Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Ne sodord veszélybe a vízimadarak életét, ne etesd őket! Ne sodord veszélybe a vízimadarak életét, ne etesd őket! Az utóbbi években egyre növekvő aggodalommal figyeljük a vízimadarak etetésének népszerűségét, mely jelentős ökológiai és egészségügyi kockázatokkal jár. 2024. június 25. 12:03 Addikciók ellen – csellengő fiatalok, drogok, digitális függőség Addikciók ellen – csellengő fiatalok, drogok, digitális függőség A hétfő délelőtti konszenzusos minikonferencia során bemutatták a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok által kezdeményezett fejlesztéseket azok a szakemberek, akik részt vesznek a kábítószerügyi stratégia végrehajtásában. Az eseményen ismertették a KAB-KEF-21-0004 "A KEF-ek fejlesztése Veszprém megyében" pályázat eredményeit is.   2024. június 25. 12:11 A munkahelyi kávézás hasznosabb, mint gondolnánk A munkahelyi kávézás hasznosabb, mint gondolnánk A munkaidő statisztikájában a kávészünetek látszólag csak kidobott percek a termelékenységből, viszont több kutatás is igazolta már, hogy a munkahelyen elköltött kávék nem csak az egészségre, hanem a munkabírásra is jó hatással van. Persze ebben az esetben is ott villog a mértékletesség piros lámpája. 2024. június 24. 13:24 Lemondott az MSZP két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre közélet Lemondott az MSZP két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre Lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke a párt választmányának szombati ülésén a június 9-i európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választás eredményei miatt. Erről a két politikus a Facebook-oldalán számolt be. 2024. június 22. 16:35 Gryllus Dániel a költészet szerepéről kultúra Gryllus Dániel a költészet szerepéről Idén Gryllus Dániel, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, a Kaláka alapító tagja nyitotta meg a veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A szavakat dallamok követték, Gryllus citerával kísérte magát, s persze a nóták között mesélt könyvekről is, versekről, Kányádiról, Weöres Sándorról… Órákig tudtuk volna hallgatni… 2024. június 22. 17:02 Gryllus Dániel: a könyvek ideje nem járt le, hiába mondják Gryllus Dániel: a könyvek ideje nem járt le, hiába mondják Csütörtök délután hivatalosan is megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet Gryllus Dániel, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, a Kaláka együttes alapító tagja. Természetesen az ünnepi szavakat dallamok követték. 2024. június 21. 11:39 A veszprémi Ringató Óvoda lett az 'Év Állatvédő Óvodája' az országban állatvédelem A veszprémi Ringató Óvoda lett az 'Év Állatvédő Óvodája' az országban Rekordszámú oktatási és gyermekvédelmi intézmény pályázott országszerte "állatbarát" címre és első ízben avattak „Állatbarát Nagykövet” pedagógusokat is a kétnapos díjkiosztón Budapesten. 2024. június 20. 14:18 Titokban szerveztek gyermeknapot a padányis alsósoknak a tanítóik Titokban szerveztek gyermeknapot a padányis alsósoknak a tanítóik Egy tűzoltóautó szirénája jelezte a Padányi Katolikus Iskola alsó tagozatos gyermekeinek, hogy elkezdődtek a gyereknapi programok csütörtökön, amiket a tanítóik teljes titokban szerveztek meg nekik a tanítási év utolsó napjaiban. 2024. június 20. 13:53 Egykor a Monarchia büszkesége volt, ma szellemkastély történelem Egykor a Monarchia büszkesége volt, ma szellemkastély Még sehol nem voltak az oroszok, de még a németek sem, amikor a Hajmáskér melletti lőtéren már dörögtek az ágyúk. Ugyan a mozsárágyúkat azóta felváltották a Leopard-tankok, a lőtéren pedig külföldi NATO-katonák és a Magyar Honvédség egységei gyakorlatoznak, Hajmáskéren a régi tüzérségi kaszárnya kastélyszerű épülete máig őrzi a Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházásának emlékét. Bejutottunk az idő vasfoga által megtépázott épületbe, cikkünkben pedig képekkel is bemutatjuk, hogy milyen állapotban van az az épület, aminek átadóján egykor maga a Habsburg főherceg is részt vett. 2024. július 11. 