Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Még az eső ellen is hatásos volt a dózsavárosiak jó kedve Dózsaváros Még az eső ellen is hatásos volt a dózsavárosiak jó kedve Nyárbúcsúztatóból már sokat tartottak, de nyárköszöntőből ez volt az első, amit szombaton szerveztek meg a Dózsavárosban a Martinovics téren. 2024. május 26. 14:35 Ki nem találná, hogy melyik országból indult a gyereknap Ki nem találná, hogy melyik országból indult a gyereknap Nem valamelyik nyugati országban tartották meg először, az eredetét kelet felé kell keresni. 2024. május 26. 12:42 Már padel pályája is van Veszprémnek Már padel pályája is van Veszprémnek A tenisz és a fallabda szabályain alapul, de mégis önálló sportágként hódít az egész világon a padel, aminek most már Veszprémben is van pályája a dózsavárosi jégcsarnok mellett. 2024. május 26. 12:12 Kinyílt a katonai bázis a civilek előtt is Kinyílt a katonai bázis a civilek előtt is Olyan helyszín nyílt meg a látogatók előtt pénteken, ahová egyébként kevés lehetőség van civilként bejutni. A „0” ponti lőtéren tartott nyílt napon nemcsak a magyar haderő több harci járművét lehetett testközelből megtekinteni, hanem a Gyulafirátót határában épülő katonai bázist is bemutatták. Képgalériával bemutatjuk ezt is. 2024. május 25. 11:22 Tizennégy lépésben a fenntarthatóbb jövőért Tizennégy lépésben a fenntarthatóbb jövőért Nyolcadik alkalommal rendezte meg a VKSZ Zrt. a Fenntarthatóság MindenKOR rendezvényüket, melyet idén a Pannon Egyetemmel közösen szerveztek meg. 2024. május 24. 23:14 A város és az egyetem is a nemzetközi élvonalat célozza meg A város és az egyetem is a nemzetközi élvonalat célozza meg A város és a Pannon Egyetem is azt a célt tűzte ki, hogy a maga nemében a nemzetközi élvonalba kerüljön, és e cél elérésében egymást is támogatják – ez volt a fő üzenete az intézményben pénteken tartott sajtótájékoztatónak. 2024. május 24. 15:52 A Veszprémi Szakképzési Centrum új projektje példamutató mérföldkő a hazai szakképzésben A Veszprémi Szakképzési Centrum új projektje példamutató mérföldkő a hazai szakképzésben A Veszprémi Szakképzési Centrum Európa Uniós és a Magyar Állam támogatásával megújítja a Táncsics Mihály Technikum és Kollégium tanműhelyét. A fejlesztésről csütörtök délelőtt, a kivitelezés helyszínén, ünnepélyes keretek között tartottak sajtótájékoztatót. 2024. május 24. 14:40 Kötter Tamás, József Attila-díjas író volt az első VehírEst vendége Kötter Tamás, József Attila-díjas író volt az első VehírEst vendége Hagyományteremtő céllal és a veszprémi polgári értékek mentén szervezte meg szerkesztőségünk az első VehírEst rendezvényt, amelynek vendége Kötter Tamás ügyvéd, József Attila-díjas író, politikai véleményvezér volt. 2024. május 24. 12:00 Fiatalodik az Egry lakótelep, változnak az igények Fiatalodik az Egry lakótelep, változnak az igények Az Egry lakótelepen is elkezdődött a közösségi tervezés, közös gondolkodás: csütörtök délután Porga Gyula polgármester és Csik Richárd, a városrész önkormányzati képviselője hallgatták meg az itt élők vágyait, javaslatait. A politikusok és a lakosok hamar megtalálták a közös hangot. 2024. május 23. 21:13 Napirend előtt: reptér, újságterjesztés, Veszprém-kártya Napirend előtt: reptér, újságterjesztés, Veszprém-kártya A májusi, rövidre szabott közgyűlésen sem maradtak el a napirend előtti interpellációk, kérdések és felszólalások csütörtökön. 2024. május 23. 