Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Ezeket hallgattuk idén Ezeket hallgattuk idén Az idei év legnagyobb hazai és külföldi slágereiből szemezgettünk, melyek kétség nélkül megszólalnak a szilveszteri bulikban is. 2014. december 31. 12:03 Szorgos évre készül a múzeum Szorgos évre készül a múzeum A Laczkó Dezső Múzeum életében a 2015. év legalább oly annyira lesz mozgalmas, gazdag, mint ahogy azt az intézményünk iránt érdeklődő nagyközönség már megszokhatta - árulta el kérdésünkre dr. Perémi Ágota igazgató. 2014. december 31. 11:19 Gyulafehérvártól Veszprémig Gyulafehérvártól Veszprémig A közelmúltban jelent meg Demény Antal napló-családregénye a Veszprém Megyei Levéltár gondozásában. 2014. december 27. 23:18 Minden együtt van A Veszprém Portré karácsony előtt megjelent számából közlünk egy interjút Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával. 2014. december 27. 12:02 Hogyan ünneplik a karácsonyt Ugandában? Hogyan ünneplik a karácsonyt Ugandában? Venance Wapokurwa, a Vállalkozók Országos Szövetségének kelet-afrikai megbízottjának gondolatait olvashatják az ugandai karácsonyról. 2014. december 26. 10:22 Ilyen a karácsony Litvániában Ilyen a karácsony Litvániában Litvániáról alig hallani, nemhogy a karácsonyi szokásaikról, de magáról az országról is alig tudunk valamit. A cikk megírásában egy Veszprémben élő litván hölgy volt segítségemre. 2014. december 24. 13:01 Ha fizikailag egyedül is vagyok, lélekben sohasem Ha fizikailag egyedül is vagyok, lélekben sohasem Márfi Gyula veszprémi érsekkel a karácsonyi időszakról beszélgettünk. 2014. december 24. 0:07 Ilyen a karácsony Miamiban Ilyen a karácsony Miamiban Miami hiába az Egyesült Államok része, valójában csak a térképen az. Rengeteg náció él itt, rengeteg szokással - erről egy ott élő ismerősöm számolt be. 2014. december 23. 23:59 Hogyan ünneplik a karácsonyt Finnországban? Hogyan ünneplik a karácsonyt Finnországban? Barabás Mária Viktória az Erasmus program keretén belül ment Finnországba, és kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig ott él. Ő mesélt lapunknak a finn karácsonyról. 2014. december 23. 11:52 Közös az ünnep Közös az ünnep Az érdeklődők hétfő este is meghallhatták a Veszprém Város Vegyeskara és a Mendelssohn Kamarazenekar közös hangversenyét a Hangvillában. 2014. december 22. 23:10 A téli napforduló égboltja Ladányi Tamás asztrofotós képével búcsúztatta a csillagászati őszt a National Geographic. 2014. december 22. 21:48 Csendes éj Csendes éj Szinte mindennap találkozunk Marcsek Balázs utcazenésszel, aki videónkban egy karácsonyi dalt ad elő. 2014. december 19. 13:19 Kézműves csoki az Óváros téren Kézműves csoki az Óváros téren Belépve a hangulatos kis üzletbe kellemes csokiillat fogad. A polcokon különlegesebbnél különlegesebb csokoládék, és a nyitott térnek köszönhetően bepillanthatunk a munkafolyamatba is. Gulyás Ildikó, a tulajdonos nagy mosollyal mesél vállalkozásáról. 2014. december 16. 23:00 Roger Hodgson lesz a VeszprémFest első fellépője Roger Hodgson lesz a VeszprémFest első fellépője A VeszprémFest nyitónapján, 2015. július 15-én Roger Hodgsont, a Supertramp társ-alapítóját köszönthetjük Veszprémben, aki a „Crime of the Century” album megjelenésének 40. évfordulója alkalmából európai turnét tervez. 2014. december 16. 22:42
... 252 253 254 255 256 ...
közélet
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. Ajándék a vármegyétől a gyermekeknek A Veszprém Vármegyei Önkormányzat a közalapítványán keresztül idén is támogatta a vármegye több egészségügyi és szociális intézményét, akik tevékenységükkel valamilyen formában az itt élő gyermekeknek segítenek, többek közt a Csolnoky Megyei Kórház gyermekosztályát is.
sport
Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti. Kós Hubert a jövőben is az Egyesült Államokban készülne Tanulmányai végeztével is az Egyesült Államokban, Bob Bowman irányítása alatt tervezi folytatni pályafutását Kós Hubert, olimpiai bajnok úszó. Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. Ötéves kori álma vált valóra – csodás évet zárt a világbajnok tekvandós Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmet is szerzett. MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt. FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek. IFFHS: Szoboszlaiék edzője nem került a legjobb tízbe Arne Slot, a három magyar játékost foglalkoztató, angol bajnoki címvédő Liverpool FC vezetőedzője nem került a legjobb tízbe a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) év végi szavazásán. Marozsán Fábián: a több győzelem és a top 40 a cél 2026-ra Jövőre több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta az idei évet. Versennyel zárták az évet a dartosok A VEDAC egyre bővülő dartsos közössége hagyományos díjátadót és remek hangulatú versenyt rendezett az Énidő Életmód- és Sportközpontban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.