Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
19°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
19°C

Rövidfilmesek versenyeztek

2013. május 13. 10:14
Huszonnégy órás versenyt rendeztek amatőr filmeseknek a hétvégén Veszprémben.

A szabályok értelmében bármilyen mozgókép-rögzítésre alkalmas eszközzel el lehetett készíteni a tetszőleges témájú, maximum 5 perc hosszúságú filmeket. A szervezők csupán annyiban kötötték meg az alkotók kezét, hogy szerepeltetni kellett Veszprém legismertebb nevezetességei közül legalább hármat. 

Huszonnégy óra elteltével a zsűri összeült, és elbírálta a beérkezett munkákat. Az első helyezett az Egyedül Veszprémben című film készítője, Kovács Dániel lett, a második pedig a Keresés című alkotással Molnár László. A legjobb akciófilm különdíját A fogadás elkészítéséért a Lefetyelők csapata kapta, míg a legjobb gyerekszereplő különdíját a Paradicsom Stúdió Apróság című filmjének ítélték oda. 

Megkérdeztük Szajki Péter rendezőt, a zsűri egyik tagját, hogy ő milyen filmet készített volna, ha nevez a versenyre. Ő a humoros, minimalista stílust választotta volna, és erre volt is példa a beérkezett pályamunkák között. Hozzátette: a kiváló alapötletet ugyan nem sikerült teljesen kiaknázni, de ez amatőr indulóktól nem is várható. Ugyanakkor biztos benne, hogy ha egy év múlva újra megrendezik a huszonnégy órás filmversenyt, akkor a most nevezők is nagyobb tapasztalattal vágnak majd bele a kihívásba.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. 2026. június 12. 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. 2026. június 12. 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.