Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

kereszténység

A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Udvardy György A világi kihívásokra Krisztusnál ott vannak a válaszok, csak hidat kell építeni hozzá! Az emberek vágynak arra, hogy válaszokat kapjanak világi kérdéseikre, de az ideológiáktól és politikától polarizált társadalmakban erre egyre kevesebb esélyük van. Pedig csupán a keresztény egyház felé kellene fordulniuk, ahol számos világi kérdésre ott van a válasz. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek szeretné, ha 2025-ben ebbe az irányba mozdulnának el a közösségek, segítsége pedig egy olyan lány lehet, akit jövőre emel a magyarországi boldogok sorába az anyaszentegyház. Róla, azaz Bódi Mária Magdolnáról is beszélgettünk az egyházi vezetővel, de szóba került az ukrajnai háború és a remény zarándokai is, valamint az, hogy karácsony valóban a szeretet ünnepe-e? 2024. december 22. 1:27 Bódi Mária Magdolna öröksége Bódi Mária Magdolna Bódi Mária Magdolna öröksége Megjelent Bódi Mária Magdolna örökségét feltáró könyv a Veszprémi Érsekség gondozásában, aminek bemutatóján péntek délután a Vatikán magyarországi apostoli nunciusa is részt vett. Közben javában zajlik Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ünnepségének szervezése, ami jövő áprilisban lesz esedékes Veszprémben, de fontossága az egész keresztény világra kiterjed. 2024. október 27. 10:32 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. 2024. szeptember 30. 14:58 Krisztus sebeit is magán viselte a szentéletű veszprémi apáca, mégis alig ismerjük az életét kereszténység Krisztus sebeit is magán viselte a szentéletű veszprémi apáca, mégis alig ismerjük az életét A Szentatya májusban döntött arról, hogy Bódi Mária Magdolnát a boldogok sorába emeli, ezzel a Veszprémhez kötődő szentéletű személyek között Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent Margit mellett immáron a vértanúhalált halt fiatal lányt is tisztelhetik a keresztény katolikusok. Van viszont még egy olyan ember, akinek élete összefonódott Veszprémmel, mégis Olaszországban sokkal nagyobb kultusz övezi a nevét, mint Magyarországon. Boldog Ilona a mai Margit-romok között élte az életét, a legendák pedig arról szólnak, hogy itt több csoda is történt az apácával, de mindez csupán egy középkori egyházpolitikai vita miatt lett szélesebb körben ismert. 2024. június 18. 15:21 Udvardy György veszprémi érsek az egyház és a politika kapcsolatáról Udvardy György veszprémi érsek az egyház és a politika kapcsolatáról A politika és az egyház kapcsolata az évszázadok során folyamatosan változott, hol szorosan összefonódtak, hol pedig a legélesebb ellentétek alakultak ki a törésvonalaik mentén. Hogy van-e joga egyházi vezetőknek felszólalni politikai kérdésekben az még ma is komoly viták tárgyát képezi, arra pedig sokan nem is gondolnak, hogy lehet úgy is beszélni a politikáról egyházi szemüvegen keresztül, hogy egyébként ne essen az ember pártpolitikai állásfoglalás hibájába. Márpedig Udvardy György, veszprémi érseknek sikerült ez, aki a Youtube-on közzétett videójában nyílegyenesen jelölte ki, hogy keresztény felfogással miként kell a politikára és a politikai vezetőkre gondolni és hozzájuk viszonyulni. 2024. június 7. 12:15 Az igazi kincs Isten és Krisztus ismerete Az igazi kincs Isten és Krisztus ismerete Gizella királyné példája mutatja meg nekünk, mit jelent mindent odaadni Krisztusért és boldogságra lelni a szolgálatban – hangsúlyozta Dr. Udvardy György veszprémi érsek a Gizella Napok ünnepségsorozat nyitó szentmiséjén. 2024. május 15. 10:33 Hét éve vizsgál a Vatikán egy veszprémi ügyet, hamarosan döntés várható Hét éve vizsgál a Vatikán egy veszprémi ügyet, hamarosan döntés várható Jelenleg a vatikáni Szentek Ügyeinek Dikasztériuma hivatala vizsgál egy veszprémi ügyet,  (Processus Vesprimiensis), amiben hamarosan döntés várható. Amennyiben a püspökök és bíborosok rendes ülése, valamint a Szentatya is, elfogadja azt a szakértői anyagot, amely összeállítása közel nyolcvan éve indult Magyarországon, akkor a helyi boldogok sora újabb taggal bővülhet Bódi Mária Magdolna személyében. 