Sir David Attenborough természettudós fogalom legújabb, nagyközönségnek szánt filmje, a Netflixen nézhető „A Life on Our Planet” (Egy élet a bolygónkon) másfajta dokumentumfilm, mint amihez hozzászoktunk. A 4K-s felvételekkel operáló dokuk manapság sokszor előtérbe helyezik a látványt és az érzést a mondanivaló rovására. Ezekből gyakran annyi marad meg, hogy micsoda brutálisan gyönyörű és vad bolygó, ahol élünk.
Az ősszel megjelent alkotás hozza ugyanezt az érzést, hisz látványosan mutatja be az élet sokszínűségét, ám amiért mégis különleges, húsbavágó és emberközeli, hogy a 93(!) éves Attenborough a saját élete alatt, az általa látott és tapasztalt hanyatlást mutatja be. Hanyatlást, hisz ha csak a számokat nézzük, 1937 óta 2,3 milliárdról 7,8 milliárdra nőtt az emberi populáció, amelynek következtében 93 év alatt 66%-ról 35%-ra csökkent az érintetlen vadon aránya a bolygón. De vannak itt még más érdekes adatok is:
- Mára a halállomány 30%-át kritikus szintig túlhalásztuk.
- A gátak, a szennyezés és a tavakból, folyókból elveszett víz több mint 80%-kal csökkentette az édesvízi populációk méretét.
- Az összes termőterület 50%-a ma már mezőgazdasági terület.
- A bolygó összes madarának 70%-a haszonállat.
- Az összes emlős összsúlyának harmadát az emberek teszik ki. A fogyasztásra tenyésztett állatok súlya 60%, az összes többi fajra, az egerektől a bálnákig 4% százalék jut.
A Föld lakosságának, légkör szén-dioxid-tartalmának és a vadon arányának változása Attenborough eddigi élete alatt.
Az „A Life on Our Planet” bemutatja azt is, hogy mennyire és hogyan sikerült kiirtani természetes élőhelyeket magunk körül és hogy jutottunk el idáig. Számítások szerint ha nem cselekszünk, 2100-ra, azaz 80 éven belül juthatunk el odáig, hogy visszafordíthatatlan és javíthatatlan károkat okozunk az ökoszisztémában, ezzel is emberi lakhatásra igencsak kellemetlenné és nehézzé téve a Földet. - A mi édenkertünk úgy, ahogy van, el fog veszni és a civilizáció is összeomlik. Azt, hogy összeomoljon a világ, amelynek a létezésünket köszönhetjük, senki sem akarhatja, és nem is engedhetjük meg magunknak - mondja a természettudós.
Attenborough filmje ha itt megállt volna, egy szokásos nagyközönségnek szánt doku is lehetne, de tovább megy. A film előrevetíti, hogy milyen pokol vár ránk akkor, ha így folytatjuk a jelenlegi életvitelünket. (Csak egy példa: 2030-as évekre az Amazonas száraz szavannává silányulhat a fakivágások miatt, ami megváltoztatja a globális vízkörforgást.)
Ami még erre is rátesz, hogy a doku nem az emberiség kollektív bűntudatát és bűnrészesség-érzését erősíti, hanem megoldási javaslatokat is kínál. A dokumentumfilmek legtöbbje megelégszik annyival, hogy sulykolja: mennyire rossz és gonosz lény a Homo Sapiens. Attenborough nem lenézi és csupán barbárként mutatja be az emberiséget, hanem rámutat arra, hogy ha az intelligenciánk bölcsességgel párosul és változtatunk, a hajunknál fogva menthetjük ki magunkat a slamasztikából. Okos próbálkozás, hátha így működni fog. A 80 perces film utolsó 20 perce a már jó megoldásokat (ezekből egyre több van) és ötleteket mutatja be, amelyekkel helyreállíthatjuk a stabilitást, visszaállítva a természetes állapotot. Hogy egy évszázad múlva a bolygónk újra vad, és a szövetségesünk legyen. Persze ez még mindig utópisztikusnak és lehetetlennek hathat és tűnhet, de megvannak hozzá a példák, a módszerek és az eszközök. És a lehetőségek is.
A megoldások jó része ugyan nem az egyén szintjén értendők, inkább nemzetközi és államok, szervezetek közti összedolgozást sürget, ám jó látni, hogy végre nem csak lenyomni akar egy nagyközönségnek szánt természetfilmes alkotás, hanem felemelni, mert látja a potenciált a változásra. Ha ez az érzés lejjebbi szintekre is lecsorog, már ért valamit a film.
