Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Már lehet pályázni a 100 szóban Veszprém versenyre kultúra Már lehet pályázni a 100 szóban Veszprém versenyre A StúDió Veszprém Podcast alapító-szerkesztői, Dióssy László és Wéber László sajtótájékoztató keretén belül tették elérhetővé a pályázatot. 2022. március 25. 13:00 Gulyás Gergely Sólyban: az épített örökség értékeinek megőrzése a magyar állam fontos feladata Sóly Gulyás Gergely Sólyban: az épített örökség értékeinek megőrzése a magyar állam fontos feladata A miniszterelnökséget vezető miniszter kedd délután látogatott el a megújult, és a hétvégén átadott ezeréves református templomba. 2022. március 22. 17:30 Egy hét a német nyelv jegyében Egy hét a német nyelv jegyében Egyhetes programsorozatot rendeznek a német nyelv és kultúra népszerűsítésére március 28. és április 2. között Veszprémben, a Német Nemzetiségi Önkormányzat együttműködésével. 2022. március 22. 4:00 A zene értéke a bakelitekben tudatosul igazán A zene értéke a bakelitekben tudatosul igazán Van az a semmihez sem hasonlítható pillanat, miután a lemezt óvatosan felhelyezzük a lejátszóra, a tű pedig hozzáér a koronghoz és halk sercegés mellett megszólalnak az első dallamok, majd rovátkáról rovátkára haladva kiteljesedik a zene. Mindezt azok már jól ismerik, akiket magával rántott a bakelitek iránti szenvedély, számukra igazi Kánaán lesz most vasárnap az első veszprémi lemezbörze, de a rendezvényen azokat is várják, akik most ismerkednek meg (újra) a zene effajta analóg élvezetével. Zsandár Tamással, az esemény főszervezőjével beszélgettünk a reneszánszát élő bakelitekről és a közelgő lemezbörzéről. 2022. március 22. 10:58 Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Sólyi református templomot közélet Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Sólyi református templomot Vasárnap délelőtt az istentisztelettel egybekötve ünnepélyes keretek között adták át a megújult református templomot. 2022. március 20. 16:53 Bábos találkozót tartottak az Agórában színház Bábos találkozót tartottak az Agórában Több évtizedes szünet után ismét újraindul megyénkben az amatőr bábjátszás. 2022. március 20. 7:49 Történelmi jelentőségű leletek a Szent György-kápolna alatt Történelmi jelentőségű leletek a Szent György-kápolna alatt Sziklába vájt őskori sírt is találtak a vár felújítása során elvégzett régészeti feltáráson. 2022. március 19. 18:51 Sinkó Veronikának nyílt kiállítása az Érseki Főiskolán kultúra Sinkó Veronikának nyílt kiállítása az Érseki Főiskolán Csütörtök délután Sinkó Veronika illusztrátor-grafikus tartott tárlatvezetést. 2022. március 19. 9:20 Csaknem egymillió forintot gyűjtöttek össze a színház jótékonysági estjén Csaknem egymillió forintot gyűjtöttek össze a színház jótékonysági estjén Jótékonysági estet rendezett hétfőn a Petőfi színház. Az összegyűlt 952 500 forint adománnyal a Veszprémbe érkező menekülteket segítik. 2022. március 16. 9:20 Gálakoncert a háború elől menekülők megsegítéséért Gálakoncert a háború elől menekülők megsegítéséért A Veszprémi Petőfi Színház 2022. március 14-én, hétfőn 19 órai kezdettel Jótékonysági Gálaestet szervez a háború elől menekültek megsegítésére. Lélektől-lélekig Segítő Gálakoncert célját adományjegy megvásárlásával lehet támogatni, melynek minimális értéke 3000 Ft. 2022. március 14. 9:25 Nagy sikerrel indult a Pannon KultúrKlub második évada kultúra Nagy sikerrel indult a Pannon KultúrKlub második évada A tavaly debütáló Pannon KultúrKlub elnevezésű programsorozat idén ismét megrendezi eseményeit a Papírkutyában, az új évadban a korábbihoz képest kétszer annyi, vagyis nyolc beszélgetős estre számíthatunk. 2022. március 14. 12:24 Veszprémieket tüntettek ki állami elismerésekkel Veszprémieket tüntettek ki állami elismerésekkel Oktatói és közéleti tevékenységért és a kultúráért tett erőfeszítésekért ítélték oda a magas rangú díjakat, valamint papi szolgálatot is elismertek. 2022. március 14. 15:36 Találkozások Zenevárosban Találkozások Zenevárosban Beléphetsz egy ajtón, ami ezer más ajtóhoz vezet. A Hangvető korokon, kultúrákon és műfajokon átívelő koncertsorozata Veszprémben, a Zene Városában. Március 30-án, május 13-án és 30-án a Napfonat, Sena, Meybahar, Ana Alcaide, Jyotsna Srikanth és a Mendelssohn Kamarazenekar egyedi produkcióit hallhatjátok a Hangvillában. 2022. március 16. 12:00 Különleges koprodukcióban kerül színpadra a Bánk kultúra Különleges koprodukcióban kerül színpadra a Bánk Katona József nemzeti drámája március harmincadikától a Latinovits-Bujtor Játékszínben lesz látható, Markó Róbert rendezésében. 2022. március 11. 11:08
... 120 121 122 123 124 ...
