Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovádi: 2016 a fiatalok éve lesz

2016. február 22. 14:05
A 2016-os költségvetés stabil, párbeszéden alapuló, a jövőt megalapozó költségvetés – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP önkormányzati frakcióvezetője.

A frakcióvezető szerint az idei büdzsé egyik fő üzenete az adócsökkentés: ahogy az ország költségvetésében megjelenik az SZJA mértékének csökkenése, a házisertés-hús és az új lakóingatlanok áfájának öt százalékra mérséklése, úgy Veszprém is erre az útra lépett: az önkormányzat költségvetésében 45 millió forinttal csökkentek az adóterhek.

Ovádi hozzátette, hogy az intézmények szolgáltatási színvonala nem csökken, nem sérülnek az önként vállalt feladatok, megmarad a civil támogatás, sporttámogatás, bérlettámogatás, kiemelt művészeti fesztiválok támogatása, és tízmillió forintot szán a Finnugor Kulturális Főváros programra az önkormányzat. Idén tervezik meg az uniós ciklus későbbi fejlesztéseit: a Pápai úti kerékpárutat, az OTP-kórház kettős csomópont körforgalmúvá alakítását, az uszodaépítést.

A politikus arról is beszélt, hogy 2016 a fiatalok éve lesz Veszprémben, ennek koncepcióját a Lélektér Alapítvánnyal és az Új Nemzedék Központtal együttműködésben dolgozták ki. Ennek részeként a Veszprémi Ifjúsági Közalapítványon keresztül tízmillió forinttal támogatnak ifjúsági kezdeményezéseket, civil szervezeteket, diákönkormányzatokat. Megnégyszerezték az Ifjúsági Ház támogatását. Ötmilliót szánnak a Fiatalok Napja megszervezésére, a programsorozattal a 25 év alatti fiatalokat – az általános- és középiskolásokat valamint az egyetemistákat – szeretnék aktivizálni. Ösztöndíjprogramot indítanak a végzős középiskolások és a felsőoktatásba belépettek számára.

Ovádi Péter elmondta, hogy az idén nagyfelületű útfelújításokra 74,5 millió forintot fordítanak, a Borsos József utca, a Sarkantyú utca, a Pöröly köz, a Csákány utca, a Toborzó utca, a Vár utca és a Viola utca újulhat meg. Hozzátette: a polgármester minden egyéni képviselővel egyeztetett a költségvetésről, amit a Fidesz-KDNP frakciója támogatni fog a csütörtöki közgyűlésen.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok Európa Sportrégiója Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. tegnap 11:49 Ingyenes nyelvtanulás, külföldi utak és egyetemi pluszpontok – elindult a jubileumi szemeszter a veszprémi MCC-ben Mathias Corvinus Collegium Ingyenes nyelvtanulás, külföldi utak és egyetemi pluszpontok – elindult a jubileumi szemeszter a veszprémi MCC-ben Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a Mathias Corvinus Collegium (MCC), Veszprémben pedig a tizedik félévét kezdi meg a középiskolásoknak szóló tehetséggondozó program. A jubileum kapcsán Széplaki Lea régiókoordinátor tartott részletes tájékoztatót a diákoknak és szüleiknek arról a „svédasztalról”, amelyről a fiatalok kedvükre válogathatnak a jövőjük építéséhez. 2026. február 4. 16:00 Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.