Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

VSC Veszprém

Pető Tamás a VFC USE új szakmai vezetője Pető Tamás a VFC USE új szakmai vezetője A VLS Veszprém vezetőedzőjét, Pető Tamást nevezték ki a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE szakmai igazgatójának. A korábbi válogatott labdarúgó Lantai Balázs feladatkörét veszi át a közép-dunántúli bázis élén. 2020. július 7. 19:55 Felber Patrik és Kiliti Róbert felhagyott a labdarúgással Felber Patrik és Kiliti Róbert felhagyott a labdarúgással Két helyi nevelésű labdarúgó, Felber Patrik és Kiliti Róbert is jelezte a VLS Veszprém vezetősége felé, hogy nem kívánja folytatni aktív pályafutását. Így a megyeszékhely NB III-as együttese elvesztette védősorának két alapemberét a soron következő idényre. 2020. július 1. 13:15 Bepillantást nyertünk a VLS Veszprém edzésébe Bepillantást nyertünk a VLS Veszprém edzésébe A VLS vezetőedzője, Pető Tamás és segítői a kijárási korlátozás feloldását követően rögvest munkába is álltak. Azóta minden héten négy alkalommal tartanak közel háromórás foglalkozásokat azoknak a veszprémi felnőtt labdarúgóknak, akik ezt igénylik. Mindeközben pedig a VFC USE fiataljairól sem feledkeztek meg: az alázatos, tehetséges gyermekeknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy rutinos közegben is bizonyítsanak. 2020. május 28. 16:43 Szabó Péter: A VLS nem szűnt meg, jövőre is az NB III-ban szerepel! Szabó Péter: A VLS nem szűnt meg, jövőre is az NB III-ban szerepel! Úgy készülök szerződést bontani a játékosainkkal, hogy akik igénylik, azok számára munkalehetőséget is biztosítok az elkövetkezendő, a sportéletben kevésbé kiszámítható időszakra. A családok megélhetése így nem forog kockán! – tudatta portálunkkal szerda délután a veszprémi labdarúgócsapat ügyvezetője, Szabó Péter. 2020. május 6. 17:36 Szerződést bont labdarúgóival a VLS Veszprém Szerződést bont labdarúgóival a VLS Veszprém A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfő esti döntésének értelmében, a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a férfi labdarúgó NB III 2019/2020-as idénye is befejeződött. Ha a feltételeket a jövőben is tudja vállalni, akkor a VLS Veszprém a következő idényben is a harmadosztályban szerepelhet. 2020. május 5. 12:15 Véget ért a futsal NB I és a labdarúgó NB III is Véget ért a futsal NB I és a labdarúgó NB III is A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfői döntésének értelmében városunk élvonalbeli futsalcsapata, az 1. FC Veszprém a következő idényben is az élvonalban szerepelhet. Harmadosztályú labdarúgócsapatunk, a VLS Veszprém számára is véget ért a 2019/2020-as idény. 2020. május 4. 20:33 Focistáink is segítettek a maszkosztásban Focistáink is segítettek a maszkosztásban A VFC USE és a VLS Veszprém vezetői, edzői és játékosai – kis csoportokban – közel négyezer szájmaszkokat osztottak ki hétfőn a megyeszékhelyen. 2020. április 20. 16:38 „Családok megélhetése a tét...” – nehéz helyzetben a VLS Veszprém „Családok megélhetése a tét...” – nehéz helyzetben a VLS Veszprém A labdarúgók, akik a kötelékünkben dolgoznak a sportra tették fel az életüket. Gondoskodnunk kell róluk, ahogy nekik is meleg ételt kell rakniuk a gyermekeik elé. Ekkora bizonytalanságban azonban még megjósolni is nehéz, hogy merre és hogyan tovább – reagált megkeresésünkre az ügyvezető, Szabó Péter. 2020. április 12. 16:30 A szertáros, aki a pázsitért is felel, de akár le is gyúr A szertáros, aki a pázsitért is felel, de akár le is gyúr Nagy Zoltán – nem ismerős a név? Írhatjuk azt is, hogy „Sittes”. Máris jobban cseng, igaz? A VLS szertárosával, a veszprémi gyepfelelőssel a vehir.hu negyven év emlékét emlegette fel. Sőt, portálunknak a legendás becenév eredetéről is mesélt a jó öreg „Sitti bácsi”. 