A nulláról építetted fel a vállalkozást. Ha jól tudom, szekszárdi vendéglátós családból származol, jelenleg pedig a 26. leggazdagabb magyar vagy. Mi volt az a sorsfordító pillanat, amikor ezt a szakmát választottad?
Talán a sorsfordító az volt, amikor 2007 októberében a családom leültetett egy asztalhoz, és azt mondta, döntsem el, hogy vagy a családi vállalkozásban dolgozom tovább, vagy a biztosítási szakmában. 2005-ben kezdtem el biztosítási ügynöki tevékenységet folytatni, az iskola és a munka mellett csináltam a biztosítás értékesítést. A családom viszont úgy gondolta, hogy egy Keszthelyi nem foglalkozhat mással, csak a vendéglátással. Ott ültek a testvéreim, mindenki a párjával, és a bátyám feltette a kérdést: biztosítás vagy vendéglátás? Mindenki arra számított, hogy maradok. Én pedig kimondtam: biztosítás!
És hogy reagáltak erre?
Az első kérdés az volt: biztos? Mondtam, hogy biztos. Akkor még nem voltam 24 éves sem, és azt vettem észre, hogy másnapra már kívülálló vagyok a családi cégben. Akkor ez egy sokkoló helyzet volt, de ma már hálás vagyok érte, mert ez adott erőt, hogy bebizonyítsam: meg fogok állni a saját lábamon.
Azóta büszkék rád? Elismerik, hogy jó döntést hoztál?
Biztos vagyok benne, hogy büszkék, de sohasem mutatták ki. Egyedül a nővérem, aki hangot is adott ennek. A családom nem az a típus, aki nagy szavakat használ, de ez rendben is van így. Ha akkor mindenki vállon veregetett volna, talán nem dolgoztam volna ennyire keményen.
Van benned egyfajta megfelelési kényszer? A világ vagy magad felé?
Magam felé, és egész életem során. Elváltak a szüleim, és 16 éves voltam, amikor elvesztettem az édesapámat. Azóta mindig a maximumra törekszem. Nekem ez nem teher, hanem egy hajtóerő.
Volt valamilyen víziód?
Ó, hát hogyne! Mindig nagyban gondolkodtam. Amikor a biztosítással kezdtem foglalkozni, az első pillanattól kezdve tudtam, hogy Magyarország legnagyobb biztosítási alkuszcégét akarom létrehozni.
Ez nem kis terv ennyi idősen, most pedig már a 20 éves jubileumodat ünnepled.
Igen, 20 éve kezdtem a biztosítási szektorban dolgozni. Sok nehézségbe ütköztem, és a legtöbbször úgy éreztem, nem engem, hanem azt tudják nehezen elfogadni, hogy valakinek van egy ilyen erős és határozott víziója.
Inkább azt nehéz elfogadni, hogy meg is tudod valósítani.
Pontosan. De ha van egy víziód, akkor tudnod kell, hogy az odavezető út kemény munkával van kikövezve. Nekem mindig egyértelmű volt, hogy ha ezt akarom, akkor többet kell dolgoznom, mint másoknak. Mindig is inspiráltak azok az emberek, akik nagy dolgokat vittek véghez.
Például kik?
Legfőképpen Steve Jobs. Ő egy klasszikus példa. De ott van Warren Buffett is, a világ egyik meghatározó befektetője.
Volt egy idekapcsolható élményem is. Monacóban jártam, és egy hatalmas luxusjacht mellett sétáltam. Egy magyar család állt ott két kisgyerekkel, és a szülők azt mondták nekik: „Ezt ti soha nem érhetitek el.” Ez számomra felfoghatatlan. Nem azt mondták, hogy nézzétek, tanuljatok, dolgozzatok, fejlődjetek – hanem már eleve kizárták ezt a lehetőséget. Nekem soha nem az volt a kérdés, hogy valakinek mije van, hanem hogy hogyan érte el. Mit csinált másként? És mit tanulhatok belőle!
Ezért szeretsz folyamatosan fejlődni?
Abszolút. Nekem nem a siker a cél, hanem a fejlődés. A siker egy állapot, de ha megállsz, akkor valójában visszafelé haladsz. Az a célom, hogy mindig előrébb lépjek, és a legjobbat hozzam ki magamból, a vállalkozásomból és a kollégáimból. Aki legközelebb áll hozzám a munkában, azzal vagyok a legszigorúbb.
A biztosítási piacot sokan merevnek vagy túlszabályozottnak tartják. Te hogyan tudtál kitörni a megszokott keretek közül?
Nagyon egyszerű: nem kifogásokat kerestem, hanem megoldásokat. Egy orvos, egy gyógyszerész, egy villanyszerelő munkája is szabályozott. Akkor miért lenne gond, hogy a biztosítási iparág is az? Aki ezen panaszkodik, az igazából csak kifogásokat keres.
Legendás a munkatempód: hajnali ötkor már bent vagy, és dolgozol egészen este 10-ig.
