Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Nem láttak szomorú diákot a töri érettségi után Nem láttak szomorú diákot a töri érettségi után A középszintű történelem érettségi esszétémáit a diákok és a tanárok egyaránt könnyebbnek ítélték, mint a tesztfeladatokat - derül ki az MTI tudósítói által megkérdezettek véleményéből. 2020. május 10. 4:00 Hat év után először van üres kennel a veszprémi menhelyen Hat év után először van üres kennel a veszprémi menhelyen Szokták mondani, hogy az élet utazás, melyet sokkal jobb egy társsal az oldalunkon megtenni. Társunk persze bárki lehet. Bárki, vagy bármi. Hiszen egy menhelylakó állat is szebbé varázsolhatja az életünket. 2020. május 19. 4:00 Már nem garázsokból, hanem kávéházakból startolnak a világcégek Már nem garázsokból, hanem kávéházakból startolnak a világcégek Mátyás Mónikával, az INPUT Program veszprémi startup koordinátorával a Veszprém Portréban jelent meg interjú vállalkozói trendekről, kihívásokról, sikerekről. 2020. május 9. 4:00 Élni és élni hagyni – a természetet is Élni és élni hagyni – a természetet is A koronavírus járvány néhány pozitív hozadékának egyike, hogy a természet végre fellélegezhet, kutatók szerint pedig ez a pusztuló méhállomány helyzetén is javíthat, köszönhetően például a kevésbé intenzív gyepgazdálkodásnak. Mivel ezek az apró állatok az élelmiszer ellátásban is kulcsszerepet játszanak, a jó „gyakorlatot” a járvány után is érdemes lenne fenntartani. 2020. május 9. 12:00 Mátyás király és a Szovjetunió az érettségin Mátyás király és a Szovjetunió az érettségin A magyarországi romákkal és a numerus clausus-szal is foglalkozik a történelem érettségi. 2020. május 9. 4:00 Történelemből vizsgáznak a diákok Történelemből vizsgáznak a diákok Az érettségik első két napján alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten történelemből írásbeliznek országszerte. 2020. május 6. 12:00 Vidéken egyelőre nem romlik, sőt javul a korona-helyzet Vidéken egyelőre nem romlik, sőt javul a korona-helyzet Kedden 46 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, így az összes ismert eset száma 3111-re emelkedett. Az új betegek közül 33 Budapesten és környékén, 13-an vidéken élnek.  2020. május 6. 9:02 Elővárosi közlekedésbe vonja a Volán Zircet Elővárosi közlekedésbe vonja a Volán Zircet Jelentősen átalakítja a menetrendjét a Volánbusz a 82-es út mentén. 2020. május 10. 4:00 Megoldhatónak tartották a matek feladatsort a diákok Megoldhatónak tartották a matek feladatsort a diákok Megoldhatónak nevezték, összességében nem találták nehéznek a keddi matematika írásbeli érettségi feladatsorát az MTI átal megkérdezett igazgatók, szaktanárok és diákok. 2020. május 9. 4:00 Kórházi dolgozókat fenyegetett egy férfi Kórházi dolgozókat fenyegetett egy férfi Még a koronavírus járvány előtt történt, az ügyészség most emelt vádat. 2020. május 7. 4:00 Gráfok és macskakövek középszinten Gráfok és macskakövek középszinten A matematika érettségi első részében halmazokkal, gráfokkal is meg kell küzdeniük a vizsgázóknak, a másodikban szöveges feladatokat is értelmezniük kell. 2020. május 7. 13:00 A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák A hétfői naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel. 2020. május 6. 4:00 Kevesebb új megbetegedésről tudunk Kevesebb új megbetegedésről tudunk Mintha az elmúlt napokban elkezdett volna csökkenni az új esetek száma. De ahogy a tiszti főorvos is mondta, néhány nap adataiból még nem szabad következtetéseket levonni. 2020. május 5. 8:34 Egy felmérés szerint a Veszprém megyében lakók jóllétszint átlaga a legmagasabb az országban Egy felmérés szerint a Veszprém megyében lakók jóllétszint átlaga a legmagasabb az országban Az ELTE PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja és a Jobb Veled a Világ Alapítvány felmérése szerint a legboldogabb város Székesfehérvár. 2020. május 8. 6:27
... 527 528 529 530 531 ...
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.
kézilabda
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.