2020. június 4. // Bulcsú névnap

10 kedélyjavító film, ha kiszakadnánk a mindennapokból

2020. március 31. 13:05
A mozi tulajdonképpen az eszképizmus egyik formája: a jó film átmenetileg képes elfeledtetni velünk a gondjainkat, az igazán jó pedig arra is, hogy a képkockák lepörgése után más szemmel tekintsünk rájuk.

Erre pedig azt hiszem, most meglehetősen nagy szükségünk van. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kellene bagatellizálni az aktuális helyzetet vagy homokba dugni a fejünket és úgy megvárni, amíg visszatér az élet a megszokott kerékvágásba – vagy valami hasonlóba. (Elvégre bizonyos dolgokat talán nem ártana felülvizsgálni a régi szokásainkat illetően, de ez már egy másik cikk témája.) De időnként muszáj kilépni a bizonytalanság meg a szomorú hírek alkotta negatív gondolatok spiráljából és kicsit áthuzalozni az agyunkat, emlékeztetve magunkat arra, hogy azért nem romlott el még minden, hogy lehet még minek örülni és miért nevetni. A filmművészet ehhez remek eszköz lehet, különösen az ún. feel good műfaj darabjai, amelyek az instant kedélyjavítás mellett nem egyszer meglehetős tanulsággal is szolgálnak. Ezekből ajánlok most egy csokorra valót.

Cinema Paradiso (1988)

Kevés alkotás akad, ami jobban bizonyítaná a filmművészet „életszépítő” erejét, mint Giuseppe Tornatore klasszikusa a megszállott filmrajongó hadiárva, később mozigépész és filmrendező Salvatore történetéről, az emberi kapcsolataink és a mozi iránti hűségről. Tulajdonképpen nem is más ez az alkotás, mint óda a mozihoz: bár a történet főhőse Salvatore, a film főszereplője a fiú szülővárosának egyházi fenntartású mozija, a Cinema Paradiso, majd új nevén Nuovo Cinema Paradiso, miután az eredeti épület leég. Itt tölti minden szabadidejét a kisfiú, itt talál hű barátra az idős mozigépész, Alfredo személyében, aki nemcsak a mesterségre tanítja meg, de az élet nagy dolgaira is, itt tapasztalja meg a szerelmet, és azt is, hogy a művészet olykor mekkora ajándék tud lenni a közönségnek. A filmből két változat készült: a díjnyertes verzióban a szerelmi szál egy részét kihagyták, a teljes élményért viszont érdemes a rendezői változatot megnézni.

 

Sing Street (2016)

A nosztalgia szigorúan véve nem más, mint menekülés a kényelmetlennek tekintett jelenből egy régi, szebbnek hitt múltba, de ahogy időnként nem szégyen elfutni, úgy igaz ez a nosztalgiázásra is. Márpedig a Sing Street maga a tömény nosztalgia, lényegében egy 100 perces klipmontázs a 80-as évekről, a kamaszkorról, a borzalmas hajviseletekről, a The Clash-ről, a Duran Duranról és az MTV videókorszakról; meg arról, hogy álmodozni nem is olyan rossz és hogy egy csajozós szöveg részeként, kamuból összehozott bandában öröm zenélve még a több szinten (családi, gazdasági) válság sújtotta világod is elviselhetőbb. John Carney filmje látszólag egy kedves, de azért kissé naiv gondolatra épít, az Oscar-díjas ír rendező alkotását nézve mégis garantáltan jókedvre derülünk.

Nulladik óra (1985)

Egy hideg szombat reggelen öt diák tölti büntetését a középiskolában: a jó sportoló, az eminens csodagyerek, a punk, az úrilány és a családi gondokkal küszködő tolvaj. A büntetésüket kiszabó dékánnal szembeni megvetésen kívül elsőre semmi közös nincsen bennük, miután azonban szép sorban átesnek a gyűlölködés, a lenézés és az idegenkedés fázisain, rájönnek, ha félreteszik az előítéleteiket, kiderülhet, talán sokkal több hasonlóság van bennük, mint gondolták. Tökéletes példa arra, hogy a bezártság nemcsak arra alkalmas, hogy egymás agyára menjünk, hanem arra is, hogy jobban megismerjük a másikat.