Igen, az első meetingem mindig öt órakor van, és bizony sokszor este tízkor még dolgozom. Nekem ez természetes. A munka éltet, nem érzem tehernek. Az én ikigaim a munka. Ez alól egyébként a legtöbb esetben a hétvégék sem jelentenek kivételt.
Akkor a szó jó értelmében, te abszolút kontrollmániás vagy?
Szeretem a kontrollt. Mindenkinek megadom a bizalmat, de ha egyszer elveszti, azt nagyon nehezen lehet visszaépíteni.
Le tudsz egyáltalán “lassulni”?
Nagyon sok könyvem van, imádom a könyveket. De amikor nekiállok olvasni, azt veszem észre, hogy egy oldalt háromszor kell elolvasnom, mert közben már máshol jár az agyam. Igazából nem tudok lelassulni… Amitől talán ki tudok kapcsolni, az a főzés. Egy jó tészta, egy közös desszert a gyerekeimmel – ott kicsit másra figyelek. De a munkamániám része annak, aki vagyok.
Akkor téged nem kell „kikapcsolni”, mert boldoggá tesz, amit csinálsz?
Igen, így van. Nekem a munka nem kötelesség, hanem az életem része. Sokan mondják, hogy ki fogok égni, hogy tipikus menedzserbetegségek leselkednek rám. De mindig azt kérdezem: ezt azok mondják, akik elértek hasonló sikereket? Nem. Ezt általában olyanok mondják, akik nem dolgoztak ennyit, és mások munkáját kívülről nézik. Minden napom más, és minden napomnak van új kihívása.
Hogy érzed, mára Te alakítod a piacot, vagy inkább alkalmazkodsz hozzá?
Azt gondolom, hogy sok esetben mi alakítjuk a piacot. Egy olyan csapattal dolgozom együtt, amely Magyarország legjobb szakembereiből áll, akár tudásban, akár elhivatottságban. Ez már nem rólam szól, hanem egy szervezetről, amely folyamatosan fejlődik.
Hogyan tudsz kapcsolatban maradni egy ekkora szervezettel?
Van egy 22 fős vezetői csapatom, akikkel szorosan dolgozom együtt. Emellett rendszeresen szervezünk közösségi eseményeket a munkatársaimmal, ahol én is ott vagyok. Az év során számos alkalommal pedig vezérigazgatói reggelit tartok, ahol minden alkalommal 12 kollégával találkozom az egyes osztályokról egy kellemes környezetben, akik bármit kérdezhetnek céges vagy akár magánéleti témában tőlem. Ezek a beszélgetések mindig sokat adnak nekem.
A menedzsmented le tud szavazni egy döntésben?
A héten is megtörtént. Tíz éve ez elképzelhetetlen lett volna számomra, ma viszont már természetes. Nem én vagyok a legokosabb, és ez így van rendjén…
Szerinted működhetne a vállalatcsoport nélküled? Ha most eladnád, ugyanolyan sikeres maradna?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. Őszintén? Ma még nem működne nélkülem ugyanolyan szinten. Egy nálam sokkal tapasztaltabb barátom mondta egyszer: „Erik, ha találsz valakit, aki 80 százalékosan csinálja helyetted, azt el kell fogadnod.” De egyelőre nincs olyan ember, aki hajnali háromkor felkel, ötkor meetinget tart akár hétvégén, és olyan érzéke van ehhez az iparághoz, mint nekem.
Azt mondják, hogy az adat és a mérhetőség a siker kulcsa. Te mennyire élsz számokban?
Nálam minden mérhető. Ha van egy 100 soros Excel-tábla, 12 másodperc alatt megmondom, hol van benne a hiba. Ha megkérdeznéd, hogy egy tavaly májusi szerződésre mennyi jutalékot kaptunk, vagy egy ügyfél biztosítási díja mennyi, kapásból tudom. Nem azért, mert külön figyelem – ez az életem. Ha egy projekt elindul, három dolgot írok fel: Mi a cél? Ki a felelős? Hogyan mérjük? Amit nem tudsz mérni, annak nincs értelme az én iparágamban. Ezért szeretem ezt a szakmát: itt nincsenek találgatások, csak tények és számok.
Mit jelent számodra a vagyon?
A listákon szereplő milliárdok nem készpénzben állnak, hanem részvényekben, vállalati értékben. Ha most eladnám az 50 százalékomat, ennyit érne – de nem adnám el, mert tudom, hogy sokkal többet ér. És még nincs készen…
Nem bánt téged, hogy az emberek sokszor az áldozatokat nem látják, csak a sikert?
