Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Napelemes hajóknak kiírt nemzetközi versenyt rendeznek 2023-ban Balatonalmádiban Napelemes hajóknak kiírt nemzetközi versenyt rendeznek 2023-ban Balatonalmádiban Az erről szóló együttműködési megállapodást hétfő délelőtt írta alá Balatonalmádi önkormányzata, a Magyar Vitorlásszövetség, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a Pannon Egyetem. 2021. december 6. 16:27 Iskolások díszítették a tűzoltók karácsonyfáját Iskolások díszítették a tűzoltók karácsonyfáját A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dózsa utcai épülete előtt már karácsonyi pompájában áll a fenyőfa. 2021. december 6. 12:06 Meggyújtották a második gyertyát a város adventi koszorúján advent Meggyújtották a második gyertyát a város adventi koszorúján Brányi Mária alpolgármester és Nagy Károly címzetes apát gyújtották meg a második gyertyát a város adventi koszorúján szombaton az Óváros téren. 2021. december 4. 17:20 Szán helyett kerekeken érkezett a Mikulás Szán helyett kerekeken érkezett a Mikulás Bár hivatalosan csak hétfőn érkezik minden otthonba a Mikulás, péntek délután páran már találkozhattak vele az Óváros téren. A Kukkantó Egyesület szervezésében a belvárosban köszöntötte a nagyszakállú a gyermekeket, majd hó hiányában egy zenélő autón indult városi körútjára ajándékokkal megrakodva. Mutatjuk az esemény legjobb pillanatait. 2021. december 4. 14:30 Táncgálát rendezett a Kid Rock and Roll Egyesület Táncgálát rendezett a Kid Rock and Roll Egyesület Tizenötödik alkalommal rendezett táncgálát a Kid Rock and Roll Egyesület szombaton a Március 15. utcai sportcsarnokban. 2021. december 4. 21:15 Közbiztonság: pályázat társasházi kamerarendszerre és újjáalakult veszprémi polgárőrség Közbiztonság: pályázat társasházi kamerarendszerre és újjáalakult veszprémi polgárőrség Több olyan intézkedés is született, illetve körvonalazódik Veszprémben, amelyek a közbiztonság megerősítését hivatottak előremozdítani. Ezekről tartott sajtótájékoztatót pénteken Pálinkás Roland, önkormányzati képviselő, a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke. 2021. december 4. 11:52 Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke: 36 milliárd forintos kárt is okozhatott a műtrágya kartellezés a magyar gazdáknak mezőgazdaság Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke: 36 milliárd forintos kárt is okozhatott a műtrágya kartellezés a magyar gazdáknak Bige László és cégei akár 36 milliárd forinttal is megkárosíthatták a gazdákat az elmúlt hét évben -mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke péntek délután Veszprémben. 2021. december 3. 22:43 Veszprém Magyarországgal együtt előre megy, nem hátra Ovádi Péter Veszprém Magyarországgal együtt előre megy, nem hátra A legfontosabb kormányzati támogatásokról tartott sajtótájékoztatót Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője. 2021. december 3. 15:11 Az Agórában képzik a kis cukrászsegédeket Az Agórában képzik a kis cukrászsegédeket Bonbon készítésre gyűltek össze csütörtök délután a Deák és a Báthory iskola kis diákjai a Veszprém Agórában, hogy egy különleges technika órán vegyenek részt: az intézmény Kis cukrász napközi programjának keretében ugyanis a gasztronómia világába nyerhetnek betekintést, miközben a saját édességüket is elkészíthetik. 2021. december 2. 22:45 Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akciót Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akciót Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet, és felkérte az operatív törzset, hogy dolgozzák ki az oltási akciónapok rendszerét országosan - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. 2021. december 2. 15:11 Hostel, kávézó és múzeumi fogadótér lesz az egykori kereskedőházból 2023-ra Európa Kulturális Fővárosa Hostel, kávézó és múzeumi fogadótér lesz az egykori kereskedőházból 2023-ra Újabb ikonikus épület alakul át és kap új funkciót Veszprém belvárosában a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A Jókai 8. szám alatt álló egykori Ruttner-ház egyszerre lesz hostel, kávézó és a várbörtön-múzeum fogadóközpontja. 2021. december 2. 12:59 Valószínűleg évente kell majd ismétlő oltásokat beadatni Valószínűleg évente kell majd ismétlő oltásokat beadatni A Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója szerint a belátható jövőben valószínűleg évente szükség lesz a koronavírus elleni oltások ismétlő dózisainak beadatására. 2021. december 2. 11:18 QR-kódos túraútvonalakat fejlesztene az MSZP-LMP-P QR-kódos túraútvonalakat fejlesztene az MSZP-LMP-P Digitális idegenvezetéssel mutatnák be a város nevezetességeit az idelátogató turistáknak. 2021. december 2. 10:19 Játékos formában tanulhatnak a közlekedésbiztonságról a veszprémi iskolások közlekedés Játékos formában tanulhatnak a közlekedésbiztonságról a veszprémi iskolások December 3-ig minden veszprémi első és második osztályos tanulónak megmutatják, hogyan kerülhetők el és előzhetők meg a közlekedési balesetek. 2021. december 1. 15:55
... 397 398 399 400 401 ...
sport
Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Kétgólos hátrányból fordítottak a VESC női futsalosai Kétgólos hátrányból felállva aratott értékes, 4–3-as győzelmet a VESC női futsalcsapata a Kelen SC otthonában, az NB II Nyugati csoportjának második fordulójában. Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt. Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.
kézilabda
Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön. Portóban is nyert, hibátlanul zárta a BL-csoportkört a Veszprém Százszázalékos mérleggel zárta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportját a One Veszprém, amely az utolsó forduló szerdai játéknapján 34–29-re győzte le a Porto együttesét. Női kézilabda Eb: Juhász Gréta is tagja a bő keretnek Az Európa-bajnoki bronzérmes Juhász Gréta is tagja a decemberi kontinenstornára készülő magyar női kézilabda-válogatott 35 fős bő keretének.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.