Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Galéria

Otthon vannak a vízen Otthon vannak a vízen Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar diplomaosztó Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar diplomaosztó Kertai fürdőszobaszalon Kertai fürdőszobaszalon Magyarország – Hollandia 35:30 Magyarország – Hollandia 35:30 Hiába az őszies idő, a gyerekek jól szórakoztak Hiába az őszies idő, a gyerekek jól szórakoztak A kissé szeles idő sem szegte kedvét azoknak, akik kilátogattak a Kabóciádé Családi Fesztivál szombati napjára a Sédvölgybe. Nappal foglalkozások, játékok és bábelőadások szórakoztatták a kicsiket, éjszaka pedig tengeri lények esküvőjén vehettek részt. A nappal készült rajzaikat a Jezsuita templom falára vetítették ki. GALÉRIA. Idén is felvonultak a veterán motorosok Veszprémben Idén is felvonultak a veterán motorosok Veszprémben Évek óta hagyomány a városban, hogy a Veszprém Aréna elől indulnak egy laza 45 perces felvonulásra a Veterán Motoros Találkozó és Börze résztvevői. Megnéztük, hogy festenek a hetedik ilyen program alkalmával. Mini-galéria. Összefogás révén született a VEDAC új pályája Összefogás révén született a VEDAC új pályája Darts verseny a GRUND-ban Darts verseny a GRUND-ban Jó hangulatban és magas színvonalon zajlott a GRUND darts versenye június 10-én, szombaton. Közel 40 egyéni és 18 páros nevező küzdött meg egymással a bajnoki címért, akik az ország több pontjárol érkezve dobálták a nyilakat egész nap. OTP-Adidas Streetball bajnokság, Veszprém OTP-Adidas Streetball bajnokság, Veszprém PSG Handball – Vardar Szkopje 23:24 PSG Handball – Vardar Szkopje 23:24
... 154 155 156 157 158 ...
közélet
Galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak statisztikai nyomait azonosították magyar kutatók Mintegy százezer kvazár adatainak elemzésével magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része keletkezése után kilökődött a helyéről. Véradás a vörösiszap-katasztrófa emlékére A Magyar Vöröskereszttel közösen országos véradást szervezett a katasztrófavédelem a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja és a vörösiszap-katasztrófa emléke alkalmából. Az akció keretén belül Budapest mellett 15 megye 23 pontján adnak vért a tűzoltók október 5. és 16. között. Veszprémben október 14-én zajlott a véradás, Pápán október 16-án várják a véradókat. A XIV. Leó pápát kezelő orvoscsoport szerint problémamentes a műtét utáni helyzet A pápán végzett sebészi beavatkozást követő vizsgálatok megfelelőek, az eredmények problémamentes operáció utáni helyzetet erősítenek meg - közölték a XIV. Leó állapotát kísérő orvoscsoport vezetői szerdán. Kis épület, nagy csoda a Szilágyi Iskolában Egy álom vált valóra a veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskolában, ahol szerdán ünnepélyes keretek között áldotta meg dr. Udvardy György érsek az intézmény felújított kisépületét. A munkálatok eredményeként az első és második osztályos diákok egy megújult, de történelmi múltú, igazi iskolán belüli oázisban tanulhatnak tovább. Nem kell 2050-ig várni, Magyarország már most érzi a klímaváltozás hatásait 1901 óta nem volt olyan száraz nyarunk, mint idén, júniusban megdőlt a magyarországi melegrekord, a Balaton vízháztartásáról szóló adatok pedig szintén aggodalomra adnak okot. A szakemberek szerint a következő évtizedekben még gyakoribbá válhatnak a szélsőségesen forró, száraz időszakok. De mit jelenthet mindez Magyarország számára, és milyen változásokra számíthatunk a Balaton környékén 2050-ig? Újabb szakaszokon újulhat meg a Balatoni Bringakör – több északi parti település is érintett Folytatódhat a Balatoni Bringakör felújítása, a 2026-os fejlesztési programban mintegy 1,2 milliárd forint jut a tó körüli kerékpárút több problémás szakaszának rendbetételére. A tervezett munkálatok Veszprém megye több települését is érintik, Balatonkenesétől egészen Badacsonytomajig. Máris távozhat Emil Nielsen Veszprémből? Németországban is egyre többet beszélnek róla Alig néhány hónapja érkezett Veszprémbe Emil Nielsen, de máris a távozásáról szólnak a hírek. A dán kapust a német SG Flensburg-Handewitt csapatával hozták kapcsolatba, és a lehetséges átigazolásról már a német sportsajtóban is egyre többet beszélnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Nielsennek 2029-ig érvényes szerződése van a One Veszprémmel. Emmanuel Macron Magyarországra jön október 23-án Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából - mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden. Alig öt hónap után lemondott a kormány energetikai államtitkára Személyes okokra hivatkozva távozott posztjáról Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A májusban kinevezett szakember megbízatása október 13-án megszűnt, mindössze néhány nappal azután, hogy egy konferencián még a kormány következő évekre vonatkozó energiapolitikai terveiről beszélt. Filmet forgatnak az Inotai Erőműben, önkéntes statisztákat keresnek a készítők Egy légiriadóval félbeszakított koncert, menekültek és egy rögtönzött kórház is szerepel abban a diplomafilmben, amelyet október közepén forgatnak az Inotai Erőmű területén. Nógrádi Maya és Kis Márton alkotásához önkéntes statisztákat keresnek, a legnagyobb létszámra október 18-án lesz szükség.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.