2022. május 20.
//
Bernát, Felícia névnap

Leforgatták az első magyar játékfilmet, amely a vírushelyzetről szól

Illetve némileg árnyalja a konkrét covid helyzetet, ugyanakkor az emberi érintkezés és érintés problémáját szorosabban véve tárgyalja.

A 2020-ban bemutatott Magdolna című játékfilmje után, a veszprémi Szeretfilm stúdió rendezője, Buvári Tamás leforgatta új, #tüneményesutazás munkacímű játékfilmjét. A forgatás 2021 februárjában kezdődött és decemberben fejeződött be. A film több évszakos, főbb helyszínei a téli Balaton, illetve Budapest és Bécs.

A #tüneményesutazás az emberi érintésről, illetve annak hiányáról szól. A disztópia egy olyan világban játszódik, amikor egy ismeretlen vírus képtelenné teszi az embereket arra, hogy egymást megérintsék. Anya, apa, fiú. Rajtuk, egy magyar családon keresztül szembesülünk a problémával. Velük keressük és találjuk meg a megoldást ebben a rendkívüli roadmovieban - mondta Buvári Tamás.

A főbb szerepekben Trokán Anna, Orbán Levente, Cservák Zoltán, Trill Zsolt, Kálid Artúr, Danis Lídia, Nagy Katica, Epres Attila lesznek láthatók, a veszprémi színészek közül pedig Halas Adelaida, Pap Lívia, Egyed Brigitta és Máté P. Gábor vettek részt a forgatáson. A filmet Tóth Zsolt fényképezte, aki előző filmjéért, a Magdolna című játékfilmért operatőri díjat nyert a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr versenyen.

Orbán Levente, főszereplőOrbán Levente, főszereplő

A #tüneményesutazás koproducerei Somlai Dávid, Angyal Gergely és Ruzsinszki Ádám – így a veszprémi Szeretfilm Stúdió együttműködő partnerei a projektben a budapesti Greenbox, Rollingpanda és Origo filmstúdiók. A film költségvetése az előbb felsorolt stúdiók befektetéseire és a támogatók támogatásaira épül. Főtámogatói a Magyar Művészeti Akadémia, a Vemévszer Kft., az Interword, a Danubius Hotels, a BAHART, további magánszemély mecénások, a Veszprémi Érsekség pedig a gyártó egyesület működését támogatta. A filmalkotás együttműködésben készül a VEB2023 programsorozattal.

Nagyon baráti, családias hangulatban zajlik a forgatás, és ez legfőképpen a színészek és a civil szereplők áldozatos szerepvállalásának köszönhető. Lelkesen, önfeláldozóan vesznek részt a forgatáson, úgy érzem, minden bizalmuk benne a van a produkcióban, minekután magam is nagy felelősséggel tartozom a film megfelelő befejezéséért és utóéletéért. A finanszírozási helyzet nem reménytelen, de észrevehető, hogy a járvány befolyásolja a cégek, a potenciális támogatók közreműködését. Értek váratlan és kellemetlen meglepetések, ám ezekre is fel kell készülni. Többen vannak szerencsére olyanok, akik kiállnak a független, veszprémi, helyi filmalkotás mellett, vagy akiket épp a balatoni kötődés miatt sikerül megnyernünk természetbeni vagy anyagi támogatónak. Fontos a fővárosi koproducer társak együttműködése, nélkülük a film biztosan nem készülhetne el. Most rajtunk a sor, hogy egy különlegesen erős filmmel álljunk a közönség elé - árulta el Buvári Tamás.

Cservák Zoltán, főszereplőCservák Zoltán, főszereplő

A film zeneszerzője Barabás Lőrinc zeneszerző, előadóművész, utómunka hangmérnöke ifj. Erdélyi Gábor, vágói Hargittai László és Nemes Tímea. Jelenleg a film képi utómunkája zajlik az Origo Filmstúdióban.

Amennyiben a filmkészítés a terv szerint halad, egy 2022-es nyári premierben bíznak a producerek és az alkotói stáb.

vehir.hu

További cikkek

Hétfőn kezdődik A tánc fesztiválja
Hétfőn kezdődik A tánc fesztiválja
A május 23–29. között jelentkező fesztiválon a táncművészeti előadások mellett koncerttel, kiállítással, filmvetítéssel és konferenciával is várják az érdeklődőket.
Újra Con Spirito Egyházzenei Fesztivál Veszprémben is
Újra Con Spirito Egyházzenei Fesztivál Veszprémben is
Régészek tárják fel a bakonybéli bencés monostor középkori emlékeit
Régészek tárják fel a bakonybéli bencés monostor középkori emlékeit
A geofizikai felmérést követően régészeti kutatás kezdődött a Szent István alapította bakonybéli bencés monostor középkori előzményeinek feltárására. Az első fázis során a régészek a monostor kertjében nyitottak szelvényeket, ahol a középkori szerzetesek tárgyi hagyatékaként többek között különböző edénytöredékeket és egy gótikus minusculával díszített, 15-16. századi könyvcsatot is találtak.
Kulturális örökségünk, mint a tapasztalatcsere és együttműködés eszköze
Kulturális örökségünk, mint a tapasztalatcsere és együttműködés eszköze
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata "ISTER” nemzetközi projektjének keretében 2022. május 18-án harmadik alkalommal találkoztak a régészeti szakma, a kulturális főváros, a térség településeinek és turizmusának képviselői, a helyi és megyei önkormányzat munkatársai és területfejlesztési szakértők, hogy megismerjék a kulturális örökség hasznosításának jó példáit, az európai tematikus utak rendszerét, feltárják a közös fejlesztési lehetőségeket és közös víziót fogalmazzanak meg a római kori örökség és a Via Ister kapcsán.
Nem fognak unatkozni nyáron a veszprémi gyerekek
Nem fognak unatkozni nyáron a veszprémi gyerekek
Idén is megszervezi az önkormányzat hagyományos napközis táborát az általános iskolásoknak, emellett a városi intézmények, egyesületek, sportklubok is rengeteg programmal készülnek.