Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Galéria

Megkezdte a felkészülést az 1. FCV Megkezdte a felkészülést az 1. FCV Veszprém – Iváncsa 2-2 (0-1) Veszprém – Iváncsa 2-2 (0-1) Kétszer is sikerült felállnia vert állásból városunk NB III-as labdarúgócsapatának a stadionban rendezett első és egyetlen hazai nyári felkészülési mérkőzésén. Fordítani azonban nem tudott a VLS Veszprém, amelynek így be kellett érnie 2-2-es döntetlennel a szintén harmadosztályban szereplő vendég Iváncsa ellen. Veszprémi női ügyességi sportverseny Veszprémi női ügyességi sportverseny Útépítések a Dózsavárosban Útépítések a Dózsavárosban A Pápai út és a Kistó utca rekonstrukciója valósulhat meg az északi iparterület fejlesztését célzó projekt utolsó fázisában. Minőségi gyepen állt edzésbe a VLS Veszprém Minőségi gyepen állt edzésbe a VLS Veszprém Retró hétvége a Balaton északi partján Retró hétvége a Balaton északi partján Nosztalgiavonatokat közlekedtet a MÁV a Balaton északi partján július és augusztus első hétvégéjén. Újra buli az Expresszóban Újra buli az Expresszóban A hétvégén több mint három hónap után tartottak újra eseményt Veszprém egyik legnépszerűbb szórakozóhelyén, az Expresszóban. Ott voltunk a szombati Truesounds party-n, hogy képekben is megörökítsük a karanténhelyzet utáni bulit. Strandkézilabda Magyar Kupa Strandkézilabda Magyar Kupa Alsóörs, 2020.06.21. A tihanyi levendulásban jártunk A tihanyi levendulásban jártunk Nagy sikert aratott a Veszprémi Kempo SE szemináriuma Nagy sikert aratott a Veszprémi Kempo SE szemináriuma
... 117 118 119 120 121 ...
közélet
A XIV. Leó pápát kezelő orvoscsoport szerint problémamentes a műtét utáni helyzet A pápán végzett sebészi beavatkozást követő vizsgálatok megfelelőek, az eredmények problémamentes operáció utáni helyzetet erősítenek meg - közölték a XIV. Leó állapotát kísérő orvoscsoport vezetői szerdán. Kis épület, nagy csoda a Szilágyi Iskolában Egy álom vált valóra a veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskolában, ahol szerdán ünnepélyes keretek között áldotta meg dr. Udvardy György érsek az intézmény felújított kisépületét. A munkálatok eredményeként az első és második osztályos diákok egy megújult, de történelmi múltú, igazi iskolán belüli oázisban tanulhatnak tovább. Nem kell 2050-ig várni, Magyarország már most érzi a klímaváltozás hatásait 1901 óta nem volt olyan száraz nyarunk, mint idén, júniusban megdőlt a magyarországi melegrekord, a Balaton vízháztartásáról szóló adatok pedig szintén aggodalomra adnak okot. A szakemberek szerint a következő évtizedekben még gyakoribbá válhatnak a szélsőségesen forró, száraz időszakok. De mit jelenthet mindez Magyarország számára, és milyen változásokra számíthatunk a Balaton környékén 2050-ig? Újabb szakaszokon újulhat meg a Balatoni Bringakör – több északi parti település is érintett Folytatódhat a Balatoni Bringakör felújítása, a 2026-os fejlesztési programban mintegy 1,2 milliárd forint jut a tó körüli kerékpárút több problémás szakaszának rendbetételére. A tervezett munkálatok Veszprém megye több települését is érintik, Balatonkenesétől egészen Badacsonytomajig. Máris távozhat Emil Nielsen Veszprémből? Németországban is egyre többet beszélnek róla Alig néhány hónapja érkezett Veszprémbe Emil Nielsen, de máris a távozásáról szólnak a hírek. A dán kapust a német SG Flensburg-Handewitt csapatával hozták kapcsolatba, és a lehetséges átigazolásról már a német sportsajtóban is egyre többet beszélnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Nielsennek 2029-ig érvényes szerződése van a One Veszprémmel. Emmanuel Macron Magyarországra jön október 23-án Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából - mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden. Alig öt hónap után lemondott a kormány energetikai államtitkára Személyes okokra hivatkozva távozott posztjáról Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. A májusban kinevezett szakember megbízatása október 13-án megszűnt, mindössze néhány nappal azután, hogy egy konferencián még a kormány következő évekre vonatkozó energiapolitikai terveiről beszélt. Filmet forgatnak az Inotai Erőműben, önkéntes statisztákat keresnek a készítők Egy légiriadóval félbeszakított koncert, menekültek és egy rögtönzött kórház is szerepel abban a diplomafilmben, amelyet október közepén forgatnak az Inotai Erőmű területén. Nógrádi Maya és Kis Márton alkotásához önkéntes statisztákat keresnek, a legnagyobb létszámra október 18-án lesz szükség. Ezer veszprémi is elég lenne ahhoz, hogy a közgyűlésnek foglalkoznia kelljen egy üggyel Új lehetőséget teremtene a veszprémiek számára az Együtt Veszprémért: a szervezet azt szeretné elérni, hogy a lakosok közvetlenül is kezdeményezhessenek ügyeket az önkormányzatnál, és megfelelő támogatottság esetén a közgyűlésnek kötelezően foglalkoznia kelljen azokkal. A részletekről Gerstmár Ferenc és Adamecz Zoltán önkormányzati képviselők számoltak be keddi sajtótájékoztatójukon. Nobel-díjas tudós a Pannon Egyetem díszdoktora, közben Kínában is terjeszkedik az intézmény Nobel-díjas kutatóval ápol szakmai kapcsolatot a Pannon Egyetem, nyolc kutatója szerepel a világ legjobbjai között, és már Kínában is elindult az első közös képzése. Az intézmény legfrissebb eredményeiről és a következő időszak terveiről dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár számolt be keddi sajtótájékoztatójukon Veszprémben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.