Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Virágültetéssel indult a városszépítő mozgalom

2017. május 19. 13:18
Közel 900 tő virágot ültettek el civilek a közüzemi szolgáltató és Némedi Lajos alpolgármester segítségével a Cserhát lakótelepen a Városom Veszprém Mozgalom nyitányaként pénteken.

Veszprémben nemcsak hirdetjük a városszépítést, de gyakoroljuk is ezt a tevékenységet – hangsúlyozta Némedi Lajos alpolgármester a péntek délelőtti akció kezdetén, ahol a Cserhát Baráti Kör és az Újtelepi Baráti Kör társaságában vágtak neki a még szebb és élhetőbb város megteremtésének. Az alpolgármester hozzátette: büszke arra, hogy a belvárosban rögtön két civil szervezet is a kezdeményezés mellé állt, emellett a Lokálpatrióták is besegítettek a virágültetésbe.

Dr. Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta: a városszépítő virágültetés a tegnap meghirdetett Városom Veszprém Mozgalom első megnyilvánulása, ami a civil szervezetekkel kialakult jó kapcsolatot is bizonyítja, és azt is, hogy ezt a kapcsolatot képesek konkrét tettekre is váltani. A partnerség egyébként nem előzmény nélküli, a vállalat már korábban is együttműködött civilekkel társadalmi felelősségvállalás programja keretében.

A városszépítő mozgalom akciója keretében közel 900 tő egynyári virágot ültettek el a Cserhát lakótelep 2. számú épülete mögött, a Bagolyvári utcában futó zöld területen. A növényeket és profi segítséget a közüzemi szolgáltató munkatársai adták: a kertépítő mérnökök előzetesen felmérték a terepet és megtervezték a virágok pontos elültetésének módját is.

Sokszor előfordul ugyanis, hogy civilek, baráti társaságok szívesen zöldítenék a környezetüket fa-vagy virágültetéssel, a cél azonban az lenne, hogy tervszerűen történjenek meg a beültetések, ami nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy sikeresen és a városépítészeti elgondolásokhoz illeszkedően végződjön egy-egy kezdeményezés. A továbbiakban pedig kifejezetten buzdítják is arra a társasházak, intézmények lakóit, hogy hasonló igények esetében bátran forduljanak a VKSZ Zrt-hez, akik megadnak minden segítséget az elképzelésekhez.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.