Hogyan született meg benned az elhatározás, hogy a felelős állattartás ügyének élére állsz?
Valójában nem volt e mögött tudatos döntés vagy elhatározás, a világ legtermészetesebb dolga volt részemről, hogy ami gyerekkorom óta fontos ügy számomra, azt nyilvánosan is képviseljem. Úgy érzem, az állatvédelemre egyébként is ráfér a reklám, tehát amikor megkeresett a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, magától értetődő volt, hogy hivatalos formát is ölthet a téma.
Mennyire tapasztaltál a hiányosságokat, amikor mélyebben is beleláttál abba, hogyan áll országunkban az állatvédelem kérdése?
Nem vagyok nagy közösségi felhasználó, de azért azt az online platformokon is érzékeltem, hogy a menhelyek nagyon nehéz helyzetben vannak, sok kihívással küzdenek. Azt is láttam, hogy közben a civil állatvédelmi szervezetek elképesztő áldozatkész munkát végeznek. Akkoriban még magam is kissé laikusként tettem közzé a bajba jutott állatok posztjait, sőt, előfordult olyan is, hogy ideiglenesen befogadtam bajba jutott állatot. Ma már ezt nem tudnám megtenni, mert nagyon sokan vagyunk… Viszont ma látom, hogy a téma sokkal nagyobb figyelmet és hangsúlyt kap, haladunk valami jó felé.
Jelenleg hány állattal élsz?
Lulu, a belga juhász, Whisky a skót, és van négy cica is. A macskák közül az egyik már a tizennyolcadik évét tapossa. Egyébként teljesen jól elvannak együtt, ritka, hogy különböző fajú állatokat ne lehessen összeszoktatni, az én bicskám legalábbis nem tört bele, hogy közös hangra tereljem őket: békében élnek együtt.
Mennyire jellemző, hogy a hétköznapi létezésedben, akár a barátaid, ismerőseid körében is felhívod a figyelmet a felelős állattartásra, ha rossz példát látsz?
Ez nagyon nehéz, hiszen kéretlen tanácsot adni nem feltétlen szerencsés, de épp nemrég történt velem egy eset: az ismerősöm elbüszkélkedett vele, hogy elhozott valahonnan egy kiskutyát, hozzátéve, hogy nagyon olcsó volt. Ha ezt egy közeli családtagom teszi, jelzem, hogy egy bűncselekményt támogatott pénzzel, persze tudatlanul, de akkor is. Nehéz, mert ugye látom mögötte a történetet is, ami megindító: egyedülálló ember, aki örül, amiért lett egy társállata, de nem nézett eléggé utána, hogyan kell egy ilyen folyamatnak nekiindulni.
Hogyan találsz egyensúlyt a saját életritmusod és az állatok igényei között?
Sokan nem szeretik ezt a példát, de az a helyzet, hogy ez tényleg olyan, mint amikor az embernek gyereke születik: nem kérdés, hogy felkelsz-e hozzá éjszaka nyolcszor. Soha nem éreztem tehernek az állatokkal való foglalkozást, hanem inkább természetesnek. Szeretek gondoskodni róluk, semmiféle áldozatvállalást nem jelent ez az egész.
Szeretem, hogy amikor a Tabánban sétáltatom őket, látom a természet változását, ahogy a nyár őszbe fordul. Sokan ugyanebben az időpontban egy üvegfal mögött futnak egy futógépen, mert nekik meg az az életük része.
Soha nem voltam az a típus, aki korán reggel edzéssel kezdi a napot, a sport ellen valahogy be lettem oltva. Receptre írnám fel ezeket a sétákat, különösen a városi embereknek. A társállattal való együttélés egyébként sokat javít az életminőségen.
Az élet mely területén érzed leginkább, hogy jó hatással van rád?
Már gyerekkoromban is sok állatom volt, s már akkor is éreztem, hogy amikor egy feszült nap után hazaérek, leülök valahová, és odajönnek hozzám az állatok, toporognak, energiát adnak, figyelnek, ez elképesztő érzés. De a természetjárás is hasonlóan jó példa, hiszen terápiás hatása van a fáknak, a jó levegőnek, és közben két gyönyörű kutyával élhetem át mindezt. Boldogsághormont termelnek, amit nem tudom, mi tudna még ilyen erősen megadni.
