Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Eddig csak következtetni tudtunk létezésükre, most fizikai Nobel-díjat ért a vizsgálatuk Nobel-díj Eddig csak következtetni tudtunk létezésükre, most fizikai Nobel-díjat ért a vizsgálatuk 2020-ban a fekete lyukak hozták el három kutatónak a fizikai Nobel-díjat. A díj indoklásában mégsem szerepelt ennek a kozmológiai objektumnak az elnevezése, amire megvan a logikus válasz, ahogy arra is, hogy Stephen Hawking miért nem kapta meg soha ezt a rangos kitüntetést. Az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságának online konferenciáján ezekre is fény derült. 2021. január 26. 4:00 Februártól bruttó 167 400 forintra emelkedik a minimálbér Februártól bruttó 167 400 forintra emelkedik a minimálbér Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn. 2021. január 25. 15:49 Elegendő vakcina és sok ember beoltása után lehet enyhíteni a vendéglátóhelyek korlátozásain Elegendő vakcina és sok ember beoltása után lehet enyhíteni a vendéglátóhelyek korlátozásain Két vendéglátóhelyet ideiglenesen bezártak a hétvégén a járványügyi szabályok megsértése miatt, e szabályok bevezetése óta összesen 119 ilyen eset volt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón hétfőn. 2021. január 25. 13:59 Érdemi beleszólást szeretne az ellenzék az EKF-be Európa Kulturális Fővárosa Érdemi beleszólást szeretne az ellenzék az EKF-be Nagyobb beleszólást szeretne a helyi ellenzék az Európa Kulturális Főváros 2023 projektbe. Hartmann Ferenc (MSZP) és Gertsmár Ferenc (LMP) önkormányzati képviselők a konkrét igényüket is bemutatták hétfő délelőtti közös sajtótájékoztatójukon. 2021. január 25. 12:04 Zalaegerszegen üzemet zár be, Veszprémben fejleszt a Savencia tejipari vállalat gazdaság Zalaegerszegen üzemet zár be, Veszprémben fejleszt a Savencia tejipari vállalat Átszervezi tevékenységét a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. - a korábbi Pannontej -, amely bezárja zalaegerszegi sajtüzemét, illetve tovább fejleszti veszprémi gyáregységét - közölte a társaság az MTI-vel. 2021. január 24. 11:34 A Pannon Egyetem is részt vesz az online EDUCATIO 2021-en Pannon Egyetem A Pannon Egyetem is részt vesz az online EDUCATIO 2021-en Idén január 21. és 23. között tartják a 21. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, amely a hazai felsőoktatási képzések legnagyobb fóruma. A korlátozások és óvintézkedések miatt idén rendhagyó módon online látogathatják az érdeklődők a kiállítói standokat. 2021. január 23. 4:01 Magyarország nagy mennyiségben vásárol orosz oltóanyagot Magyarország nagy mennyiségben vásárol orosz oltóanyagot Magyarország három ütemben nagy mennyiségű, koronavírus elleni oltóanyagot vásárol Oroszországtól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután pénteken Moszkvában Mihail Murasko orosz egészségügyi tárcavezetővel tárgyalt. 2021. január 22. 9:44 Szijjártó és Ovádi 2,2 milliárd forintos veszprémi beruházást jelentett be Szijjártó és Ovádi 2,2 milliárd forintos veszprémi beruházást jelentett be Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a Thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad. 2021. január 21. 10:41 Általában megosztó a Nobel-békedíj, tavaly ismét egy szervezet kapta MTA-VEAB Általában megosztó a Nobel-békedíj, tavaly ismét egy szervezet kapta A Nobel-békedíjat nem adják át minden évben, olykor a felterjesztettek névsora is vitákat generál. A 2020-as Nobel-díjasokról Veszprémben tartottak online konferenciát a héten. 2021. január 24. 4:00 Fiúk a Pál utcából, avagy rozsdafoltok az Arany Elefántyukon Vendégkönyv Fiúk a Pál utcából, avagy rozsdafoltok az Arany Elefántyukon Egy szebb napokat is megélt civil városi díj története az egyik alapító tollából. Molnár Sándor, az Utas és holdvilág antikvárium tulajdonosának írása a Vehíren. 2021. január 20. 21:53 Közelebb egymáshoz Vendégkönyv Közelebb egymáshoz Felértékelődik az önkéntesség, közelebb kerülünk egymáshoz, jobban figyelünk embertársainkra – olvasom a pszichológusok, szociológusok prognózisát a járvány utáni időkre és figyelem a jeleket. Barta Éva írása a pandémia közösségformáló hatásáról. 2021. január 20. 21:53 Három hét múlva fizetik a 13. havi nyugdíj első részletét Három hét múlva fizetik a 13. havi nyugdíj első részletét Három hét múlva, február 12-től kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első részletét - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. 2021. január 20. 11:51 Lemondásra szólították fel a DK-s önkormányzati képviselőt VEDAC Lemondásra szólították fel a DK-s önkormányzati képviselőt A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) új dobópályája körül kialakult vita miatt a sportegyesület ügyvezetője lemondásra szólította fel Zakar Csabát, az önkormányzat DK-s képviselőjét. 2021. január 21. 16:49 Trump elköszönt a Fehér Háztól, mától Biden az amerikai elnök Trump elköszönt a Fehér Háztól, mától Biden az amerikai elnök Utolsó teljes hivatali napján leköszönő beszédet mondott Donald Trump, magyar idő szerint szerda este beiktatták hivatalába Joe Bident. 2021. január 20. 21:51
... 464 465 466 467 468 ...
sport
Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Kétgólos hátrányból fordítottak a VESC női futsalosai Kétgólos hátrányból felállva aratott értékes, 4–3-as győzelmet a VESC női futsalcsapata a Kelen SC otthonában, az NB II Nyugati csoportjának második fordulójában. Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt.
kézilabda
Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.