A mesterséges intelligencia hallucinációjának is szokták nevezni azt, amikor az algoritmus egy feltett kérdésre hosszú, de egyébként teljesen téves választ ad. Főleg a Chat GPT hajnalán, körülbelül három évvel ezelőtt tapasztalhatta sok felhasználó ezt az idegesítő jelenséget, amit azóta folyamatosan érkező frissítések egyre inkább kezdenek kiszűrni, de még mindig nem tűnt el teljesen.
De, hogy miért is „hallucinál” olykor egy ilyen intelligensnek mondott rendszer, arra is kíváncsiak voltunk Cseh Zoltánnál, aki elmondta, amíg nem kötötték össze a mesterséges intelligenciákat az internet már-már végtelen adatbázisával, addig olyan információhalmazból dolgoztak, amiket előre betápláltak a rendszerébe. Mintha a Révai nagylexikont, vagy a Wikipédiát feltöltenénk, amikben aztán a másodperc törtrésze alatt megtalálja és mondatba fogalmazva megadja a kérdésünkre a választ. Amennyiben viszont olyan kérdést kapott, aminek megválaszolásához nem állt rendelkezésre információ, sokszor megpróbálta pusztán valószínűségi alapon kitalálni.
Az úgynevezett nyelvi modellek statisztikai mintázatok alapján generálnak szöveget a tanító adatbázisukból. Röviden: a modell úgy működik, hogy a legvalószínűbb szópárokat köti össze, nem az igazságtartalomra koncentrál, így előfordulhatnak téves következtetések. Ha kevés adat áll rendelkezésre, könnyebben „hallucinál”.
Hogy egy egyszerű példát hozzunk Zoltántól, ha bárki megkérdezte a mesterséges intelligenciát, hogy milyen színű a hold, akkor egyértelműen meg tudta mondani, hogy szürke. De, ha a kérdést már úgy tettük fel, hogy „Miért piros a Hold?”, az algoritmus elkezdte megmagyarázni, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő tényekkel a Hold piros színét.
Itt pedig el is jutottunk egy fontos részhez a mesterséges intelligencia valóban hatékony használatával kapcsolatban, ami az Én, a robot című filmben valahogy így hangzott: „A válaszok készen vannak, csak jó kell kérdezni.” A mesterséges intelligencia is gyakorlatilag erről szól, minden válasz kész van, csak jól kell kérdezni, hogy azt kapjuk, amire nekünk valóban szükségünk van, magyarázta Zoltán.
Ha egy utasítást adunk az algoritmusnak, legyen az egy kérdés, valamilyen témának a kifejtése, esetleg összefoglaló készítése, de ugyanez igaz a kép- és videógeneráló alkalmazásokra, azt promtolásnak hívják. Itt viszont érdemes odafigyelni néhány fontos részletre, hogy a beszélgetésünk az MI-vel valóban hatékony és célratörő legyen.
Zoltán több pontban foglalta össze, hogy hogyan kérdezzünk a rendszertől. „Az első, hogy adjunk szerepet az MI-nek. Például azt, hogy te most egy marketing szakember vagy, vagy egy grafikus. Mindig az adott témának megfelelően helyezzük szerepbe, így sokkal jobb eredményt fogunk kapni.”
Ezután meg kell neki adni, hogy milyen feladatot végezzen, milyen formátumban, például írásban, táblázatban, jegyzetet formájában válaszoljon. Továbbá adni kell neki korlátot, hogy például 200 szóban válaszoljon – magyarázta Zoltán, aki az Agórában az előadása végén úgy köszönt el, hogy tudatos felhasználást kíván. Nem véletlenül.
Sokan, főleg az egyedülálló embereknél fennáll a veszélye, hogy elkezdik valódi emberként kezelni a mesterséges intelligenciát, amely ráadásul mindig illedelmesen, a felhasználót, pontosabban a kérdéseit dicsérve válaszol, így pedig könnyebb kritika nélkül elfogadni a válaszokat. Olyan esetről is voltak hírek, amikor valaki meg akarta kérni a nem létező kezét virtuálisan az algoritmusnak, ez viszont már pszichológiai eset.
Éppen ezért Zoltán azt javasolja, lehetőség szerint csak szakmai kérdésekben alkalmazzuk, de ott is fenntartásokkal tekintsünk a válaszokra, amiknek egyébként a forrását is megadja az MI, tehát ellenőrizhető a valódi honlapokon is, ahonnan összegyűjtötte azokat. Továbbá főleg olyan támákba mélyedjünk bele, amihez alapvetően mi is értünk, szakterületünkhöz tartoznak, így van előtudásunk már, ne bízzuk a mesterséges intelligenciára az alapokba történő bevezetést. Természetesen ennél szélesebb körben is használható, de mindig a józan ész diktáljon. Hiszen amíg az MI mesterséges, a felhasználóknak megadatott a természetes intelligencia.


