Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C

turizmus

Horvátországról másképpen Most ne a tengerparti csodákról, hanem a tömegközlekedésről, vendéglátásról beszéljünk Horvátország kapcsán. 2016. augusztus 12. 11:14 Az Őrség igazi aranya Az Őrség igazi aranya Most nem az idei díjnyertes tortára, hanem az Őrség igazi kincsére, az emberi nyitottságra gondolok. 2016. augusztus 8. 12:53 Berlin Calling Berlin Calling Talán nem Németország és Berlin az a hely, ahova a legtöbb turista most vágyik, az egykori kettéosztott fővárost mégsem kellene kihagyni. A rendre elnyert Legjobb európai város titulus ugyanis nem alaptalan. 2016. augusztus 8. 12:14 Nem költenek eleget a turisták Magyarországon A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) fejlesztési vezérigazgató-helyettese szerint túl kevés időt töltenek az országban az ide látogatók, és nem költenek eleget. 2016. augusztus 7. 14:13 Időutazás a grófok korába Időutazás a grófok korába A vadregényes tájak kedvelőinek, a romantikus történelmi korok szerelmeseinek és a titkok tudóinak is remek kikapcsolódást nyújt a Fejér megye észak-nyugati részén, a Móri-víz és a Gaja-patak mellett található település, Fehérvárcsurgó. Legfőbb ékessége a 6000 m²-es Károlyi-kastély, melynek egy 50 hektáros ősfás park ad otthont. 2016. július 4. 10:35 Az energiaszektor környezetbarátainak találkozója Az energiaszektor környezetbarátainak találkozója 28 év után ismét Veszprémben rendezik meg a Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozót. 2016. július 2. 10:11 Festői a panoráma az újonnan átadott kilátóról Festői a panoráma az újonnan átadott kilátóról Ma délelőtt került sor a Gizella Királyné Kilátó ünnepélyes átadójára. A 8 méter alapkörű, 22 méter magas építmény a Gulya-dombi parkerdőben, az állatkert bejárata mellett várja a látogatókat. 2016. április 28. 14:41 Veszélyben a veszprémi vendéglátósok? Veszélyben a veszprémi vendéglátósok? Egy esetleg megépülő luxusszálloda ellehetetlenítené a helyi vállalkozásokat. 2016. április 20. 11:14 Indul a turistaszezon a királynék városában Indul a turistaszezon a királynék városában Harmadik alkalommal is megrendezik a Turisztikai Szezonnyitót április 24-én, vasárnap. Változatos programok és rengeteg helyszín várja az érdeklődőket. 2016. április 19. 13:08 Továbbra is kedvelt turistacélpont a Bakony és Balaton térsége Továbbra is kedvelt turistacélpont a Bakony és Balaton térsége Idén március 3. és 6. között zajlott a budapesti Utazás Kiállítás. Sigmond Esztert, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdeztük tapasztalatairól. 2016. március 7. 20:26 Foglalkoztató füzet a Bakonyból Foglalkoztató füzet a Bakonyból Izgalmas foglalkoztató füzetet adot ki a Bakony és Balaton térsége. A kedves anekdotákkal és érdekes feladatokkal színesített kiadvány főszereplője a szeretnivaló kabalafigura, Sün Berci. 2016. március 7. 15:11 A Szerelem-sziget környéke az ország legszebb sétaútja A Szerelem-sziget környéke az ország legszebb sétaútja Az NLCafé "Bemutatjuk az ország...!" sorozatának legutóbbi darabjaként a veszprémi Séd-völgyről írtak "bemutatjuk az ország legszebb sétaútját" címmel. 2016. március 6. 10:59 Ismét pályázhatnak az éttermek és szállodák a Magyar turizmus Minőségi Díjra Elkezdődött a jelentkezési időszak a Magyar Turizmus Zrt. egy évtizede sikeresen működő programjára. A Magyar Turizmus Minőségi Díj elnyerésére 2016. március 31-ig lehet pályázni. 2016. március 4. 13:59 Lencsés Tamara: csak így tovább Közép-Dunántúli turisztika Lencsés Tamara a Magyar Turizmus Zrt Közép-Dunántúli Regionális marketing igazgatóság igazgatója számolt be a Regon csoport Vikend szerkesztőségének a turisztikai régió helyzetéről és állapotáról. 2016. március 4. 13:55
... 11 12 13 14 15
közélet