De, nagyon is. A legjobban az bánt, amikor olyanok ítélnek meg, akik nem is ismernek. Gyakran találkozom olyan ügyfelekkel vagy partnerekkel, akik eleinte szkeptikusak, de miután találkoznak velem, utána elmondják, hogy kellemes csalódás volt. Az elmúlt öt évben 41 biztosításközvetítő vállalat integrálódott be a vállalatcsoportomba. Minden egyes ilyen egyeztetésnél, csatlakozásnál személyesen is találkozom az érintettekkel. Nálunk nem lehet csak úgy „beleolvadni” a rendszerbe. Egyszer egy nagyon kedves alkusz társam, Horváth István mondta nekem: „Erik, a konkurencia mindig azt mondja, hogy te mindenkit megeszel reggelire, tőled mindenki fél. De most, hogy itt ülök veled, nem értem, miről beszélnek.” Mondtam neki, hogy azért mondják ezt, mert nem tudnak mást kitalálni. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogy jobb szolgáltatást nyújtsanak, inkább negatív képet próbálnak rólam festeni. De ez engem nem lassít le, csak még jobban hajt előre.
Megváltoztak az emberek körülötted mióta megnőtt a vagyonod?
Hogyne, eltűntek. Inkább azok morzsolódtak le, akik ki akarták használni ezt a helyzetet. Sokan azt hiszik, hogy ilyenkor többen akarnak az emberhez közeledni, de én nem ezt tapasztaltam.
A barátok megmaradtak?
Igen, de másképp, mint ahogy sokan gondolják. Az emberek ma már túl könnyen dobálóznak a „barát” szóval. Számomra a barátság nem azt jelenti, hogy minden nap másfél órát telefonálunk vagy heti rendszerességgel találkozunk. A barát az, akire számíthatsz akkor is, ha nem tudsz vele napi szinten beszélgetni. Én nem szeretem az üres kapcsolattartást – a barátság számomra a bizalomról és a kölcsönös tiszteletről szól.
Sok barátom a munkám során került az életembe – olyan emberek, akik hozzám hasonlóan hajtanak, fejlődnek, és értik azt a világot, amiben élek.
El tudod képzelni, hogy pár év múlva kiszállsz?
Nem. Ha megmásztam egy csúcsot, már a következő csúcsot keresem. Az én vállalatom nem a stagnálásról szól, hanem a folyamatos fejlődésről és kihívásokról.
A veszprémi kézilabdacsapat egyik támogatója lett a vállalat. Miért éreztétek most úgy, hogy eljött az idő egy ilyen szintű együttműködésre?
Egyrészt szerintem ma Magyarországon az egyik legsikeresebb csapatról van szó. Hova álljon a legsikeresebb, legeredményesebb alkuszcég, ha nem a legsikeresebb, legeredményesebb kézilabda csapat mellé? Ez az egyik szempont.
A másik pedig az, hogy többször is volt szerencsém látni őket játszani, sőt, 2019-ben kint voltam a Final Four-on is, és már akkor lenyűgözött az egész hangulat. De hogy miért pont most? Szerintem most jutottunk el odáig a vállalati kultúránkban, hogy már megtehetjük ezt a lépést.
Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk azóta. A szurkolók is értékelik, hogy a csapat mellé álltunk – volt, hogy egy tanácsadói partnertalálkozón is odajöttek hozzám, hogy gratuláljanak a döntéshez. Ez az igazi motiváció: látni, hogy nemcsak az üzleti életben, hanem a sportban is ott lehetünk a legjobbak mellett.
Mit jelent ez a stratégiai partnerség a klub és a város számára?
A stratégiai együttműködés akkor igazán erős, ha tartalommal is megtöltjük. Mi nemcsak egy logót akartunk elhelyezni a csapat mezén vagy a stadionban – valós értéket akartunk adni. A csapatnak, a stadionnak és a szurkolóknak egyaránt. A biztosítási, pénzügyi edukáció kulcsfontosságú, és mi ebben segítünk nekik: olyan kedvezményeket, szolgáltatásokat és tudásanyagot biztosítunk, amely segít a pénzügyi tudatosságuk fejlesztésében.
Mit gondolsz egyébként Veszprémről?
Egy csodaváros. 2008-ban sok időt töltöttem itt, amikor egy hitelközvetítő csoportnál dolgoztam, és rengeteg jó partnert, ismerőst, barátot szereztem. Azóta is imádom a belvárost, a jó éttermeket, a pezsgő kulturális életet.
El tudod képzelni, hogy egy nagy veszprémi győzelem után a csapattal együtt ünnepelj?
Hogyne! Most, hogy a csapat támogatói lettünk, remélem, hogy erre lesz is lehetőségem. De leginkább akkor szeretnék velük együtt ünnepelni, amikor megnyerik a Final Four-t Kölnben.
Már jeleztem is a klub vezetésének: ha eddig az hiányzott a sikerhez, hogy a Hungarikum Alkusz a stratégiai partnerük legyen, akkor most már nincs kifogás. Ha csak ezen múlt, akkor innentől ez sem lehet akadály!
Ha 10 év múlva beszélgetnénk, mit mondanál el nekem a legszívesebben?
Hogy a munkám eredményeként a magyar emberek tudatosabbak lettek a biztosítások terén, és hogy a vállalatom már nemzetközi szinten is megállja a helyét. És a kollégáim azt mondják: szeretünk Keszthelyi Erikkel dolgozni.