2024. április 27. 19:47 Mi vezérel valójában döntéseinkben? kereszténység Mi vezérel valójában döntéseinkben? Hamvazószerdával kezdetét vette a böjti időszak a keresztény egyházban. Amellett, hogy ez negyven nap számos hagyományt őriz még a mai napig is, üzenetében mindig képes a jelen kor emberéhez is szólni. Udvardy György, veszprémi érsek is ezekről beszélt a hamvazószerdai liturgián, gondolatai pedig bár egyházi köntösbe voltak bújtatva, valójában nagyon konkrét életvezetési tanácsokat is tartalmaztak, hívőknek és egyházon kívülieknek egyaránt. 2024. február 16. 13:49 Udvardy György: az identitásunk megerősítése az egyik legfontosabb feladat interjú Udvardy György: az identitásunk megerősítése az egyik legfontosabb feladat A veszprémi Várba 2024-ben ismét felvonulnak a munkagépek, hogy folytatódjon a várnegyed épületeinek felújítása. Hogy ez pontosan hogyan befolyásolja a Vár látogathatóságát, arról is kérdeztük Udvardy György veszprémi érseket, aki elmondta azt is, hogy a székesegyház sem nyerte még el a végleges formáját. Nagyinterjúnkban szóba kerül egy boldoggá avatási eljárás is, valamint kiderül, hogy mi a legfontosabb hitéleti feladata 2024-ben az egyházmegye papságának. 2024. január 20. 21:27 Isten jelen van a képzőművészetben is! kereszténység Isten jelen van a képzőművészetben is! A kommunikációs hangzavarban egy óra elcsendesülést ígér a tihanyi Rege cukrászda legújabb adventi digitális kiállítása, amelyen keresztény képzőművészek a kétkezi alkotásaikon keresztül mutatják be, hogy hogyan lehet Istenről beszélni szavak nélkül is. 2023. december 8. 10:18 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. 2023. december 2. 22:48 A katolikus egyháznak olyan dolgokra is van válasza, amikre elsőre nem is gondolnánk kereszténység A katolikus egyháznak olyan dolgokra is van válasza, amikre elsőre nem is gondolnánk A klímaváltozás témája, a mesterséges intelligencia térhódításának kérdésköre, a fiatalok helyezete, a média működése, ezek mind-mind olyan társadalmi témák, amelyekre az egyháznak konkrét válaszai vannak. A közelgő országos Katolikus Társadalmi Napokon ezek is terítékre kerülnek Veszprémben. 2023. szeptember 21. 15:30 Keresztény fiatalok Veszprémből kiáltanak a világ békéjéért Keresztény fiatalok Veszprémből kiáltanak a világ békéjéért Szeptemberben olyan dolgok fognak történni, amelyekre még nem volt példa Veszprémben. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a keresztény hit egy új lendületet kap a fiatalok által. Mindenesetre a Pueri Cantores mozgalom szellemében szervezett Nemzetközi Ifjúsági Katolikus Kórustalálkozó és a KATTÁRS – Katolikus Társadalmi Napok egyaránt ezt segítik elő. Több száz éneklő fiatal a Kossuth utcán, komoly társadalmi kérdések boncolgatása gyakorlati keresztény szemmel, ez mind a két nagyszabású esemény kínálatában. 2023. szeptember 8. 14:08 Márfi Gyula újra Veszprémben járt Márfi Gyula újra Veszprémben járt Elsőre talán tisztán vallási témájúnak tűnhet Márfi Gyula emeritus veszprémi érsek új, „Az Istenkeresés útján” című könyve, de valójában ez egy iránytű lehet azoknak, akik össze vannak zavarodva a megbolydult világban és valamilyen kapaszkodót keresnek életükben. A könyvet csütörtök este mutatták be Veszprémben, telt ház előtt. 2023. június 23. 21:25
közélet
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját Kedd délután ünnepélyes keretek között hullt le a lepel a Báthory István Sportiskolai Általános Iskola aula névtáblájáról, a tér mostantól, a hetven éve született Kadnár Lajos nevét viseli.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.