Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Méltányosnak találták a magyartételeket a diákok Méltányosnak találták a magyartételeket a diákok Diákbarát, méltányos, illetve a vártnál könnyebb feladatoknak nevezték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezettek, igazgatók, szaktanárok és vizsgázók. 2020. május 7. 4:00 Az első nap a szigorú korlátozások után Az első nap a szigorú korlátozások után Hétfőtől számos korábbi korlátozó intézkedésen lazított a kormány, ez pedig már első nap érzékelhető volt a városban. Egy fényképezőgéppel bejártuk a belvárost, fotóriportunkat egy nem is olyan szürke hétfőről pedig most megmutatjuk. 2020. május 10. 4:00 Szabadtéren, idősek nélkül lehet szentmisét tartani Szabadtéren, idősek nélkül lehet szentmisét tartani Hazavihető szenteltvíz és kötelező távolságtartás – ezek is szerepelnek az Udvardy György érsek által kiadott rendelkezésben, mellyel a főegyházmegye hitéletét szabályozza az új járványügyi helyzetben. 2020. május 13. 4:00 Veszprém fokozatosan újranyit Veszprém fokozatosan újranyit Porga Gyula polgármester közleményben foglalta össze, mi történik városunkban május 4. után. 2020. május 14. 17:00 Ismét nyitva az állatkert Ismét nyitva az állatkert Korlátozások mellett ugyan, de ismét várja a látogatókat a Veszprémi Állatkert. 2020. május 8. 6:27 Fekete, Arany, Tóth az érettségin Fekete, Arany, Tóth az érettségin A könyvek története, a sport és az egészségügyi problémák szerepeltek a magyar érettségi első részében. A második részben Fekete István egy novelláját vagy Arany- és Tóth-verseket kellett elemezni. 2020. május 6. 12:00 A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődtek a vizsgák A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődtek a vizsgák Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, a szokottnál egy órával később, kilenc órakor a magyar nyelv és irodalom, és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival országszerte megkezdődik ma reggel a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak. 2020. május 5. 13:00 Sokkal jobb helyzetben a vidékiek Sokkal jobb helyzetben a vidékiek Kettészakadt az ország, az új szabályozáshoz igazodik az adatközlés is, összehasonlíthatóvá vált a vidék és Budapest. Hétfői koronavírus adatok. 2020. május 4. 9:00 Szeptemberben már várható, hogy sikerül előállítani a vírus elleni megfelelő vakcinát Szeptemberben már várható, hogy sikerül előállítani a vírus elleni megfelelő vakcinát Sokat megtanultunk az elmúlt két hónapban a koronavírusról – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján. 2020. május 5. 4:00 Még egyszer a V-Busz menetrendje érettségi alatt Még egyszer a V-Busz menetrendje érettségi alatt A közösségi közlekedésért felelős cég az érettségi alatt plusz járatokat indít a középiskolások számára reggelente. 2020. május 12. 4:00 Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg hétfőn az érettségi Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg hétfőn az érettségi A koronavírus járvány miatt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődnek meg hétfő reggel, a szokottnál egy órával később, 9-kor, magyar nyelv és irodalommal az idei érettségi írásbelik. Országszerte 84 284-en kezdhetik meg a vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak. 2020. május 4. 4:10 79 új beteg, 12 elhunyt 79 új beteg, 12 elhunyt 2020. május 2. 8:32 Zöldebb kulturális főváros Zöldebb kulturális főváros A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa a Bakony-Balaton régióban működő környezettudatos vállalkozókat keres, akikkel közösen zöldebbé tehetik az EKF programokat. 2020. június 24. 4:00 Amikor Veszprémben is bejelzett a doziméter Amikor Veszprémben is bejelzett a doziméter 1986. április 26-án felrobbant a csernobili atomerőmű 4-es reaktora. A radioaktív felhő Veszprémet sem kerülte el, de hogy mi történt a városban és a környéken, miért nem figyeltek fel az emberek jobban a katasztrófa súlyosságára, arról egy olyan embert kérdeztünk, aki akkoriban azon kevesek közt volt, akik tényleg ismerték a valós számokat. 2020. május 6. 4:00
... 528 529 530 531 532 ...
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.
kézilabda
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.