Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Érdemi beleszólást szeretne az ellenzék az EKF-be

2021. január 25. 12:04
Nagyobb beleszólást szeretne a helyi ellenzék az Európa Kulturális Főváros 2023 projektbe. Hartmann Ferenc (MSZP) és Gertsmár Ferenc (LMP) önkormányzati képviselők a konkrét igényüket is bemutatták hétfő délelőtti közös sajtótájékoztatójukon.

Még 2017-ben készült az a kép, amelyen a városvezetés, valamint a kormánypárti és ellenzéki képviselők közösen álltak ki az EKF mellett, amelyre akkor még csak pályázott a város. Az előkészítő munkában minden politikai csoport tagjai részt vettek, erre Hartmann Ferenc is kitért a hétfő délelőtti Kossuth utcai sajtótájékoztatón.

Az MSZP-s politikus megerősítette, hogy továbbra is elkötelezettek a programsorozat sikeréért, amelyben véleményük szerint nem az infrastrukturális beruházásoknak, hanem a közösségépítő, kulturális elemeknek kell előnyt élvezniük. Hozzátette, hogy ehhez valóban nélkülözhetetlenek azok az ingatlanfejlesztések, amelyek közül a közelmúltban többről is lerántotta a leplet az EKF menedzsmentje.

2017-ben a teljes veszprémi városvezetés összefogott az EKF sikeréért. A fotón balról jobbra: Gerstmár Ferenc (LMP), Hartmann Ferenc (MSZP), Porga Gyula, polgármester (Fidesz-KDNP), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Forgóné Kelemen Judit (Jobbik)2017-ben a teljes veszprémi városvezetés összefogott az EKF sikeréért. A fotón balról jobbra: Gerstmár Ferenc (LMP), Hartmann Ferenc (MSZP), Porga Gyula, polgármester (Fidesz-KDNP), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Forgóné Kelemen Judit (Jobbik)

Ezen beruházások összköltsége, amit javarészt a kormány finanszíroz, több tízmilliárd forintra rúg, ez magasabb összeg, mint a város éves költségvetése.

Hartmann kifogásolta, hogy a kezdeti együttműködés, amit a városvezetés tanúsított az ellenzék irányába, mára elapadt, nincs érdemi beleszólásuk a folyamatokba.

Ugyan meghívták őket és részt is vesznek annak a munkacsoportnak a munkájában, amely arra hivatott, hogy összegyűjtse és megvizsgálja a javaslatokat a projekttel kapcsolatban, ez az informális munkacsoport nem alkalmas arra, hogy ténylegesen beleszóljanak a projektekbe és nincs rálátásuk a történésekre.

Éppen ezért Hartmannék azzal a javaslattal keresték meg állításuk szerint már a választások után Porga Gyula polgármestert, hogy ellenzéki tagokat is delegálhassanak a

  • Veszprém-Balaton 2023 Zrt. igazgatótanácsába és felügyelőbizottságába, valamint a
  • Veszprém 2030 Műszaki Infrastruktura Fejlesztő Kft. felügyelőbizottságába.

Gerstmár Ferenc (LMP) és Hartmann Ferenc (MSZP)Gerstmár Ferenc (LMP) és Hartmann Ferenc (MSZP)

Gerstmár Ferenc (LMP) felhívta a figyelmet arra, amit számtalanszor kiemelt már Navracsics Tibor kormánybiztos, valamint Porga Gyula polgármester is, miszerint az EKF alatt megvalósuló fejlesztéseknek nem csak 2023-ban lesz jelentősége, hanem azokat az azt követő években is működtetni kell majd.

Az LMP-s politikus is emlékeztetett arra, hogy pártja az MSZP-vel együtt a kezdetektől támogatta a projektet úgy helyben, mint a parlamenti döntéshozatalban is. (Utóbbi esetében egyébként nem valósult meg a teljes összefogás a veszprémi projekt mellett, ugyanis a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója nem támogatta a Veszprém-törvény elfogadását, amely lehetővé teszi az adminisztráció felgyorsítását az EKF projektjeinél. A DK tagja Katanics Sándor helyi önkormányzati képviselő is. - a szerk.)

Porga Gyula polgármesterPorga Gyula polgármester

Az ellenzéki felvetések kapcsán megkerestük Porga Gyula polgármestert is, aki portálunknak elmondta, hogy az EKF egy régiós pályázat, amely nem ér véget a megyeszékhely közigazgatási határánál, éppen ezért a Zrt. tulajdonosai közt is megjelennek a környező települések is, akiknek beleszólást kell biztosítani a működésbe.

Porga Gyula szerint ennek a rendszernek a bővítésére nincs lehetőség, ugyanakkor a polgármester hozzátette, hogy éppen ezért hozták létre azt a munkacsoportot, amit amúgy Hartmann is említett és amely jóval gyakrabban ülésezik, mint az igazgatótanács. Ebben a munkacsoportban amúgy többségben vannak az ellenzéki képviselők, mint a kormánypártiak, tehát Porga Gyula összegzése szerint a lehetőség és az információk adottak ahhoz, hogy az ellenzék is naprakész legyen az EKF beruházásaiban és konstruktív ötleteket fogalmazzanak meg.

Hajas Bálint
további cikkek
Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban kultúra Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban Egy ciprusi, valamint egy uniós tagjelölt ország városa mellett a belgiumi Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken. 2025. szeptember 26. 12:35 Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Európa Kulturális Fővárosa Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Kilenc európai ország indított közös kezdeményezést annak érdekében, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hosszú távú hatása erőteljesebben érvényesüljön a régiófejlesztésben, túlmutatva a cím viselésének évén. Az ECoC Echo elnevezésű projekt olyan megoldásokra összpontosít, amelyek segítenek megőrizni és tovább erősíteni a címviselés alatt létrejött lendületet, elősegítve a kulturális szektor növekedését, a regionális fejlődést és a nemzetközi együttműködést. 2025. június 10. 7:21 Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma CODE Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma Veszprém megmutatja azt, hogyan kell új dolgokat kitalálni, megépíteni, átalakítani, miközben azok maradunk, akik vagyunk, vagyis hogyan kell konzervatív módon leleményesnek lenni, – mondta Orbán Viktor csütörtök délután Veszprémben a CODE Digitális Élményközpont megnyitóján. 2025. február 27. 18:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.