A megemlékezésen dr. Káhler Frigyes történész, jogász tartott ünnepi beszédet, aki úgy fogalmazott, a forradalom eltaposásának céljával érkezett, hatalmas túlerőben lévő szovjet haderő betörésével pusztulás, vér és gyász járt 1956-ban a tankok nyomában. Azóta több mint hat évtized telt el, de a gyászt még mindig érezzük. Nem szabad azonban elfelejtenünk Pál apostol szavait, aki arra intette híveit, hogy „ne úgy gyászoljatok, mint a pogányok, akiknek nincs reménységük. Nekünk van reménységünk.”
Ez a reménység pedig arra ad okot, hogy fejet hajtsunk a harcok elesettjei előtt, akik egy egyenlőtlen küzdelemben is megpróbálták a lehetetlent – jelentette ki Káhler. „Emlékezzünk rájuk és az orvlövészek áldozataira, azokra, akiket a harcok során a legkülönbözőbb helyzetekben megöltek, függetlenül attól, hogy részt vettek-e közvetlenül a harcban, vagy sem.
Emlékezzünk a sortüzek áldozataira, azokra a százakra, akiket a legkegyetlenebb módon, a nemzetközi jog sárba tiprásával, az emberiesség teljes mellőzésével, saját jogszabályaik félre dobásával gyilkolt meg az ordas hatalom.
A pufajkások kegyetlenkedése során megöltekre, többek közt Varga Gusztáv ajkai főmérnökre, akit veszprémi temetőben helyeztek örök nyugalomra, mert a hatalom azt is megtiltotta, hogy lakhelyén temessék el, és felesége és három gyermeke nyilvánosan meggyászolja.
A balatonkenesei honvéd üdülő megkínzottjaira, akiket a jeges Balaton vizébe állítottak, hogy aztán a ráfagyott ruhában várják a parton, mi lesz a sorsuk.
A jogi bosszú áldozataira, azokra a békepárti forradalmárokra, akiket a rendszer a legádázabb ellenségeinek tekintett: Brusznyai Árpádot, Gulyás Lajost vagy éppen Rajky Márkot. Ők nem akartak fellépni a kommunista hatalom ellen, hanem az erkölcs és a jog erejével, az emberek pedig bíztak bennük. Ez volt a legfőbb bűnük, ezért kellett meghalniuk.
Az internáltakra, a Szovjetunióba hurcoltakra, a munkástanácsokra, akik november 4. után is próbálták menteni, amit lehetett.”
Ugyanakkor a nagypolitika kétszínűségét és álnokságát sem felejthetjük – hangsúlyozta a történész. Sokan hittek a rab népek felszabadításának eszméjét hirdető Nyugatban, miközben a vezető politikusok már megüzenték a szovjeteknek: ami Magyarországon történt, belügy, nem avatkoznak közbe. Mindennek az évtizedek távlatából történelmi tapasztalattá kell érnie bennünk, nem feledve, hogy azok az erők, 56-ban felléptek a forradalom ellen, ma sem vesztek ki a nemzetközi politikai küzdőtérről. Ezért nem szabad hagynunk a szirénhangoktól elkábulva olyan eszmék sodrába jutni, amelyik végső soron a vesztünket jelenti. Öntudattal ki kell állni magunkért, megbecsülni hőseinket, akik egy szabad Magyarországért cselekedtek, és még ha évtizedekkel később is, de tettük beigazolódott. Hiszen ahogy Márai írja a Mennyből az angyal című költeményében: „Angyal, vidd meg a hírt az égből, / Mindig új élet lesz a vérből.” A mi hőseink véréből is született egy új élet, és ennek köszönhetjük, hogy most szabadon emlékezhetünk – zárta gondolatait Káhler.
Az ünnepi beszéd megtartása után a forradalomban és az azt követő megtorlásban elesettekről név szerint is megemlékeztek a jelenlévők, majd a Vár utcában található Brusznyai emléktáblánál elhelyezték az emlékezés koszorúit és mécseseit.
Az ünnepségen Szeles József, a Veszprémi Petőfi Színház művésze működött közre.