Idétlen időkig (1993)

Minden idők második leghíresebb időjóslata a télről (az első helyről a Trónok harca ominózus mondata valószínűleg letaszította) közel 30 éve hangzott el, ezekben a hetekben valószínűleg egy páran közülünk is eljutottak, vagy el fognak jutni odáig, hogy hasonló cinizmusra tegyenek szert, mint a filmben időhurokba kerülő mogorva időjárás-bemondó Phil Connors. És bár az élet nem egy mozifilm, hogy azt gondoljuk, ha Phil megkapja a happy endjét, miután szinte végtelen mennyiségben kell átélnie a gyűlölt mormotanapot (amelyen egy pennsylvania kisváros lakói Phil kivételével mind arra várnak izgatottan, hogy mormotájuk az árnyéka megtekintésének segítségével megjósolja, milyen hosszú lesz a tél), akkor majd mi is biztosan meg fogjuk, arra azért emlékeztethet, ha képesek vagyunk ilyenkor magunkba tekinteni és a gyűlölt tulajdonságaink okát felkutatni és megoldani, legalább egy lépést tettünk a jobb sors felé.

Walter Mitty titkos élete (2013)

Ha nagy utazók vagyunk, az új világrend komoly érvágást jelenthet nekünk, hiszen ki tudja, mikor tudunk majd újra világot látni, vagy egyáltalán meg tudjuk-e azt még tenni az eredeti formájában. Addig is, amíg ez kiderül, filmekkel még mindig utazhatunk: a Walter Mitty titkos élete például lenyűgöző helyszíneken játszódik. Másrészt a film egy csodás mese is arról, hogy nem elég álmodozni, de bátran cselekedni is kell. Walter Mitty fantáziájában hősies tetteket hajt végre, a valóságban azonban a neki tetsző nőt sem meri megszólítani. Csendben rendezgeti a negatívokat a Life magazin sötétkamrájában, egészen addig, amíg az utolsó nyomtatott szám címlapjára tervezett képkocka el nem tűnik és Walter nyomába nem ered az azt elkészítő titokzatos fotósnak, végre megvalósítva az addig csak fejben létező kalandokat.

Forrest Gump (1994)

A feel good mozik kultikus darabját minden bizonnyal senkinek sem kell bemutatni. A szellemileg kissé visszamaradott, de elképesztő sikereket elérő Forrest történetét bármikor előszeretettel elővesszük, hiszen annyi mindent tanított nekünk a hamis előítéletekről, a kitartásról, a bátorságról, a hűségről, a szeretetről, a kedvességről és a nagyvonalúságról, és arról is, hogy soha ne csüggedjünk. Sok szót nem is csépelnék rá, kötelező darab.

A remény rabjai (1994)

Ha már Forrest Gump, érdemes elővenni az azonos évben készült A remény rabjait is, ami annak idején hét Oscar-jelölést is begyűjtött a legfontosabb kategóriákban, de éppen a Forrest Gump miatt, egyet sem tudott azokból díjra váltani. Pedig mondanivaló szempontjából a Stephen King kisregényéből adaptált mű is legalább olyan erős. Andy Dufrense-t közvetett bizonyítékok alapján, ártatlanul életfogytiglanra ítélnek felesége és annak szeretője meggyilkolása miatt. Ő mégsem törik össze teljesen: a börtönben összebarátkozik Reddel, aki már 20 éve tölti életfogytiglanját, korábbi banki tapasztalataira alapozva pénzügyi tanácsokkal látja el az intézmény teljes személyzetét és végig reménykedik, hogy kiszabadul. A remény rabjai nem éppen az a film, amitől a hangulatunk javulását várnánk, hiszen teli van igazságtalansággal, erőszakkal és halállal, az utolsó képkockák mégis annyira felemelőek, ami után garantáltan értékelni fogjuk az élet apró örömeit is.

Liza, a rókatündér (2015)

Az utóbbi évek magyar filmgyártásának egyik legjobb darabja nem véletlenül söpört be annyi díjat: a szürreális-fantasztikus romantikus krimikomédia az elátkozott ápolónőről alpári poénok helyett igazi gegek révén tud nevettetni, miközben a történet sem süllyed le a felejthető kategóriába. Az alternatív 70-es években és az alternatív Budapesten, Csudapesten játszódó történet talán pont azért tud annyira jól működni, mert egy csomó, általában nem túl kompatibilis műfajt és világot mos össze: a japán fantasy-kat a rendőrfilmekkel, a horrort a romantikus komédiával. Emellett pedig a karakterei is rendkívül szerethetőek: a félénk Liza, aki szeretne szerelemre lelni, de attól tart, egy elátkozott japán rókaszellem lakozik benne, legjobb barátja, Tomy Tani, az egykori japán slágerénekes szelleme vagy éppen a Liza megfigyelésére kiküldött, minden csapást higgadtan kezelő Zoltán zászlós is.

