Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Szélmalomharc a lomlovagokkal

2021. február 22. 11:05
Kormányzati támogatással számolnak fel illegális hulladékhalmokat Veszprémben.

“Ott felejtett” kanapék mellett várta az újságírókat a Csermák utcában Hegedűs Barbara alpolgármester hétfőn. A politikusnak sajnos könnyű dolga volt a helyszín kiválasztásában:   a város több – jellemzően társasházas – utcájában is fel-felbukkannak az illegálisan lerakott szeméthegyek, így nem kellett sokat kutatnia, amikor díszletet keresett a témához. 

Pedig, mint arra az alpolgármester is rámutatott, ennek nem kellene így lennie: a Csermák utcai kanapékat is ingyenesen átvették volna a VKSZ Zrt. munkatársai a szolgáltató Kistó utcai telephelyén. Így most közpénzből, kormányzati támogatással kell eltakarítani őket – erre a célra a város több mint 18 millió forintot nyert el a Tisztítsuk meg az országot! program pályázatán, az összegből 34 helyszínről 352 köbméter hulladékot tudnak elszállítani. Kérdés, hogy ezután mennyi ideig maradnak tiszták ezek a helyek – Hegedűs Barabara is megjegyezte, hogy a szemetüket az utcára lerakók elleni küzdelem igazi szélmalomharc. 

Valójában a helyzet megoldásáért a lakosság többet tehetne, mint a politikusok: elsősorban azzal, ha senki nem a közterületeket használná hulladéklerakónak (a VKSZ honlapján megtalálhatók az információk arról, mennyi mindent lehet ingyenesen leadni a Kistó utcai telephelyen). Másrészt az is nagy segítség, ha tetten érjük az elkövetőket, és fotóval, videofelvétellel dokumentáljuk az eseményeket – ezeket a rendőrség ugyanis bizonyítékként tudja használni az eljárásban, és nagyobb eséllyel tudják beazonosítani a tetteseket. A tettenérésen egyébként az önkormányzat is dolgozik: már benyújtottak egy újabb pályázatot azért, hogy támogatást nyerjenek térfigyelő kamerák kihelyezésére azokra a helyekre, ahol rejtélyes módon újra meg újra megjelennek a szeméthegyek.

Schöngrundtner Tamás
Simon Dániel
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.