Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Lovassy László Gimnázium

Idén sem tudták legyőzni a Lovassy csapatát tájfutás Idén sem tudták legyőzni a Lovassy csapatát Toronymagasan nyerte az idei tájfutó diákolimpiát a Lovassy László Gimnázium, amely zsinórban immár harmadszor lett az ország legeredményesebb középiskolája. 2023. május 24. 22:36 Az idő megfesti a kiemelt pillanatokat Az idő megfesti a kiemelt pillanatokat Ezen a hétvégén búcsúznak iskolájuktól a végzős diákok, akik hétfőn már az érettségi vizsgákon adnak számot az elmúlt években megszerzett tudásukról. A Lovassyban péntek délután rendezték a ballagást. 2023. május 6. 13:32 Javaslatkérés Knoll János-díjra – Lovassy László Gimnázium Javaslatkérés Knoll János-díjra – Lovassy László Gimnázium 2023. április 14. 11:03 Lovassysok a világűr kapujában tudomány Lovassysok a világűr kapujában Négy elhivatott végzős diák egy verseny keretén belül arra vállalkozott, hogy létrehoznak egy italosdoboz méretű és formájú mérőműszert, amit majd egy kilométer magasságba bocsát egy kisméretű rakéta. A kis műhold közben adatot gyűjt, amelyet rádiós kapcsolaton keresztül valós időben egy földi egységnek továbbít. 2023. február 10. 15:48 Cheerleadingben is csúcsra érne a korábbi Európa- és világbajnok Raffai Bíbor Cheerleadingben is csúcsra érne a korábbi Európa- és világbajnok A veszprémi születésű Raffai Bíbor még csak tizenhét esztendős, mégis Európa- és világbajnok táncosnak mondhatja magát. A Lovassy László Gimnázium lelkiismeretes tanulója portálunk megkeresésére elmondta, hamarosan már csak a tanulmányaira fog koncentrálni, de van még egy álma, amelyet szeretne valóra váltani. 2022. december 26. 9:44 Koch Valéria-díjat kapott Tavaszi Krisztina, volt lovassys diák német nemzetiség Koch Valéria-díjat kapott Tavaszi Krisztina, volt lovassys diák A díjat a német nemzetiség kulturális életében aktív diákoknak ítéli oda minden évben az országos önkormányzat. 2022. július 9. 15:56 Lovassys diákok a sváb hagyományok nyomában német nemzetiség Lovassys diákok a sváb hagyományok nyomában A Lovassy német nemzetiségi tagozatos diákjai az érettségi részeként egy-egy szakdolgozatot is összeállítanak. Az elmúlt tíz év munkáiból kötet jelent meg, az idei végzősök pedig kiselőadásokat tartottak szerda délután a megyei könyvtárban. 2022. június 23. 4:00 Új díj a Lovassyban Új díj a Lovassyban A Lovassy László Gimnázium 2021/2022-es tanévzáró ünnepélyén adják át először a Knoll János-díjat. 2022. június 17. 10:39 Örömünnep a vakáció küszöbén Lovassy László Gimnázium Örömünnep a vakáció küszöbén Művészeti piknikkel zárta a tanévet a Lovassy László Gimnázium péntek délután. 2022. június 11. 4:00 Sikeresen szerepeltek és barátkoztak a Lovassy diákjai a Helikonon Sikeresen szerepeltek és barátkoztak a Lovassy diákjai a Helikonon Keszthelyen 2022. április 21-22-23-án rendezték a Helikoni Ünnepségeket. Ezen a Lovassy László Gimnáziumot újra nagy létszámú küldöttség képviselte: 126 diák és 6 pedagógus – tájékoztatta lapunkat Schultz Zoltán igazgató. 2022. június 5. 14:11 Tájfutó diákolimpia: hatalmassal fölénnyel nyert a Lovassy tájfutás Tájfutó diákolimpia: hatalmassal fölénnyel nyert a Lovassy A hétvégén Nagykovácsiban rendezték meg a tájfutó országos diákolimpiát, ahol a veszprémiek sportolók nagyszerűen szerepeltek. Az iskolák összesített versenyét toronymagasan nyerte a Lovassy László Gimnázium. 2022. május 19. 16:47 Nemzetiségi ösztöndíjat kapott a Lovassy három diákja Nemzetiségi ösztöndíjat kapott a Lovassy három diákja Burger Dóra, Lőke Eszter és Pölös Gréta Boglárka kedd reggel vehette át a német nemzetiségi területen végzett tevékenységükért járó oklevelet. 2022. február 8. 16:43 Oxfordban tarolt a lovassys diák Oxfordban tarolt a lovassys diák Egy 18 éves lovassys diák szerezte meg az első helyet az oxfordi St. Hugh’s College esszéversenyén. 2021. október 19. 15:46 Veszprémből indult útjára a Középiskolai MTA Alumni Program oktatás Veszprémből indult útjára a Középiskolai MTA Alumni Program Freund Tamás, neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hívta életre azt az alumni programot, amelynek több célja közül az egyik, hogy népszerűsítse a tudományos gondolkodást és pályát a fiatalok körében. A Lovassy László Gimnázium egykori tanulójaként a nemzetközileg is elismert tudós a saját alumni intézményében, Veszprémben indította útjára ezt a kezdeményezését pénteken. 2021. október 16. 4:00
közélet
Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.