Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
0°C
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
0°C

A város nem illegális szemétlerakó

2020. február 19. 15:40
Vannak, akik mégis rendszeresen annak nézik egyes pontjait. A jelenségre most sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a VKSZ Zrt. és az önkormányzat a Ranolder János téri parkolóban.

Ez egyike azoknak a pontoknak, ahol korábban szelektív hulladékgyűjtő sziget működött, és amelyet mióta felszámolták, néhányan előszeretettel használnak a szemetük tárolására – csak úgy, a sarokba, egy kupacba ledobva.

Így festett a Ranolder János tér múlt hét pénteken...Így festett a Ranolder János tér múlt hét pénteken...

Ráadásul nem egyedi esetről van szó: a városban sajnos több olyan gócpont is található, amelyet szintén illegális hulladéktárolóként használnak – mondta el Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója. Ez pedig nemcsak esztétikai szempontból baj, de anyagilag is komoly kárt jelent: éves szinten a cég 117 tonna illegális hulladékot szállít el, mintegy 400 alkalommal, ami nagyjából 5 millió forintjába kerül a közszolgáltatónak. Miközben ezt a pénzt faültetésre, játszóterek felújítására, utcabútorokra is költhetné, ha nem szólna közbe az emberi hanyagság. Az eltakarításra szánt időről nem is beszélve: a téren található hulladékkupacot például pénteken egyszer már elszállították a VKSZ Zrt. munkatársai, miután a jelenségről a közösségi médiában is megjelentek fotók, ehhez képest öt nappal később ismét jelentős mennyiség gyűlt össze.

...és így szerdán, pár nappal az elszállítás után...és így szerdán, pár nappal az elszállítás után

Szerencsére az illegális szemetelők csak kis részét képezik a veszprémi polgárságnak, de így is fontos újra és újra tudatosítani, hogy a hulladék azé, aki megtermelte, így annak elhelyezéséről is neki kell gondoskodnia, szabályszerűen: vagy a cég hulladékudvarán, vagy a hulladékgyűjtő telephelyen, elkülönítve a kommunális, a szelektív és a zöld hulladékot.

A társaság eddig is sokat tett azért, hogy erre felhívja a figyelmet – a legkisebbeknek szóló iskolai edukációs programoktól kezdve a Hulladék Kisokos és Kalendárium kiadvány biztosításáig –, most pedig az önkormányzattal összefogva, a lakosság segítségét kérve igyekszik fellépni az illegális hulladék elhelyezés ellen. Hiszen egy kidobott hűtőszekrény vagy ágybetét veszélyes is lehet a környezetre, illetve a rossz példa ragadós is lehet.

Április 18-ra ennek érdekében egy Tavaszi Nagytakarítás című akciót hirdet az önkormányzat és a VKSZ Zrt., melyre várják azoknak a civil szervezeteknek és magánszemélyeknek a jelentkezését, akik szeretnének segíteni az ilyen jellegű hulladékok felderítésében és összegyűjtésében, egyben jó példát mutatva a többieknek is – tájékoztatott Hegedűs Barbara alpolgármester. Az akcióhoz az eszközöket a VKSZ Zrt. biztosítja, jelentkezni pedig a varosomveszprem@gmail.com címen lehet.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Fényes pont Veszprém történelmében Fényes pont Veszprém történelmében A néma nőtüntetésre emlékezett szerdai rendezvényén a Veszprémi Nők Kerekasztala (VENŐKE) a megyei könyvtárban. tegnap 21:58 Könnyebb beilleszkedést tesz lehetővé a Szakképzési Centrum a felsőoktatásba Könnyebb beilleszkedést tesz lehetővé a Szakképzési Centrum a felsőoktatásba A Pannon Egyetem és a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikuma szorosabbra fűzte kapcsolatát azzal, hogy kiegészítették már meglévő megállapodásukat. amely eddig alapvetően a vegyipari, informatikai és távközlés területén megvalósult képzéseket foglalta magába.  A Pannon Egyetem a Humántudományi Karon meghirdetett óvodapedagógus,tanító és pedagógia alapszakokat hozzákapcsolja a technikumban folytatott kisgyermekgondozó- és nevelő képzéshez.   2023. december 5. 18:01 Pedagógus béremelést jelentett be Pintér Pedagógus béremelést jelentett be Pintér A cél a gyermekek tudásszintjének növelése, hogy versenyképesek legyenek az Európai Unió területén - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti éves meghallgatásán. 2023. december 4. 17:30 Hogyan lázadhat egy jobboldali fiatal a konzervatív kormány mellett? Hogyan lázadhat egy jobboldali fiatal a konzervatív kormány mellett? Újabb veszprémi politikus neve jelent meg az országos politikában. Halmay Gábor, a Dózsaváros és a Jeruzsálemhegy egyik önkormányzati képviselője az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) ügyvezető alelnöke lett. Azt mondja, a konzervatív beállítottságú fiataloknak számos személyes támadással kell szembenézniük, de van egy nagy különbség liberális társaikhoz képes. Vajon mennyire trendi a fiatalok körében konzervatívnak lenni? Mi lesz a lázadó énjükkel ebben a politikai szervezetben? Ezekről is beszélgettünk. tegnap 12:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.