Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Csík Richárd

Kisautó segíti a közelekdést a sírok között VKSZ Zrt Kisautó segíti a közelekdést a sírok között Ismét működik az a kisautó, ami segít eljutni az embereknek szeretteik sírjához a város legnagyobb sírkertjében, a Vámosi úti temetőben. Az VKSZ Zrt. beruházásaként a környezetbarát elektromos autó szolgáltatását bárki igénybe veheti, derült ki a csütörtök délelőtt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. 2024. március 27. 16:38 Tervezési fázisban az egyetemvárosi park Tervezési fázisban az egyetemvárosi park Lakossági fórumon vázolta a parkfejlesztés ütemtervét Csik Richárd önkormányzati képviselő és Porga Gyula polgármester kedden, az Egyetemvárosban. 2024. március 20. 11:49 Kiderült, hogy milyen parkot álmodtak maguknak a Csermák és Csikász lakói közösségi tervezés Kiderült, hogy milyen parkot álmodtak maguknak a Csermák és Csikász lakói Néhány hónap alatt egy olyan koncepciót sikerült letenni az asztalra, ami egyszerre figyel a hagyományos stílusjegyekre, a környezeti adottságokra, mellette pedig a mai kor igényeire szabva alakítaná át az Egyetemvárosban a Csikász és Csermák utcák közötti parkot. A közösségi tervezés módszertana itt is jól vizsgázott, a tervek megvalósítása pedig akár már jövőre elindulhat. 2023. december 13. 15:53 ,,Közös gondolkodás és közös munka” közélet ,,Közös gondolkodás és közös munka” Csütörtök délután sajtótájékoztató keretében ismertették annak az Európa Unió és a magyar állam által támogatott programsorozatnak az eredményeit, melynek célja az egész várost felölelő öt célterületen élő lakosok közösségének, közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi szerepvállalásuk erősítése, ami a társadalmi felzárkózás elérésének is különösen fontos eszköze.   2023. november 3. 11:49 A retro is nézhet ki jól egyetemváros A retro is nézhet ki jól Újabb közösségi megmozdulást szervezett a Pro Bono Veszprémért Egyesület, akik ezúttal a Stadion utca egyik parkjának több középkorú padját újították fel. 2023. október 10. 9:38 Hétfőn indul a Kemecse utcai parkoló építése Hétfőn indul a Kemecse utcai parkoló építése Csík Richárd, a városrész önkormányzati képviselője lakossági fórumot tartott az érintett terüleen élőknek, amelyen szóba került az ideiglenes parkolás megoldása is.   2023. augusztus 29. 15:20 Térköves parkoló épül a Kemecse utcában parkolás Térköves parkoló épül a Kemecse utcában Spontán alakult ki az a parkoló a Vetési gimnázium kerítése mellett, amit az önkormányzat most rendesen kiépít.    2023. augusztus 7. 14:04 Rekonstruálják a József Attila utcát Rekonstruálják a József Attila utcát Csütörtök délután számoltak be a három választókerületet is érintő útszakasz felújításáról. A lakosság türelmét kérik a következő időszakra, hogy aztán biztonságosabb úton haladhassanak végig. 2023. június 29. 17:30 Patikanapot tartottak Veszprémben gyógyszertár Patikanapot tartottak Veszprémben Nyílt nappal és egészségmegőrző szűrésekkel várta az érdeklődőket az országos patikanap alkalmából szerdán a Fekete Sas patika. 2023. június 10. 21:15 A lakosokkal közösen ötletelnek a Botev környékén a közlekedés megoldásán közlekedés A lakosokkal közösen ötletelnek a Botev környékén a közlekedés megoldásán Lakossági fórumot tartott a Botev iskola környékén élőkkel a városrész két önkormányzati képviselője, Csík Richárd és Kovács Áron, hogy közösen találjanak megoldást a reggelente tapasztalható közlekedési káoszra. Az egyeztetés eredményeképp a következő hetekben ideiglenes jelleggel tesztelnek egy új megoldást, amit továbbfejlesztenek, amennyiben beválik. 2023. május 5. 11:41 Elkészült az Egyetemváros utcagalériája Elkészült az Egyetemváros utcagalériája Egy egyszerű, ám látványos megoldással sikerült az Egyetemvárosban az utcák hétköznapiságába belecsempészni a kultúrát, ráadásul helyi festőművész alkotásaival. Az Open Galéria projektet a fiatalokból álló ProBono Veszprémért Egyesület valósította meg a VEB2023 Európa Kulturális Főváros támogatásával. 2023. április 1. 21:47 A nemzeti jelkép Petőfi Sándor előtt tisztelegtek A nemzeti jelkép Petőfi Sándor előtt tisztelegtek Jelképek nem csak színekben és formákban vannak, hanem hús-vér emberek is válhatnak azzá, Petőfi Sándor pedig pontosan ilyen a magyaroknak – hangzott el hétfő délután Veszprém belvárosában, az egykori Korona szálló épületénél a forradalmi költő emléktáblájánál. 2023. március 7. 15:00 Logókba zárt családi értékek Házasság hete Logókba zárt családi értékek Szerdán délután a Városházán kihirdették az eredményét annak a rajzpályázatnak, amit a Házasság hete alkalmából szerveztek meg helyi gyermekeknek. A feladat a szakmai zsűri szerint sem volt egyszerű, logót, vagy pecsétmintát kellett tervezni, aminek központi motívuma a család volt. 2023. február 23. 14:53 Vándorkiállítás Fellner Jakab tiszteletére építészet Vándorkiállítás Fellner Jakab tiszteletére Fellner Jakab építésznek jelentős szerepe volt Veszprém városképének kialakításában. Péntek délután a Városházán nyílt vándorkiállítás a tatai Kuny Domokos Múzeum szervezésében, születésének 300. évfordulója alkalmából. 2022. október 1. 12:01
közélet
Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.