Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C

közélet

Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit közélet Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. tegnap 13:23 Drog helyett tigriskölyköt találtak kék fény Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  tegnap 13:23 Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Európa Sportrégiója Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. tegnap 13:23 Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő közélet Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. tegnap 11:28 Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában közélet Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. tegnap 13:23 Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották közélet Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. 2025. december 3. 11:30 Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete közélet Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. 2025. december 3. 13:58 Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját közélet Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját Kedd délután ünnepélyes keretek között hullt le a lepel a Báthory István Sportiskolai Általános Iskola aula névtáblájáról, a tér mostantól, a hetven éve született Kadnár Lajos nevét viseli. 2025. december 3. 21:33 A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Balaton A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Veszprémben tartott fórumot turisztikai szakemberek részére a Visit Balaton 365, amelyben összefogásra és közös gondolkodásra invitálták a térség szereplőit. 2025. december 2. 22:42 Életöröm Idősotthon : Húsz éve dolgoznak az idősek biztonságáért és méltóságáért Életöröm Idősotthon : Húsz éve dolgoznak az idősek biztonságáért és méltóságáért A veszprémi Életöröm Idősotthon fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő rendezvényen – amelyen a város vezetői, köztük Porga Gyula polgármester és Török Krisztián önkormányzati képviselő is tiszteletüket tették – különös súllyal érződött az a két évtizedes építkezés, amely egykor egy sziklás, üres telekből az ország egyik legelismertebb idősgondozási intézményét formálta, s amely ma már több mint egyszerű lakhely: közösség, találkozási pont, biztonságos háttér és örömteli élettér is egyben.  2025. december 2. 15:23 Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Közös ügyünk az állatvédelem Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Második alkalommal került megrendezésre 2025. október 16–22. között az Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampány, amely során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét ajánlották fel állatvédelmi célokra. 2025. december 2. 9:07 Három kötet, több tucat veszprémi történet történelem Három kötet, több tucat veszprémi történet Már készül Veszprém nagy várostörténeti monográfiája, ugyanakkor a részeredmények is megérdemlik, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjanak, hiszen mindegyik egy-egy érdekes fejezetét mutatják be a város több ezer éves történetének. A Laczkó Dezső Múzeum által kiadott, három könyvből álló tanulmánykötet-sorozat most ehhez a folyamathoz csatlakozik. 2025. december 1. 21:48
1 2 3 4 5 ...
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.
kézilabda
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon. Női kézilabda-vb: Fantasztikus magyar győzelem Románia ellen! Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát, ezzel kulcsfontosságú két ponttal gazdagodott a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének első fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.