Adatrögzítői képzés zárult a börtönben Harminckét fogvatartott teljesítette a Veszprémi Szakképzési Centrum által szervezett adatrögzítői képzést a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A tanfolyam zárásaként hétfőn osztották ki a bizonyítványt a vizsgát sikeresen teljesítőknek.  Ezt látta a rendőrségi drón a veszprémi utakon Veszprém vármegye útjain a rendőrök folyamatosan ellenőrzéseket tartanak a szabályszegő sofőrök kiszűrése érdekében. Munkájukat pedig sokszor a levegőből drón is segíti. Most egy videóban megmutatták, hogy hányféle szabálytalanságot sikerült lefülelniük így, amiknek meg is lett az eredménye a járművezetőkkel szemben. Országos sikereket értek el a Deák diákjai A Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola tanulói a közelmúltban kiemelkedően szerepeltek a Bendegúz nyelvészverseny és matematikaverseny országos döntőjében. Hamarosan egy igazi MI-24-es helikopter költözik Veszprém határába Megérkezett a 8-as út mellé, a szentkirályszabadjai repülőtér bekötőútjához az az egykori NDK-s helikopter, ami nemsokára méltó emlékműként őrzi tovább Veszprém katonahagyományait. Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi. Egy sorrend már most biztos a választások előtt Hétfő délután a veszprémi Helyi Választási Bizottság  kisorsolta, milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltek a szavazólapon a június 9-ei önkormányzati választáson. A polgármester- és/vagy képviselő-jelöltekkel együtt összesen 61-en mérettetik meg magukat a választáson. Vona Gábor Veszprémben: az EP-választás tétje nem a kormányváltás, hanem az ellenzékváltás Péntek délután a Második Reformkor párt színeiben Vona Gábor is ellátogatott Veszprémbe országjárásának keretében. A Jobbik egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje tavaly szeptemberben formálta át párttá az addigi alapítványát, amivel az EP-választáson el is fog indulni. A Vehír több témában is kérdezte a pártvezetőt, Vona Gábor pedig a mainstream ellenzéki forradalmi narratíva helyett egy jóval reálisabb politikai képet és célokat festett fel. Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a mai napon megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása. Megújult a takácskerti sportpálya Az Európa Kulturális Fővárosa év alatt rengeteg nagyszabású infrastrukturális beruházás történt Veszprémben, de a városrészek fejlődése nem állt meg, és a helyi közösségek töretlen erővel dolgoznak együtt továbbra is. Ahogy a Takácskert eddig elhanyagolt focipályának megújulása is ezt mutatja.   Vajon kitől idézett a V-Busz? „Hidd el, hogy képes vagy rá és félig már véghez is vitted.” Ez a mondat fogadja a V-Busz utazóközönségét a buszok kijelzőjén. Na, de kitől származik az idézet, ami az érettségiző diákoknak szól elsősorban?
sport
Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal Peter Sagan és Mark Cavendish révén az országúti kerékpársport elmúlt évtizedét meghatározó két világsztárral, valamint az előzetes rajtlista alapján 12 magyar bringással is találkozhatnak a szurkolók a szerdán kezdődő 45. Tour de Hongrie-n. Tíz másodpercen múlt a bravúr A hatodik helyen zárta a futsal NB I 2023/2024-es kiírását a Veszprém, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3-2-re alulmaradt a Kecskemét vendégeként. Az alföldiek ezzel megszerezték a második helyet és készülhetnek fennállásuk első bajnoki fináléjára. „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Kedvenc férfi kézilabdacsapatuk kudarca mély apátiába sodorta a Telekom Veszprém szurkolóit. Idén titkon Bajnokok Ligája-győzelmet vártak a drukkerek, ehhez képest óriási csalódásként élték meg, hogy a világválogatottal felérő együttes a Final4-ba sem tudott eljutni – sorozatban immár másodszor. Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta. Fazekas Gergő csapata megvédte címét a Lengyel Kupában Fazekas Gergő csapata, az Orlen Wisla Plock 29-20-ra nyert a bajnok Industria Kielce ellen a férfi kézilabda Lengyel Kupa vasárnapi döntőjében. A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi Nehezen alakulhatna izgalmasabban a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hajrája. A 26. forduló szombati rangadóján a negyedik Pápa legyőzte az Úrkút csapatát. Mivel az Almádi és a Fűzfő is nyert, az éllovas címvédő visszacsúszott a harmadik helyre. Győzelemmel kezdte a bronzpárbajt a Veszprém KK A vendéglátó Veszprém Kosárlabda Klub 80-66-ra legyőzte a SMAFC 1860 Soproni Egyetem gárdáját az NB I/B zöld csoport bronzpárbajának első, vasárnap esti meccsén. Döntetlennel zárult a vármegyei derbi  A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 25-25-ös döntetlent játszott a vármegyei rivális KK Ajkával a férfi kézilabda NB I/B vasárnapi rangadóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.