Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Zenei csemege a színházi gyereknapon Zenei csemege a színházi gyereknapon Egy napra ismét a gyerekek játszóterévé változik a Veszprémi Petőfi Színház. Május 25-én, szombaton, délelőtt fél tizenegy és délután három óra között, az intézményben és a teátrum előtti téren várja a színház a kicsiket és a nagyokat egyaránt, hogy együtt szórakozzanak az immár hagyományosnak mondható színházi gyermeknapon. 2013. május 19. 19:45 Pünkösdi népszokások Pünkösdi népszokások Ha húsvét utáni ötvenedik nap, akkor pünkösd. Ha pünkösd, akkor népszokások. Ha népszokások, akkor egy újabb írás a vehir.hu-n. 2013. május 19. 15:11 Mesterművek a Mesterműben Mesterművek a Mesterműben Megnyílt a Mestermű Galéria Kortársaink voltak című állandó tárlata, amely szeptemberig várja a látogatókat. 2013. május 19. 9:13 Dánia nyerte az Eurovíziót ByeAlex a tizedik. Videó a cikkben. 2013. május 19. 9:05 Dallal és vidámsággal érkezett Don Bosco Dallal és vidámsággal érkezett Don Bosco Dallal, zenés és táncos műsorokkal várták szombaton a Veszprémbe érkező Don Bosco ereklyét. A rendezvényen először adták át a Szent Imre-díjakat. 2013. május 18. 19:08 Motoros találkozóval indul a nyár A Veszprém Aréna parkolójában és a város más pontjain rendezik meg a II. Veszprémi Veterán Motoros találkozót június elsején - adta közzé honlapján a "VKSZ" Zrt. 2013. május 17. 18:07 Programok a hosszú hétvégén Pünkösdi ramazuri a veszprémi állatkertben, eljegyzés Badacsonyban, reformkor Füreden és bortúra a Nivegy-völgyben - ez a hosszú hétvége kínálatának java megyénkben. 2013. május 17. 10:35 Iskolások alkotásaiból nyílt kiállítás Iskolások alkotásaiból nyílt kiállítás A Hriszto Botev Általános Iskola és a felsőörsi Malomvölgy Általános iskola tanulóinak nyílt kiállítása csütörtökön a Veszprémi Művelődési Központban. 2013. május 16. 20:55 Hősök közöttünk Hősök közöttünk Öt "átlagember" vehette át a mindennapok hőseinek járó közönségdíjat csütörtökön a Malomkertben. 2013. május 16. 17:46 Élet Smaragdvárosban Élet Smaragdvárosban Neveda Amáliával, a Városi Művelődési Központ igazgatójával beszéltünk a szociális városrehabilitációról. 2013. május 16. 13:51 Amatőr filmek profi színvonalon Amatőr filmek profi színvonalon Till Attila és Gyöngyösi Zsolt filmjeit vetítették le hétfőn a VMK filmklubban. Videók! 2013. május 14. 11:47 Életre ítélve Életre ítélve Wittner Mária Veszprémben járt pénteken, hogy bemutassa „Életre ítélve” című interjúkötetet, amit Koltay Gábor állított róla össze. 2013. május 13. 21:18 Elmarad a Tánc Fesztiválja Pénzügyi okok miatt marad el a Tánc Fesztiválja - nyilatkozta kedden Vándorfi László. (FRISSÍTVE!) 2013. május 13. 19:41 Rövidfilmesek versenyeztek Rövidfilmesek versenyeztek Huszonnégy órás versenyt rendeztek amatőr filmeseknek a hétvégén Veszprémben. 2013. május 13. 10:14
... 299 300 301 302 303 ...
közélet
Veszprémben a labubu lenyomta Kapu Tibort A Google Trends oldaláról kiderül, mi érdekelte a veszprémieket az idén. Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. Éjféli szentmise a Szent Mihály Főszékesegyházban – Isten beteljesíti ígéretét Urunk születésének ünnepén, december 24-én, az éjféli szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be a Szent Mihály Főszékesegyházban. A megtelt székesegyházban a hívek az angyalok örömhírének éjszakáján együtt ünnepelték, hogy Isten hűséges ígéretéhez, és elküldte a Megváltót. Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
sport
IFFHS: álomtizenegy öt PSG-játékossal A Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain futballcsapatából öten is bekerültek az IFFHS 2025-ös álomválogatottjába. Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban Huszonhét magyar gól született a Zwickau-Thüringer mérkőzésen a német női kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Premier League: a Liverpool legyőzte a sereghajtót A címvédő, Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztató Liverpool hazai pályán 2-1-re legyőzte a sereghajtó Wolverhamptont az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának szombati játéknapján. Palasics Kristóf ismét parádézott a Bundesligában Palasics Kristóf 17 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 33-28-as hazai győzelméhez a TVB Stuttgart ellen a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában a korábbi utánpótlás-válogatott kapus Bár Hegyi Krisztián korábbi utánpótlás-válogatott kapus még csak 23 éves, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United légiósa idén már a hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában. Ezüstérem a terembajnokságon Egykor a karácsonyi teremfoci ugyanúgy hozzátartozott az ünnephez, mint a halászlé, a töltöttkáposzta vagy a bejgli. Amikor  csak egy csatornát lehetett fogni a többnyire még fekete-fehér képernyős televíziókon, és nem léteztek videojátékok, meg különféle kütyük, közös családi program volt a legjobb magyar labdarúgók teremtornája karácsony és szilveszter között. Beteljesült az álmunk! – megszülettek Győri-Lukács Viktória és Győri Mátyás kislányai Meghitt karácsonyi fotóval jelentette be a Győri Audi ETO kiválósága, Győri-Lukács Viktória és szintén kézilabdázó férje, a Ferencvárosnál játszó Győri Mátyás, hogy megszülettek ikerlányaik, Emma és Zoé. Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya. Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.