közélet
Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. Ajándék a vármegyétől a gyermekeknek A Veszprém Vármegyei Önkormányzat a közalapítványán keresztül idén is támogatta a vármegye több egészségügyi és szociális intézményét, akik tevékenységükkel valamilyen formában az itt élő gyermekeknek segítenek, többek közt a Csolnoky Megyei Kórház gyermekosztályát is. Idén dupla mennyiségű tápadományt kapnak az állatmenhelyek a kormány jóvoltából Immáron ötödik éve részesülnek tápadományban az állatvédő szervezetek, ami nagy segítséget jelent számukra a hideg, téli időszakban. A tápadományok kiszállítása pénteken megkezdődött – közölte az állatvédelemért felelős kormánybiztos stábja. Az SZTK felújításának folytatásáról is döntöttek Folytatódik a rendelőintézet felújítása, májusban ünnepelhetjük a veszprémi kézilabdát, saját helyrajzi számot kap a Szentháromság-szobor, a bővítés irányairól gondolkodnak a V-Bike-nál. Összefoglalónk a decemberi közgyűlésről. Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon, a múlt héten 38 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az országban - mondta az országos tisztifőorvos csütörtökön. Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások Három meghatározó élménye is volt Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének 2025-ben, amire évek múlva is kristálytisztán fog emlékezni. Pedig az idei év javarészt a back office munkáról szólt, de csak azért, hogy jövőre elindulhasson több, sokak számára várva várt beruházás a városban. Ezekről is beszélgettünk vele, de érintettük a huszonegyedik század egyik legnagyobb környezeti problémáját és az arra adható válaszokat is. Nem mentünk el a politikai közbeszéd minősége mellett sem, és persze az Európa Sportrégiója címmel járó felelősség is szóba került évértékelő interjúnkban. Na szia mentő! – felkerülnek a mentőautókra négyéves hős kisfiú szavai Napok alatt bejárta a világhálót annak a kisfiúnak a története, aki óvodás létére lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor édesanyja rosszul lett. Medárd mindössze négyéves volt, mégis pontosan elmondta a mentésirányítónak, hol vannak, és fegyelmezetten végrehajtotta az utasításokat. A nyilvánosságot látott telefonbeszélgetés ikonikus mondata a mentőautókra is felkerült.
sport
Győzelemmel zárták az évet a VESC női futsalosai Győzelemmel búcsúzott az esztendőtől a Veszprémi Egyetemi Sport Club NB II-es női futsalcsapata, amely az év utolsó mérkőzésén 5-1-re múlta felül a Siketek SC Budapest együttesét. Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Emberelőnyben nehezen nyert a Liverpool A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló, címvédő Liverpool 2-1-es győzelmet aratott az Európa-ligában győztes Tottenham Hotspur otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján. Románia legyőzésével ötödik lett a poreci tornán a magyar futsalválogatott A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 8-5-re legyőzte a román csapatot vasárnap a poreci nemzetközi torna ötödik helyéért rendezett mérkőzésen. Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR-VESC Hibátlan mérleggel karácsonyozhat a VEHIR‑VESC együttese a női röplabda NB I-ben, miután a veszprémi hölgykoszorú Szombathelyről is három ponttal távozott. Futsal Eb-felkészülés: magyar siker Japán ellen A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 4-3-ra legyőzte Japánt pénteken a poreci nemzetközi torna második fordulójában. Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben A teniszező Coco Gauff, az idei Roland Garros győztese kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben a Forbes magazin kimutatása alapján. Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál. Telt ház, vastaps és ünnepi hangulat – karácsonyi gálát tartott a Magic Fitness Sportegyesület Telt ház előtt, az Agóra színpadán mutatta be karácsonyi gálaműsorát a Magic Fitness Sportegyesület Veszprémben. A látványos produkciók, a fegyelmezett munka és az ünnepi hangulat együtt hozta meg az est sikerét. Idegenbeli vereséggel zárta az évet a Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK tizennégy ponttal alulmaradt a Fót vendégeként a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjának idei utolsó fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.