2020. szeptember 23.
//
Tekla névnap

Csak azt hiszed, hogy gyerekes

Színes gyerekrajzokra emlékeztető, falapocskákból és hulladékból készült állatkák, életképek, bogarak kitinpáncéljából összerakott szuperhős figurák, fehér nyuszi a galériában. Zámbó Attila és Szöllősi Géza képzőművészek alkotásait felületes megfigyeléssel könnyen lehetne gyerekeknek szóló művészetnek nevezni, de a látszat csal. A csopaki ZM&G Galériában jártunk.

Második alkalommal rendezik meg idén a Resident Art Budapest kortárs művészeti ügynökség koordinálása alatt működő kortárs képzőművészeti fesztivált, a GARTEN-t a Balaton-felvidék két településén, Csopakon és Lovason: augusztus 1. és 22. között számos kiállítás, tárlatvezetés, koncert, kertmozi, színházi és táncelőadás, valamint pódiumbeszélgetés várja a kortárs művészet rajongóit.

A GARTEN persze remek alkalom arra is, hogy a terület felé még csak óvatosan kacsintgatók is elmerüljenek a kortárs képzőművészet izgalmaiban. Mi is így tettünk, és ellátogattunk a csopaki ZM&G Galériába, ahol jelenleg két művésztől láthatunk alkotásokat: a galériát létrehozó Zámbó Attilától (akinek egyébként a galériának helyet adó lakóház műterme és mindennapi élettere is), illetve Szöllősi Gézától. Ugyan mindkét alkotó magas szinten műveli a művészetet, alkotásaikhoz akkor is könnyen találunk kapcsolódási pontot, ha úgy érezzük, számunkra a kortárs megértése egy kissé nehézkes.

Nézzük csak kapásból Zámbó Attila munkáit! A művész neve ismerősen csenghet a veszprémieknek is, hiszen februárban a Pannon Egyetem aulájában, tavaly novemberben pedig több alkotóval együtt a Városházán nyílt kiállítása, ahol a látogatók már megtapasztalhatták, hogy Zámbó Attila szívesen kísérletezik kidobott anyagokkal: munkáihoz egyaránt felhasznál maradék hulladék fenyődeszkát, apró fadarabokat, műanyag mosószeres flakont, PET palackot, kupakot, de ottjártunkkor elárulta, olyan is van, hogy az ablakok keretezésekor megmaradt purhabot használta fel egy-egy alkotáshoz. Az olvasztott, darabolt, ragasztott anyagokból pedig különböző állatkák, műanyag flakonokból összeálló hal vagy éppen városi életkép lesz gumicső lábú csajokkal.

Bár a művész saját bevallása szerint a környezetszennyezésre, az alternatív hulladékgazdálkodási megoldásokra való felhívás nem szándékos részéről, egyszerűen szeret mindent felhasználni, ami a keze ügyébe kerül, nem nehéz az alkotások kapcsán egyből a fenntarthatóságra, a természeti értékeink védelmére asszociálni. S az sem tagadható azért, hogy Zámbónak fontos a természet.

Jól igazolja ezt Állatkák sorozata. A fenyődeszkára ragasztott pici, vékony fadarabokból álló, színesre festett alkotások között kutya, macska, zsiráf is felfedezhető, akár egy-egy szobron belül is. A többrétegűség itt is szándékos, és valójában nem is arról van szó, hogy a művész absztrakt formában, Picasso-i ihletettség nyomán vagy a Lego mintájára ábrázolná a környezetében látottakat. Bár a gazdag színhasználat és a forma miatt sokan hiszik játékoknak ezeket az alkotásokat, s összességében azt, hogy főleg a gyerekeknek szól ez a művészet, ez tévedés.

A gyermekkorral maximum annyi az összefüggés, hogy akkor még sokkal nyitottabban szemléljük a dolgokat, nagyobb szimbiózisban élünk a környezetünkkel, a gyermeki képzelőerő révén pedig képesek vagyunk sokkal több mindent meglátni egy-egy dologban és nem ragaszkodunk kőmereven a tényekhez. A többrétegűség, az, hogy egyik állat sem nevén nevezett, mert perspektívától függően bármit beleláthatunk/érezhetünk ezekbe az alkotásokba, szintén kicsit erre utal: nincsenek megdönthetetlen igazságok, mindennek és mindenkinek több oldala van, a zártság pedig valahol szabadságot is jelenthet.

De a gyerekrajzok kriksz-krakszait idéző Életképek sorozat is olyan időnként, mintha az infantilis felnőttek vagy a műanyag emberek kritikája jelenne meg bennünk – persze, ahogy minden esetben, itt is igaz, hogy ki minek lát valamit, az az egyéntől függ, végső soron azonban mégsem gyerekes alkotások ezek.

Ahogy Szöllősi Géza művei sem, bár a gyerekkorhoz kétségtelenül van köze mindannak, amit a Mesék a fiúszobából című kiállításon látunk. A művész korábban úgy nyilatkozott, gyerekként, a 80-as években nem volt lehetősége arra, hogy hozzájusson a drága nyugati játékokhoz, szuperhős és robotfigurákhoz, így aztán felnőve úgy döntött, ilyeneket fog tervezni. De nem ám akármiből!

A szuperhős figurák, különös szörnyek ezúttal halott bogarak kitinpáncéljából készülnek, felidézve egyben a régi hiedelemvilágot a totemállatokkal, a hollywoodi szuperhősöket meg a sci-fik furcsa szörnyeit, de a disztopikus elképzeléseket is, ahol már elmosódnak a határok élet és halál között, mert olyan szinten manipuláljuk a biológiát.

De vannak itt Taxidermiát idéző jelenetek több különböző állat szőréből összeállított preparált nyúllal, borjúfejjel és bronzzal is – az eredetitől eltérően kerekre formázva vagy végtelenre nyújtva. Mintha csak az emberi beavatkozások amorf megnyilvánulásait látnánk: íme, a szüleménye annak a vágynak, hogy mindent a saját elképzeléseink szerint formáljunk, hogy az ember is teremthessen, ne csak isten.

Álom és valóság keveredik itt egymással, elsődleges és másodlagos szinten is: a fiúk életének vágyai – cuki állat, szuperhősfigura, aztán a kamaszkorba lépve maga a női test – és aztán a felnőtté, aki már ennél többről álmodik: a határok, saját erejének kitolásáról.

A kiállítások ingyenesen látogathatók.

Bertalan Melinda