9:20 A magyarok félnek a daganatos megbetegedésektől, mégsem járnak szűrővizsgálatokra A magyarok félnek a daganatos megbetegedésektől, mégsem járnak szűrővizsgálatokra A magyarok több mint fele fél a daganatos megbetegedéstől, mégis csak minden ötödik megkérdezett tesz meg minden tőle telhetőt a megelőzés érdekében - összegezték szerdán egy kerekasztal-beszélgetésen az Affidea Magyarország által készített országos, reprezentatív kutatás eredményét. 2024. június 19. 15:14 Több helyen is elkerülhetetlen az M7-es nyári felújítása Több helyen is elkerülhetetlen az M7-es nyári felújítása Elkerülhetetlenné vált az útburkolat állagromlása miatt az M7-es felújítása több helyen még a nyáron - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. szerdán. 2024. június 19. 11:31 Vehir21 podcast: szellem, lélek és az anyagi világ határán Vehir21 podcast: szellem, lélek és az anyagi világ határán A Vehir21 podcastben időről időre különböző közéleti, kulturális, vagy sporttal kapcsolatos témákat boncolgatunk meghívott vendégeinkkel, viszont a mostani, formabontó adásunkban a spiritualitás világban mélyedünk el. Mi a különbség és milyen kapcsolat van a lélek és szellem között? Mit jelentenek az örökölt minták és hogyan tudunk ezen felülkerekedni? Elutazunk a szellemvilágba és egészséges szkepticizmussal, de kellő nyitottsággal tekintünk a világban zajló jelenségekre Pintér Miroszlav, saját megfogalmazása szerint gyógyító társaságában. 2024. június 20. 15:13 Ovádi Péter a nyári forróság veszélyeire hívja fel az állattartók figyelmét Ovádi Péter a nyári forróság veszélyeire hívja fel az állattartók figyelmét 2024. június 19. 10:33 Ásványvizet osztanak az utasoknak a pályaudvarokon és az autóbusz-állomásokon Ásványvizet osztanak az utasoknak a pályaudvarokon és az autóbusz-állomásokon A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt a MÁV-Start naponta 10 és 17 óra között a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain oszt ásványvizet az utasoknak a készlet erejéig - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága szerdán. 2024. június 19. 9:21
... 206 207 208 209 210 ...
sport
Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Végig vezetve, megérdemelten nyert a VSC A VSC Veszprém hazai pályán 3–2-re legyőzte az ETO Akadémiát az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak Pruska Dániel két góljával és Volter Patrik találatával már háromgólos előnyben is voltak, a hajrában azonban a győriek kétszer is betaláltak. A Veszprém végül megőrizte előnyét, és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Premier League: a második fordulóban is döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Kajak-kenu vb - Kiss Péter Pál ismét aranyérmes Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a poznani kajak-kenu világbajnokság paraversenyei során.
kézilabda
Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana. Férfi kézilabda NB I: kilépne az európai kupaporondra a Budai Farkasok csapata A Budai Farkasok-Rév csapatának célja az európai kupaszereplés kiharcolása a férfi kézilabda NB I következő idényében. Pergel Andrej csapata román Szuperkupa-győztes A válogatott Pergel Andrej új csapata, a Dinamo Bucuresti nyerte a román férfi kézilabda Szuperkupát. A Kielce legyőzésével tornagyőztes a Veszprém A magyar bajnok One Veszprém nyerte a spanyolországi Santanderben rendezett nemzetközi felkészülési tornát, miután a szombat esti fináléban nyolc góllal legyőzte a lengyel Kielcét.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.