2020. április 4. 16:38 Az MLSZ felfüggeszti valamennyi versenyprogramját Az MLSZ felfüggeszti valamennyi versenyprogramját A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége - a hatóságok döntésével összhangban - azonnali hatállyal felfüggesztette a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét átmeneti időre. 2020. március 16. 15:47 Az MLSZ még kockáztat – zárt kapuk mögött nyert a VLS Az MLSZ még kockáztat – zárt kapuk mögött nyert a VLS A házigazda VLS Veszprémnek már az első játékrészben sikerült beállítania a 2-0-s végeredményt ménfőcsanaki riválisa ellen szombaton délután, a férfi labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójában. Pető Tamás vezetőedző a találkozót követően portálunknak azt nyilatkozta, ha rajta múlna, nem kockáztatná a labdarúgók egészségét sem. 2020. március 14. 16:34 Elmaradt a győzelem, de a vereség is Elmaradt a győzelem, de a vereség is Hiába irányította a játékot a vendég VLS Veszprém, kénytelen volt beérni 1-1-es döntetlennel a Fehérvár II. otthonában vasárnap, a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonjának nyitómérkőzésén. 2020. március 8. 13:59 Megépülhet az új veszprémi labdarúgó-stadion Megépülhet az új veszprémi labdarúgó-stadion A vehir.hu-nak adott exkluzív interjúban Szabó Péter elárulta: minden akadály elhárult, célegyenesben járnak az új veszprémi labdarúgó-stadion létesítése kapcsán. Portálunknak a tervezett központ pontos helyszínéről, annak méretéről, illetve befogadóképességéről is részletesen mesélt a VLS Veszprém ügyvezető igazgatója. 2020. március 4. 16:08 Visszatért Orbán Tamás! Visszatért Orbán Tamás! Városunk harmadvonalban szereplő labdarúgócsapata, a VLS Veszprém ötödik téli felkészülési mérkőzésén 2-1-es győzelmet aratott a vendég Sárvár együttese felett szerda délben az Erdész utcai sportkomplexumban. Szabó Péter sportigazgató portálunknak elárulta, hogy visszatért a klub kötelékébe az egykori vezetőedző, Orbán Tamás is. A szakember pozíciója egyelőre még tisztázatlan, de minden bizonnyal Pető Tamás munkáját fogja segíteni a jövőben. 2020. február 19. 14:56
... 26 27 28 29 30 ...
közélet
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából.
sport
Golovin: a szívünk a helyén volt, ezért jutottunk a nyolc közé Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint helyükön volt a szívük az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékosainak, ennek köszönhető, hogy kiharcolták a negyeddöntőbe jutást Japán ellen a világbajnokság rotterdami középdöntőjének második fordulójában, pénteken. Vb-2026: Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán. Női kézilabda-vb: a japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott kiharcolta a negyeddöntőbe jutást azzal, hogy 26-26-os döntetlent játszott Japánnal a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének második fordulójában, pénteken. Az idény végén távozik a Veszprém legendája Az idény végén távozik a One Veszprém férfi kézilabdacsapatától a gárda szlovén jobbszélsője, Gasper Marguc. Rövidpályás úszó Eb: Betlehem kimerült, hazautazik Nem folytatja szereplését a Lublinban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Betlehem Dávid, aki Sós Csaba szövetségi kapitány beleegyezésével pénteken hazautazik. Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40-32-re kikapott a címvédő német SC Magdeburg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.