Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyar filmeket vetítenek

2015. május 12. 22:25
A Pannonfíling Mozgóképes Találkozó a város egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező filmes rendezvénye. Németh Csabával, a program egyik szervezőjével beszélgettünk.

Túl van az első évtizeden a Pannonfíling, idén ősszel már a tizenegyedik alkalommal találkozhatnak majd egymással a rövidfilmek alkotói és nézői. Már önmagában az nagy teljesítmény, hogy egy rendezvény ennyi ideig életben képes maradni, a Fíling azonban fejlődik, változik is.

„A kilencedik év után úgy gondoltuk, hogy a tizedik alkalomba a lehető legtöbb munkát kell befektetnünk, hogy a kerek évfordulót valóban emlékezetessé tegyük. Ez sikerült is, sok néző és sok filmes is eljött” – emlékezett vissza Csaba a tavaly őszi programra. A Pannonfíling két év után visszatért eredeti helyszínére, az időközben jelentősen átalakult Expresszóba.

De nem csak a helyszín fejlődött, a program is átalakult. A vetítésekből és a látottak megbeszéléséből álló blokkok között workshopokat is rendeztek kifejezetten a filmkészítők számára. Erősödött a zsűri is, amelynek Réz András is tagja volt. „Ő az a típusú ember, akivel ha nem is értesz egyet – elég sarkosan fogalmaz, így az ember önkéntelenül is ellenkezik vele –, végighallgatva őt érzed, hogy van alapja annak, amit mond.”

Hogy ne kelljen őszig várnunk a folytatásra, az ITTMOST Egyesület kezdeményezésére tavasszal filmklub-sorozatot indítottak a Művészetek Házában. Azt remélik, ez is segíthet abban, hogy a Pannonfíling több veszprémit megszólíthasson. „Szakmai körökben már elég ismert a név, de azt vettük észre, hogy hiába volt már tíz alkalom, sajnos még mindig kevesen hallottak róla itt Veszprémben” – mondta Csaba.

A klubvetítéseken olyan magyar filmeket mutatnak be, amelyek a város multiplex mozija nem tűzött műsorra. Az első alkalommal a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant láthatta a közönség, ami „okos, aktuális és nagyon jó film, nem csoda, hogy sokan eljöttek rá”; a második vetítésen pedig a Menjek vagy maradjak dokumentumfilm-sorozat londoni epizódját mutatták be, ami témaválasztásában is illik a Pannonfíling által képviselt vonalba.

A nyári szünet előtt még két vagy három vetítést terveznek, ősszel szeretnék folytatni a programsorozatot. A következő alkalommal, május végén rendhagyó programmal készülnek: Buvári Tamás Magyar Filmszemle-díjas rendező egy filmötlettel kereste meg a szervezőket: veszprémi összefogással, közösségi finanszírozással hoznák létre a produkciót. Ezt a projektet mutatják majd be legközelebb, a tervek mellett a rendező korábbi munkásságával is megismerkedhet, aki részt vesz a rendezvényen május 20-án, 17 órától a Hangvillában.

Az idén ősszel már a tizenegyedik Mozgóképes Találkozón vehetünk részt, ahol szintén számíthatunk változásokra. Nem lesz nevezési díj, a pályamunkák közül pedig előzsűrizéssel választják ki azokat, amelyeket levetítenek majd. Délelőtt workshopok lesznek, a versenyprogram pedig délutánra marad. Aki szeretné a saját filmjét is a vásznon látni, az már jelentkezhet a Pannonfíling oldalán.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.