Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Három SVSE-aranyérem az ob első napján

2021. június 27. 9:45 // Forrás: MTI/vehir.hu
Nem sikerült újabb atlétának kvótát szereznie szombaton Debrecenben, a 126. országos bajnokságon, amely gyakorlatilag az utolsó lehetőség az olimpiai szintteljesítésre, illetve a tokiói részvételhez szükséges jó eredmény elérésére. A veszprémi SVSE atlétái közül Molnár Attila, Szögi István és Varga Gréta is bajnok lett.

Az első napon - amelynek programját egy heves zivatar miatt rövid időre félbe kellett szakítani a Gyulai István Atlétikai Stadionban - női 100 méteren a 100 m gáton országos csúcstartó és olimpiai induló Kozák Luca nyert és megvédte címét. A férfiak vágtaszámában a 19 éves Illovszky Dominik győzött, a célfotó döntött a javára Máté Tamással szemben. Illovszky a váltóban is remekelt és aranyéremhez segítette a Honvédot.

Férfi 1500 méteren az olimpiai kijutó helyen álló (45-ből a 43.) Szögi István (Sportolj Velünk SE) elmaradt egyéni legjobbjától, így nem tudta megerősíteni pozícióját. A harmadik helyen veszprémi klubtársa, Kiss Gergő zárt. A nőknél ugyanebben a számban az ugyancsak SVSE-s 17 éves Varga Gréta egyéni csúccsal lett első. A veszprémi egyesület harmadik aranyérmét Molnár Attila zsebelte be 400 m-en.

Varga Gréta egyéni csúccsal lett első - Fotó: SVSEVarga Gréta egyéni csúccsal lett első - Fotó: SVSE

Az ob-n tért vissza kislánya januári születése után a magyar atlétika első világbajnoka, Márton Anita. Az olimpiai bronzérmes súlylökő szombaton diszkoszvetésben indult, amelyben szintén címvédő volt és a második helyen végzett. Ugyanitt bronzérmes lett a VEDAC kiválósága, Kövér Fanni.

Az ötkarikás kvalifikációs időszak jövő kedden zárul, jelenleg nyolc kvótás mellett további kilenc versenyző áll kijutó helyen az olimpiai lista alapján.

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:

100 m:
1. Illovszky Dominik (BHSE) 10.51 mp
2. Máté Tamás (FTC) 10.51
3. Haufe Rajmund (FTC) 10.66    

400 m:
1. Molnár Attila (SVSE) 47.08 mp
2. Enyingi Patrik Simon (FTC) 47.74
3. Steigerwald Ernő (Békéscsabai AC) 48.12    

1500 m:
1. Szögi István (SVSE) 3:40.38 p
2. Pápai Márton (GEAC) 3:41.07
3. Kiss Gergő (SVSE) 3:47.29    

5000 m:
1. Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont) 14:19.90 p
2. Farkas Dárius (BEAC) 14:27.04
3. Csere Gáspár (BEAC) 14:34.23    

súlylökés:
1. Tóth Balázs (NYSC) 17,74 m
2. Kovács László (Ikarus BSE) 17,64
3. Detrik Balázs (Ikarus BSE) 16,91    

hármasugrás:
1. Szenderffy Dániel (VSD) 15,73 m
2. Galambos Tibor (FTC) 15,52
3. Pap Kristóf (FTC) 15,25    

rúdugrás:
1. Nagy Marcell (MTK) 5,00 m
2. Mihály Ádám Bence (GEAC) 5,00
3. Böndör Márton (AC Bonyhád) 4,60    

4x100 m:
1. BHSE A 40.47 mp
2. FTC 40.69
3. BHSE B 42.45     

nők:

100 m:
1. Kozák Luca (DSC-SI) 11.63 mp
2. Takács Boglárka (ARAK UP Akadémia) 11.66
3. Csóti Jusztina (FTC) 11.77    

400 m:
1. Nádházy Evelin (GEAC) 53.00 mp
2. Molnár Janka (Budafoki MTE) 53.24
3. Répássy Hanna (MTK) 55.56    

1500 m:
1. Varga Gréta Barbara (SVSE) 4:16.21 p
2. Urbán Zita (BHSE) 4:21.92
3. K. Szabó Gabriella (DSC-SI) 4:24.21    

5000 m:
1. Böhm Lilla (BHSE) 16:31.31 p
2. Szabó Nóra (Margitszigeti AC) 16:41.16
3. Merényi Panna (BHSE) 17:56.32    

magasugrás:
1. Szabó Barbara (UTE) 1,79 m
2. Krizsán Xénia (MTK) 1,76
3. Renner Luca (MTK) 1,73    

hármasugrás:
1. Áts Viktória (TSC-Geotech) 12,79 m
2. Hargitai Vanda (MTK) 12,32
3. Szabó Beatrix (MTK) 12,27    

diszkosz:
1. Kerekes Dóra (NYSC) 53,39 m
2. Márton Anita (Bákéscsabai AC) 53,13
3. Kövér Fanni (VEDAC) 47,13    

4x100 m:
1. GEAC 45.87 mp
2. ARAK UP Akadémia 46.06
3. BHSE 46.73

Az ob vasárnap 7.50-kor a női 5000 méteres gyaloglással folytatódik, majd 11.45-től a férfi kalapácsvetéssel indul be a program.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.