Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
17°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
17°C

kultúra

Emléktábla avatás Wass Albert szellemiségét hűen tükröző ünnepség keretében került sor az emléktábla avatásra, Várpalotán a Csík Ferenc parkban. Az ünnepséggel egy időben ültettek el 13 almafát, utalva ezzel a gesztussal az író egyik regénycímére. Wass Albert az utóbbi évtizedben szimbolikus személlyé vált - nyilatkozta Budai László, a Palotai Turul Társaság elnöke, aki még megjegyezte, hogy az emléktábla állítás egyik tagtársuk ötlete volt az író emlékévének kapcsán. 2008. április 15. 15:10 Veszprémben is kivirágzott a kaktusz Barillet - Grédy vígjátékát, a Kaktusz virágát 1964-ben mutatták be először nagy sikerrel a Bouffes-Parisiens színházban. Azóta ez a pikáns, kissé pajzán, kacagtató darab bejárta Európa színpadait. A Pannon Várszínháztól megszokott stílushoz jól illeszkedik ez az olykor már burleszkbe hajló komédia. A színészek ismételten bizonyították professzionális ének- és tánctudásukat. 2008. április 14. 21:22 Szomorú búcsúk - alakuló évad Januárban még abban bíztunk, nem lesznek változások a Petőfi Színház társulatában, mostanra biztossá vált, lesznek. Színészek mennek, a nagy rendezők meg jönnek, persze csak alkalomadtán, egy-egy darab erejéig. Bujtor tárgyal, alakul a következő évad. Ha sikerül mindenkivel megegyezni, színes, izgalmas lesz jövőre a repertoár. De hogy egyelőre ne nézzünk tovább az orrunknál: Májusban jön az Én és a kisöcsém. 2008. április 14. 17:39 2008: A biblia éve / Bestseller kiskönyvtár – A Bibliáról mindenkinek a Biblia évében 2008. április 14. 17:37 Antal Zsuzsa és a Fisher's Company: Falak között 2008. április 11. 14:25 Tiszta Amerika Amerikai kultúra, filozófia, irodalom, politika, jazz, gospel és még számos más érdekes témával foglalkozó előadást hallhatnak mindazok, akik április 14-17. között felkeresik a Pannon Egyetem, Eötvös Károly Megyei Könyvtár és a VEAB Székház intézmények helyszíneit. A könyvtárban található Amerikai Kuckó igazgatója, Bertalan Judit osztotta meg az Amerika Hét elnevezésű rendezvényről gondolatait hírportálunk munkatársával. 2008. április 11. 0:52 Eleven érettségi tétel a Vetésiben Ismét egyedülálló kezdeményezés színtere Veszprém. A Vetési Albert Gimnázium úgy döntött, Eperjes Károly életművéből is érettségizhetnek az iskola drámapedagógiai osztályának tanulói. 2008. április 10. 7:07 Válogatás jelent meg az elmúlt év verseiből Az irodalmi folyóiratok tavalyi számaiban megjelent költeményekből olvasható válogatás Az év Versei 2008 című antológiában, amelyben 72 alkotó munkái kaptak helyet. Szentmártoni János, a kötet szerkesztője a szerdai bemutató előtt elmondta: témájukban és formájukban minél sokszínűbb alkotások összegyűjtése volt a cél. 2008. április 9. 13:31 Továbbra is betöltetlen a székesfehérvári teátrum igazgatói posztja A decemberben kiírt pályázatra nyolc pályamunka érkezett a székesfehérvári önkormányzathoz, ám az igencsak megosztott képviselő testület februári ülésén eredménytelennek nyilvánította az eljárást. A színház igazgatói posztját öt éve betöltő Szurdi Miklós megbízatása augusztus 1-jén jár le, az érdeklődők az újonnan kitűzött időpontig, május 2-ig nyújthatják be pályázatukat. 2008. április 8. 22:49 "Manapság túlteng a versmondásban a művészkedés" / Készülünk a költészet napjára: beszélgetés Szinterár Miklóssal Április 11-e a költészet napja. Idén is ez alkalomból rendezik meg a Vesrünnep, nemzetközi versmondó verseny döntőjét Révkomáromban. A zsűri elnökével, Szinetár Miklóssal a versekről, költészetről és versmondásról beszélgettünk. 2008. április 8. 22:39 Eperjes életútja érettségi tétel Érettségi tételnek választotta Eperjes Károly életművét a veszprémi Vetési Gimnázium drámatagozatos osztálya. A Kossuth-díjas színművész, a Petőfi Szinház művészeti tanácsadója április 9-én az oktatási intézménybe látogat és találkozik a belőle érettségiző diákokkal, valamint tanárnőjükkel, Pucsek Zsuzsával - tájékoztatott Varga Róbert, a Petőfi Színház sajtófőnöke. 2008. április 8. 21:18 VII. megyei irodalmi ki mit tud A mai napon délelőtt kezdődött el a VII. megyei irodalmi ki mit tud a Csermák Antall zeneiskola nagytermében. A megmérettetésre a megye 16 általános iskolájából összesen 77 tanuló jelentkezett. Versmondás kategóriában 57 diák, saját mű előadásában (vers-próza) 20 tanuló vállalta a megmérettetést a zsűri előtt. Ez utóbbi elnöki tisztét Szilvásiné Csordás Éva a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpadának vezetője tölti be, Felföldi Gábor közművelődési titkár és Palásthy Bea színművész zsűritagokkal. A diákok és felkészítő tanáraik nagyon lelkesek, és felkészültek-, fogalmazott Bedics Anita a Szilágyi Katolikus iskola tanító és könyvtárosa. Azt azonban hiányolja, hogy a „ki mit tud”-nak más megyékben nem akadtak követői, mert akkor meg lehetne rendezni az országos döntőt. A zsűri kategóriánként, mindkét kategóriában, 1.-2., 3.-4., 5.-6., 7.-8. osztályos- összevont első három helyezettet könyvjutalomban részesíti. Ezenkívül, kiosztásra kerül még három különdíj: szép magyar beszédért, előadásmódért és a legeredetibb szövegválasztást jutalmazzák. 2008. április 8. 