De nézzük, pontosan kit is várunk! Pierre Richard a hetvenes években lett világszerte ismert, és vált a francia vígjátékok legnagyobb sztárjává. Olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint a Balfácán, a Félénk vagyok, de hódítani akarok, a Magas szőke férfi felemás cipőben, vagy a Négybalkezes. Gérard Depardieu-vel komikus párost alkotva nevetették meg, vagy éppen ejtették ámulatba a filmszerető közönséget. Szerepeiben főként a csetlő-botló, ügyetlen figurák találták meg.
De mit tud ma ez a nyolcvanhatéves, kedves bácsika?
Úgy képzelem el a sztárságot, mint egy hatalmas tornyot, csúcsa felé pedig – lentről - végtelen mennyiségű kéz próbál felérni, de hiába, a toronyban trónolót képtelenség elérni. A hős tömeget képez, gyakorlatilag közösséget alkot. Örök kérdés, hogy mi a jobb, ha kockáztatva hírnevét lejön a tömegbe és megpróbál úgy tenni, mintha oda tartozna, vagy, ha megmarad a kellő távolság a sztár és a rajongók között. De lehet, hogy tulajdonképpen ez a masszív tömeg generál egy olyan erőt, amely lehetetlenné teszi a toronyból való kijutását.
Fotó: Keszte Bálint
Kit tartunk ma sztárnak? Elég az ismertség, vagy kell hozzá az elismertség? Olyan emberekről beszélünk, akiket lehet imádni, szabad gyűlölni, de vélemény nélkül talán nem szokás őket hagyni. Elérhetetlennek tűnnek, titokzatosnak, éppen ezért is lehetséges az, hogy a rajongók elképzelnek egy ilyen vagy olyan embert, felruházzák különböző tulajdonságokkal, amelyeket megálmodtak. Ehhez az elképzeléshez aztán foggal-körömmel ragaszkodik, szinte védelmezi a megalkotott istenét, hogy ne kelljen csalódnia benne.
Fotó: Keszte Bálint
De maradjunk a „magas szőkénél”, hiszen egészen más lehetett akkoriban befutni, és mást jelenthet ma berobbanni a köztudatba. Pierre Richard a hetvenes években kúszott bele a családok tévéjébe, és talán abban különbözik sok befutott sztártól, hogy ő benne is maradt.
A sajtótájékoztató egyik legszebb pillanata volt, amikor azt mondta: „Sokkal jobban meghat, ha egy magyar kedveli a filmjeimet, mint amikor egy francia. Soha nem értettem, hogyan lehetséges az, hogy más kultúrában élő, más nyelvet beszélő nép is érdeklődik a filmjeim iránt.”
Fotó: Keszte Bálint
Ő is ugyanolyan ember - szokták mondani. Talán ebben van a lényeg! Az embert próbáló világban megmaradni embernek. Itt ül ez a több mint nyolcvanéves ember, és megválaszolja nekünk ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket már nagyon sok országban éveken keresztül megválaszolt. Pont úgy formálja a szavakat, mint mindenki más. Mosolyog, lelkes, elkötelezett a szakmája iránt. Ízig-vérig ember. Itt van köztünk, alig pár méterre tőlünk. A szemünkbe néz. Nem hivalkodó.
