Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

Fényképeken a veszprémi múlt

2011. november 23. 1:13
Veszprémi Kaleidoszkóp címmel nyílt fotókiállítás a városházán azokból a település történetét feldolgozó képekből, melyek veszprémi családoktól származnak.

A kezdeményezés nem újkeletű dolog, a belvárosi rehabilitációhoz kapcsolódva három évvel ezelőtt született meg az az elhatározás, mely a beruházás színesebbé tételét tűzte ki célul. A civil szervezeteknek lehetőségük volt olyan ötleteket, programokat megvalósítani, amelyeken keresztül bemutathatják Veszprém múltját és a város értékeit.

A honlapunkon is ismertetett felhívásra és programra közel negyven helyről több mint 1700 kép érkezett be november 22-ig, a kiállítás megnyitójának napjáig. A városházán tartott ünnepségen Hermann István, a levéltár igazgatója méltatta az esemény jelentőségét.


Hermann István

– A mai nap a Hét Domb Egyesület és a Veszprém Megyei Levéltár elmúlt egy évét átölelő projektjének záró eseménye. Célkitűzésünk volt, hogy minél több régi veszprémi képet sikerüljön előhozni városunk lakosainak családi albumaiból. Eddig is sok kép került elő, remélem még ezután is érkeznek majd – bizakodott Hermann István, majd hozzátette, hogy a város támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg a rendezvény.


Porga Gyula

Veszprém képviseletében Porga Gyula polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Beszédében párhuzamot vont a lakásfelújításokat megelőző nagy rendrakás során előkerülő képek nézegetése, valamint a belváros megújulása révén felbukkanó emlékek között. – Mi is rendet tettünk, és olyan kincseket találtunk, melyeket nem szabad elfelejteni. Köszönet jár érte azoknak a veszprémieknek, akik megosztották mindannyiunkkal értékeiket – mondta a polgármester. Végezetül kiemelte, hogy „elődeink csodálatos várost hagytak ránk. Nincs más dolgunk, mint megőrizni”.


Rácz Katalin

Rácz Katalintól, a Hét Domb Egyesület elnökétől megtudtuk, hogy az áprilisban indult munka egyfajta kincskeresés, és az így összegyűjtött képek színes mozaikjából áll össze városunk múltja. – Veszprém letűnt korszakai tükröződnek a képeken, ismert emberekkel, korabeli, már nem létező utcaképekkel. Ezekből a képekből kaleidoszkóp-szerűen áll össze Veszprém lakosainak egyéni és közös története – hangsúlyozta az elnök.

Az adatgyűjtés folyamatáról, valamint egy-egy kép történetéről Márkusné Vörös Hajnalka levéltári igazgatóhelyettes mesélt, aki hangsúlyozta a képek kétféle fő típusát. – Az egyik típusban idillikus, családokat ábrázoló belső képeket találunk, ugyanakkor vannak olyanok is, melyek tökéletesen dokumentálták a városban bekövetkező változásokat is.

A kiállított és összegyűjtött képekből visszaköszön a Viadukt és az egyetem építése is, a Cserhát lebontása, a régi belvárosi vasútállomás és a vasút útvonala, de készült felvétel az 1930-as szilveszterről is. Fekete-fehér képek őrzik a különböző intézmények május elsejei felvonulását is, de az akkoriban még bálteremként használt Petőfi Színház is megjelenik a múlt kockáin. A képek begyűjtésére vonatkozó felhívás az 1975 előtti időszakra vonatkozott, a legkorábbi beérkezett kép 1903-ból származik, a legkésőbbi pedig a '80-as éveket mutatja be.

A Hét Domb Egyesület és a Veszprém Megyei Levéltár hosszabb távú elképzelései között szerepel, hogy a megyeszékhely több pontjára is kikerüljenek  a páratlan várostörténeti fényképek.

A városházi kiállítás november végéig tekinthető meg.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.