Ének az esőben (1952)

Bizonyos mennyiségű musical megtekintése és a tömeggyártás után az ember akarva-akaratlanul kezdi megkérdőjelezni a műfaj sajátosságának létjogosultságát, vagy legalábbis a hirtelen dalra fakadó és tökéletes szinkronban táncoló karakterek logikáját. A régi musicalekben viszont van annyi báj, hogy ez a kérdés fel se merüljön bennünk – talán azért, mert akkoriban még igazán magas művészeti szinten kezelték ezeket a tánc -és dalbetéteket, és nem próbálták meg a gagyit grandiózusnak eladni. Az Ének az esőben ebből a szempontból főleg kiemelkedik: Gene Kelly és Donald O' Connor duója időnként egészen parádés a táncjelenetekben. Maga a történet egyébként egészen könnyed, a maga nemében mégis tanít valamit arról, hogyan alkalmazkodjunk a megváltozott körülményekhez; az igazi élvezetet viszont a dupla időutazás jelenti, ahogy a film visszavisz Hollywood aranykorába (és bevisz a kulisszák mögé is), valamint A jazzénekessel a némafilmeket felváltó első hangosfilmek időszakába.

A küzdők (2014)

A tinédzser Madeleine határozottan hiszi, hogy egyszer eljön a vég, ami sokkal rosszabb lesz, mint a munkanélküliség vagy a válság. Úgyhogy ő rendesen fel is készül rá: nyers halkoktélt iszik és cserepekkel a hátán úszva edz, hogy bekerülhessen egy speciális katonai iskolába, ami majd kellőképpen felkészíti majd az új helyzetre. Arnaud-t egyszerre lenyűgözi és kissé meg is hökkenti a lány furcsasága és magabiztossága, úgyhogy amikor eljön az idő, ő is csatlakozik a lányhoz a katonai kiképzőtáborba, nem is sejtve, mi vár még ott rájuk. A 2014-ben a Cannes-i Fimfesztivál nagydíját elnyerő A küzdők szellemes história a nyári szerelmekről és arról, hogy nem kell folyton befeszülve léteznünk, de azért nem árt, ha egy kicsit résen vagyunk.

 

Bertalan Melinda

További cikkek

Törleszti “adósságát” a színház
Törleszti “adósságát” a színház
Pénteken a bérletek éjszakájával újra megnyitja kapuit a Petőfi Színház, a társulat hamarosan az elmaradt előadások pótlásának is nekikezd.
A Pajtás tragédiájára emlékeztek
A Pajtás tragédiájára emlékeztek
A SzeretFilm stúdió rendezésében veszprémi színészek és művészek egy performanszt adtak elő május 30-án, Balatonfüreden, a hajóállomáson és a Tagore sétányon. Az előadással a Pajtás sétahajó tragédiájára kívántak emlékezni, ugyanakkor beszélgettek, beszéltek a stúdió új filmtervéről, a MÁJUS 30. munkacímű játékfilmről.
Megújul az ország egyetlen Trianon múzeuma megyénkben
Megújul az ország egyetlen Trianon múzeuma megyénkben
Trianon 100. évfordulója előtt alig egy héttel tartották meg Várpalotán a Trianon Múzeumnak is otthont adó Zichy-kastély fejlesztésének alapkőletételét péntek délelőtt. Az ország egyetlen Trianon-múzeumának szellemi tartalma és infrastruktúrája 465,5 millió forint uniós támogatásból újul meg még ebben az évben.
Játszó medvéket és Nagy bánatot is találtunk Veszprémben
Játszó medvéket és Nagy bánatot is találtunk Veszprémben
Nemcsak a nagyobb veszprémi tereken helyezkednek ikonikus szobrok, műalkotások, hanem az eldugottabb utcákban, vagy éppen a társasházak árnyékban is belefuthatunk egy-egy különlegesebb emlékműbe. Mi most ezeket a kevésbé ismert alkotásokat kerestük fel és készítettünk egy listát belőlük. Tesztelje tudását, hogy hányról tudja megmondani, hol található pontosan?
Így tűnt el, majd éledt újjá Veszprém eldugott kegyhelye
Így tűnt el, majd éledt újjá Veszprém eldugott kegyhelye
Létezik egy eldugott kegyhely Veszprémben, ahol a legenda szerint Szűz Máriával beszélgethetnek a hívők. A Rab Mária forrás története egy ártatlanul elítélt fiatal nőtől indult és a több évtizednyi feledés után az utóbbi években ismét kezdi visszanyerni régi fényét.
2020. június 4. // Bulcsú névnap