Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 29. Taksony
Veszprém
0°C
2023. november 29. Taksony
Veszprém
0°C

Nyugdíjasként építik a Dózsaváros közösségét

2021. november 12. 11:55
Negyedévszázados fennállását ünnepelte a Veszprémi Csikász Imre Nyugdíjas Klub a dózsavárosi klubkönyvtárban. Az ünnepségen a könnyed és vidám hangulat mellett mélyebb gondolatok is megfogalmazódtak az összegyűltektől.

A Csikász Imre Nyugdíjas Klubot még 1995-ben alapították, tavaly a pandémia miatt azonban elmaradt a kerek évforduló megünneplése, a tagok ezt pótolták csütörtök délután a klub székhelyének számító dózsavárosi könyvtárban.

Ugyan formálisan ennyi ideje létezik a klub, a tagok közös története mégis régebbre nyúlik vissza, ugyanis a 90-es évek elején az akkori dózsavárosi kézműves szakkör tagjai döntötték el, hogy összejöveteleikhez klubformát rendelnek, így alakult meg a ma 30 tagot számláló nyugdíjas szervezet.

A negyed évszázad alatt számos programot szerveztek tagjaiknak, ami nem nélkülözte a sportot és a karitatív tevékenységet sem.

Ezekről Répásy Sándorné, a klub jelenlegi vezetője számolt be az ünnepségük elején, többek közt felidézte az utazásokat, a sportvetélkedőket, a könyvtár megszépítését, valamint a Dózsavárosi Nyárbúcsúztatón való részvételeket – amelyen csapatuk szinte minden évben az első díjat hozta el a főzőversenyen -, de nem feledkeztek meg azokról a tagjaikról sem, akiket a hosszú évek alatt elvesztettek. Hozzájuk minden év november 2-án ellátogatnak a városrészi temetőbe is, ahol a névadó, Csikász Imre sírja mellett az ő nyughelyeiket is felkeresik rendszeresen.

Répásy SándornéRépásy Sándorné

A Veszprémi Csikász Imre Nyugdíjas Klub ma is aktív résztvevője a városi közéletnek, ott vannak az Idősügyi Tanácsban, a Dózsavárosi Tanácsban, mellette pedig szoros kapcsolatokat ápolnak a többi nyugdíjas szervezettel is, akik képviselői a mostani ünnepségen is jelen voltak meghívottként.

Ahogy a klub vezetője megfogalmazta: nem vetélytársakat kell keresni a másikban, hanem barátokat, akikkel együtt lehet tevékenykedni.

A nyugdíjas évekről úgy fogalmazott, mint egy olyan korszak, amiben teljesen megváltozik az ember társadalmi státusza, de sokszor a családon belüli szerepe is, ezért nagyon fontos, hogy mindenki találjon magának egy olyan közösséget, ahol barátok közt, aktívan és hasznosan töltheti el a szabadidejét.

Az ünnepségen jelen volt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is, aki egy születésnapi tortával kedveskedett a tagoknak. A képviselő egyébként gyermekkorát a Dózsavárosban töltötte, köszöntőjében ezért felidézte, hogy ebben a városrészben különösen erősek az effajta közösségek, akik amellett, hogy vidám perceket adnak egymásnak, a bajban is ott vannak, ha segítségre szorul valaki.

Ezt az összetartást emelte ki Hegedűs Barbara, alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője, valamint az Idősügyi Tanács elnöke, aki azt mondta, a koronavírus-járvány nem szétszakította, hanem még erősebbé kovácsolta a közösségeket, aminek a Csikász Imre Nyugdíjas Klub is a bizonyítéka.

A jubileumi ünnepségen a műsor keretében levetítették az elmúlt évek legszebb pillanataiból készült fotóválogatást, valamint szavalatokkal és zenés produkcióval szórakozhattak a résztvevők.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben nyugdíjas Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben Veszprém népességének 27%-a nyugdíjas, ez körülbelül 16 ezer idős embert jelent, akik közül 1400-an tagjai valamelyik nyugdíjas klubnak. De mi a helyzet a többiekkel? Az ő megszólításuk és felkarolásuk is szerepel a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének céljai közt a következő időszakban, akiket most már egy frissen megalapított tanácsadó testület is segít ebben a munkában. 2023. november 27. 15:11 Nyughatatlan nyugdíjasok a Cholnoky-n Cholnoky Nyugdíjas Klub Nyughatatlan nyugdíjasok a Cholnoky-n Akár egyszerű összejövetel is lehetett volna a Cholnoky Nyugdíjas Klub életében a péntek esti esemény, de a városrész nyugdíjasai ennyivel nem elégedtek meg és inkább megszervezték első alkalommal a Cholnoky-napot a klubjuk életében, ahol minden tag bemutatott valamilyen kulturális előadást, amiben szívesen és otthonosan mozog. A siker nem maradt el. 2023. november 18. 20:56 Életet az éveknek: művészeti gálán mutatták meg tehetségüket a nyugdíjasok Életet az éveknek: művészeti gálán mutatták meg tehetségüket a nyugdíjasok Péntek délelőtt az Agóra Veszprém Kulturális Központ adott otthont a nyugdíjas művészeti gálának.  2023. október 28. 12:00 Felcsavarták a szőnyeget a veszprémi nyugdíjasok nyugdíjas Felcsavarták a szőnyeget a veszprémi nyugdíjasok Megtartották hagyományos őszi báljukat a veszprémi nyugdíjasok szombaton este az Agórában. Ez már a huszonhetedik ilyen alkalom volt a közösség életében a huszonnyolcadik időzítéséről pedig sajátos módon döntöttek. 2023. október 21. 23:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.