20:16 A mérnöki, a programozói és az orvosi pályát tartják legvonzóbbnak a tudományos-technológiai szakok hallgatói egy felmérés szerint A mérnöki, a programozói és az orvosi pályát tartják legvonzóbbnak a tudományos-technológiai szakok hallgatói egy felmérés szerint A mérnöki, programozói és orvosi pályán helyezkednének el legszívesebben a tudományos-technológiai képzések hallgatói, emellett az egyetemisták "menőnek" tartják a menedzseri karriert, az adattudományhoz, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szakmákat, és az egészségügyi életpályát is - közölt az MTI-vel a Siemens Zrt. az UNIside felsőoktatási portállal az egyetemisták pályaképéről, jövőbeni karrierterveikről végzett online kérdőíves kutatásának eredményeit szerdán. 2024. május 22. 21:58 Rekordszámú pályázó az állatvédő civil szervezetek keretére Rekordszámú pályázó az állatvédő civil szervezetek keretére Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy rekordszámú pályázat érkezett a május elején meghirdetett, állatvédelemmel, illetve mentő-, segítő- és vakvezető kutyás jellegű tevékenységgel foglalkozó civil szervezetek számára szóló pályázatra. A pályázati kiírás szerint a kérelmek benyújtására nyitva álló határidő kedden letelt, 284 szervezet élt a pályázat beadása adta lehetőséggel. 2024. május 22. 14:43 Navracsics Tibor: a Fidesz tudja egyesíteni a nemzet javát Navracsics Tibor Navracsics Tibor: a Fidesz tudja egyesíteni a nemzet javát Magyarország húsz évvel ezelőtt csatlakozott az Európa Unióhoz, miután a népszavazáson a magyarok 84 százaléka döntött a csatlakozás mellett. Az ország történetében jelentős mérföldkő volt 2004. május elseje, amely számos változást és lehetőséget hordozott magában. Az elmúlt két évtized tapasztalatairól, a csatlakozáskor megfogalmazott elvárásokról és reményekről, valamint a jelenlegi politikai helyzetről, továbbá a közelgő uniós és önkormányzati választásokról kérdeztük dr. Navracsics Tibor, közigazgatási- és területfejlesztési minisztert. Az interjú során szó esett Magyarország és az Európai Unió közötti kapcsolat fejlődéséről, a jövőbeli tervekről, valamint azokról a kihívásokról, amelyekkel az ország szembesül a mai politikai környezetben. 2024. május 22. 21:57 Legyen szivacsváros Veszprém! Legyen szivacsváros Veszprém! Adamecz Zoltán és Gerstmár Ferenc, az Együtt Veszprémért Egyesület két tagja, valamint polgármester- és képviselő-jelöltje azonnali intézkedéseket sürgetnek az utóbbi időben gyakran tapasztalható villámárvizek megoldására. Mindezt az úgynevezett „szivacsváros” koncepció megvalósításával érnék el. 2024. május 22. 15:21
... 212 213 214 215 216 ...
sport
Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Végig vezetve, megérdemelten nyert a VSC A VSC Veszprém hazai pályán 3–2-re legyőzte az ETO Akadémiát az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak Pruska Dániel két góljával és Volter Patrik találatával már háromgólos előnyben is voltak, a hajrában azonban a győriek kétszer is betaláltak. A Veszprém végül megőrizte előnyét, és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Premier League: a második fordulóban is döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Kajak-kenu vb - Kiss Péter Pál ismét aranyérmes Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a poznani kajak-kenu világbajnokság paraversenyei során.
kézilabda
Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana. Férfi kézilabda NB I: kilépne az európai kupaporondra a Budai Farkasok csapata A Budai Farkasok-Rév csapatának célja az európai kupaszereplés kiharcolása a férfi kézilabda NB I következő idényében. Pergel Andrej csapata román Szuperkupa-győztes A válogatott Pergel Andrej új csapata, a Dinamo Bucuresti nyerte a román férfi kézilabda Szuperkupát. A Kielce legyőzésével tornagyőztes a Veszprém A magyar bajnok One Veszprém nyerte a spanyolországi Santanderben rendezett nemzetközi felkészülési tornát, miután a szombat esti fináléban nyolc góllal legyőzte a lengyel Kielcét.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.