13:57 Versünnep a költészet napján A hagyományos Versünnep vetélkedőt idén Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére hirdette meg a Versünnep Alapítvány, a Duna Televízió és Balatonfüred önkormányzata. Zenéről a magyar költészetben címmel. A vetélkedőre magyar költők műveivel nevezhettek be színművészek és előadóművészek, színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói. 2008. április 8. 13:27 Majdnem Szűz – Bacsó Péter filmje a gyenge ember kiszolgáltatottságáról / A Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál keretein belül mutatták be Veszprémben Bacsó Péter Kossuth-díjas rendező új filmjét A film alapötletéül egy újsághirdetés szolgált, melyben prostituáltak „átképzését” vállalták menedzserré. A két foglalkozás közti mérhetetlen szakadék beindította Bacsó Péter fantáziáját, így ezt a kontrasztot összekötötte egy régóta a fejében motoszkáló fiatal lány történetével, aki lázad a sorsa ellen, és tehetségénél fogva ki tud törni a mai szélsőséges társadalom legmélyebb útvesztőiből. Ennek az eredménye lett előbb egy forgatókönyv, majd a március 20.-ai országos premierrel bemutatott Majdnem Szűz című film, amellyel saját elmondása alapján a prostituáltakkal szembeni előítéletekkel igyekszik szembeszállni. 2008. április 6. 3:00
közélet
Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak a Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a köztévében. Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. A harctéri életmentést gyakorolták A NATO tagállamok és partnerországaik közül harminchárom nemzet mintegy 1600 fővel vett részt a gördülékeny többnemzeti katona-egészségügyi feladatvégrehajtás, illetve az egészségügyi területen való interoperabilitás érdekében rendezett Vigorous Warrior gyakorlaton Bakonykútiban. A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi Ficsor Karolina rendőr alezredes: 'az erőszak csak erőszakot szül' A veszprémi közlekedési kultúráról, a hajléktalan-problémáról és az online csalásokról is beszélgettünk Ficsor Karolina rendőr alezredessel, a Veszprémi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjével a Vehír21 podcast adásában. Adatrögzítői képzés zárult a börtönben Harminckét fogvatartott teljesítette a Veszprémi Szakképzési Centrum által szervezett adatrögzítői képzést a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A tanfolyam zárásaként hétfőn osztották ki a bizonyítványt a vizsgát sikeresen teljesítőknek.  Ezt látta a rendőrségi drón a veszprémi utakon Veszprém vármegye útjain a rendőrök folyamatosan ellenőrzéseket tartanak a szabályszegő sofőrök kiszűrése érdekében. Munkájukat pedig sokszor a levegőből drón is segíti. Most egy videóban megmutatták, hogy hányféle szabálytalanságot sikerült lefülelniük így, amiknek meg is lett az eredménye a járművezetőkkel szemben. Országos sikereket értek el a Deák diákjai A Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola tanulói a közelmúltban kiemelkedően szerepeltek a Bendegúz nyelvészverseny és matematikaverseny országos döntőjében. Hamarosan egy igazi MI-24-es helikopter költözik Veszprém határába Megérkezett a 8-as út mellé, a szentkirályszabadjai repülőtér bekötőútjához az az egykori NDK-s helikopter, ami nemsokára méltó emlékműként őrzi tovább Veszprém katonahagyományait.
sport
Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott 33-26-ra győzött Litvániában a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Dr. Csík Zoltán vezérigazgató a Vehírnek csütörtökön adott exkluzív videóinterjújában elmondta, az idény végéig biztosan az Ilics, Gulyás páros irányítja a Telekom Veszprém együttesét. Elmondta, hogy Sevinger Zsolt tizenöt év után távozott a klubot működtető gazdasági társaság cégvezetői posztjáról. Ugyancsak elhangzott, hogy a sportegyesülethez került a Veszprém Aréna vagyonkezelési joga. Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá A Telekom Veszprém csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán számolt be Sterbik Árpád állapotáról. A bejegyzés szerint a sikeres műtéti beavatkozásnak köszönhetően a kézilabdacsapat kapusedzője elhagyhatta a kórházat, ugyanakkor hosszabb rehabilitáció és szigorú pihenés vár rá. Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar Sam Welsford diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitányán, az összetett legjobb magyarja pedig Rózsa Balázs az első szakasz után. Az Almádi éllovasként fogadja a Sümeget A címvédő Úrkútra és az immáron listavezető Balatonalmádira is nehéz feladat vár a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. SVSE: egy hétvége, tizenhét érem Sikeresen kezdte a májusi szereplést a Sportolj Velünk SE: az elmúlt hétvégén Győrben rendezett korosztályos területi liga első fordulójában tizenhét érmet gyűjtöttek a veszprémi fiatalok. A legeredményesebb versenyző Pandur Huba volt, aki triplázni tudott: 100 m síkfutásban, 300 m-en és 100 m gátfutásban is bajnoki címet szerzett. Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal Peter Sagan és Mark Cavendish révén az országúti kerékpársport elmúlt évtizedét meghatározó két világsztárral, valamint az előzetes rajtlista alapján 12 magyar bringással is találkozhatnak a szurkolók a szerdán kezdődő 45. Tour de Hongrie-n.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.