Még mindig él az a sztereotípia, miszerint a macskák jóval több negatív tulajdonsággal bírnak, mint a kutyák?
Él, pedig intelligenciájukat tekintve nem gondolom, hogy nagy különbség lenne, sőt, a kutya sokkal inkább rá van utalva az emberre. Egy macska ügyesen elél az utcán, fog magának egeret, függetlenebb, önállóbb lény. És szerintem nem igaz, hogy kevésbé ragaszkodik az emberhez, persze lehet, hogy macskája válogatja. Még azt is hozzáteszem, hogy aki esetleg állatot szeretne örökbe fogadni, a macskatartás sokkal problémamentesebb. Egy jó kaparófa, egy jóminőségű táp, és persze a tisztán tarott alom, ezek mind olyan dolgok, amelyek alap dolgok, de ez közel sem jár annyi kötelezettséggel, mint a kutyáknál, ahol – a mi esetünkben- kettő egészségügyi, kettő pedig hosszas séta van mindennap beiktatva. Nekem ez nem teher, de aki ettől a részétől fél, annak a macskát ajánlom.
Téged mire tanítanak az állatok? Tanulsz általuk új dolgot saját magadról?
Ami elsőre most eszembe jut az az, hogy az évek múlásával egyre inkább azt érzem, hogy a kutyáimmal valamiért mélyebben tudok kapcsolódni lelkileg. Biztos én is változom, most ebben a fázisban vagyok.
Amióta te is dolgozol a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány égisze alatt, milyen pozitív előrelépésekről tudnál beszámolni?
Rögtön az alapításnál jelen voltam, és azt látom, égető szükség volt a szervezetre. Az elsődleges feladatunk, hogy együttműködjünk civil szervezetekkel, illetve az én személyes küldetésem többek között az edukálás. Én a magam részéről – és több pályatársam is- művészi irányból közelítek, vagyis gyermekeknek a színpadon bemutatom a saját állataimat, miközben valójában állatvédelmi előadást tartok interaktív formában. Nagyon nagy sikere van. És talán nem árulok el nagy titkot, januárban egy többnapos, nagyszabású művészeti rendezvényre is készülünk, de erről most ennyit.
Hogy látod a gyermekek viszonyulását a felelős állattartáshoz?
Bennük megvan az a fajta nyitottság, ami őszintén jön, de azt látom, hogy sok esetben ezeket a figyelmes, érdeklődő, nyitott gondolatokat egy rossz szülői vagy pedagógusi megjegyzés vagy cselekedet kettévágja. Mondok egy példát: sétáltattam a kutyámat – póráz nélküli sétáltatásra kijelölt helyen - amikor a nagymama és az unokája felénk haladtak. A nagymama rám kiabált, hogy azonnal kössem meg a kutyát. A nagymama ezzel máris beprogramozta az unokájába, hogy a kutyától bizony félni kell. Pedig a gyerekek alapvetően nyitottak, nagyon jó célcsoport, és ha nem hallanak ehhez hasonló mondatokat, akkor a jövő felelős állattartói lesznek. Mostanában sokat vagyok vidéken, és szomorúan látom, hogy sok helyen még mindig láncon tartják a kutyát. Ez a szokás generációról generációra szállt, pedig ez 2016 óta jogszabályba ütközik.
Jelenleg a Miskolci Egyetemen tanulsz, állatvédelemmel kapcsolatos jogi területen szerzel új ismereteket. Hogy megy?
Még egy félévem hátra van, jelenleg passziváltatok, de el fogom végezni az utolsót is. Nagyon érdekes az egész, nemcsak az állatokról, de a jogi oldalról is szó van, örülök, hogy mindig tanulok valami újat. Az Alapítványban csupa szaktekintély van, ezért tartottam fontosnak, hogy én is tanuljak valamit, ne csupán a gyakorlati oldalról legyenek ismereteim. Örülök, hogy egyre több embernek fontos az állatvédelem kérdése, bízom benne, hogy az az irány, amit jelenleg látok, továbbra is a jó felé fog haladni.
