A meghívottak között szerepelt Magyar Péter is, aki ma már nem egy háttérbe húzódó, csendesen támogató férj, hanem az ország egyik legismertebb és legmegosztóbb ellenzéki politikai vezetője. Nem abban az életszakaszában hívták meg, amikor felesége, Varga Judit karrierjét építette, hanem akkor, amikor már elváltak, amikor a neve köré bántalmazási vádak, rendőrségi jelentések és látványos politikai konfliktusok szövedéke fonódott.
Ez a kontextus eleve kizárta volna annak lehetőségét, hogy példaképként jelenjen meg egy női jogi fórumon.
Bár a bűnösség kérdésében a közvélemény nem illetékes ítéletet mondani, az sem kérdés, hogy a társadalmi szimbolikának súlya van. A bántalmazási vádak társadalmi súlyát a jogi eljárások végkimenetele mellett meghatározza az a kulturális környezet, amelyben a nők – tapasztalataik igazságtartalmától függetlenül – reflexszerű hiteltelenítésnek és megbélyegzésnek vannak kitéve. Egy ilyen közegben a legkisebb gyanú is elegendő ahhoz, hogy megkérdőjelezze egy közszereplő alkalmasságát a női érvényesülésről szóló diskurzusban való példamutató szereplésre.
A helyzetet súlyosbítja, hogy Magyar Péter részvétele nem egy naiv, spontán döntés eredménye volt. A politikai kommunikáció alapszabályaival tökéletesen tisztában lévő vezetőként pontosan tudta, mit jelent egy civil, független fórumon való megjelenés.
Az eseményre való meghívás elfogadása kifejezetten tudatos stratégiai lépés volt, még pedig úgy, hogy a politikai színtéren túlmutató népszerűség építését, a "nép egyszerű fiaként" való pozicionálást célozta meg. A családját támogató férfi imázsa, amely korábban háttérbe szorult a politikai csatározások árnyékában, egy ilyen rendezvényen újra legitimációt nyerhetett volna, legalábbis a szándékok szerint.
Fontos látni azt is, hogy végül Magyar Péter is visszalépett a szerepléstől. Azzal indokolta döntését, hogy úgy gondolta, a többi résztvevő is ismeri a meghívottak listáját, és ennek tudatában vállalták a részvételt. Ez azonban aligha mentesíti a helyzet abszurditásától, hiszen egy független civil fórumon való részvétel nem kampánytér, nem politikai megmérettetés. Egy olyan közéleti szereplő, aki valóban tisztában van saját súlyával, saját megosztó karakterével, eleve nem fogad el meghívást egy ilyen eseményre, főleg,ha korábbi személyes ügyei és politikai szerepe szinte garantálják, hogy annak visszhangja nem a nők helyzetéről, sokkal inkább róla fog szólni.
Ráadásul a jelenlegi közéleti klímában, ahol a pártos gyűlölet és a politikai harcok brutális megosztottsága uralja a közbeszédet, bármilyen politikai vezető megjelenése azonnal mérgező hatással van a független eseményekre. Egy országosan ismert politikai szereplő jelenléte – bármennyire is próbál magánemberként fellépni – elkerülhetetlenül átpolitizál minden teret, amelybe belép.
A történet éppen ezért nem arról szól, hogy Jakupcsek Gabriella személyesen milyen döntést hozott. Nem egyéni morális magaslatok vagy politikai oldalak választása a lényeg. A lényeg az, hogy a független események létjogosultságát kérdőjelezi meg az, aki nem veszi komolyan a pártpolitikától való távolságtartás követelményét.
Az, hogy Jakupcsek úgy döntött, nem kíván részt venni ebben a helyzetben, nem hősiesség és nem mártíromság. Egyszerű következetesség. Aki valóban komolyan veszi egy női jogi fórum függetlenségét, az nem kívánja a politikai játszmák terepévé alakítani azt.
A közvélemény reakciója azonban mindennél árulkodóbb volt.
Ahelyett, hogy megértette volna az értékvállalás súlyát, ahelyett, hogy a helyzet komplexitását mérlegelte volna, inkább reflexszerű támadásba lendült. Előkerültek irreleváns érvek: korábbi köztévés szereplések, botlások, médiaszereplések, mintha bármilyen kapcsolatban lennének azzal a döntéssel, hogy valaki most, egy teljesen más közegben, más súlyú ügyek miatt, a függetlenség mellett döntött.
Az a gondolkodás, amely egy televíziós interjút vagy műsorvezetést egyenrangúnak tekint egy politikailag átitatott közéleti szereplővel való közös fellépéssel, amellett, hogy súlyosan félreérti a helyzetet, aktívan hozzájárul ahhoz a mérgező közeghez, amelyben már nem az ügy számít, csak az, hogy ki melyik oldalon áll.
Aki ma Magyarországon nem simul bele a pillanatnyi politikai logikába, aki nem hajlandó feladni a függetlenséget a pártpolitikai identitás kedvéért, az automatikusan céltáblává válik.
Úgy tűnik a valódi társadalmi ügyek, mint a nők jogai, a bántalmazás elleni küzdelem, a függetlenség eszméje, mind újra és újra alárendelődnek a politikai szekértáborok hatalmi játszmáinak.
A pécsi történet tehát nem néhány visszalépett fellépőről szól, nem is egy szervezési hibáról. Arról szól, hogy Magyarországon ma egy független, valódi társadalmi párbeszéd tere egyre szűkebb. És arról is, hogy aki ezt a teret védené, annak a legelső lépései között szerepelnie kell annak, hogy nemet mond a politikai térnyerésre, még akkor is, ha ezért támadások kereszttüzébe kerül.
A függetlenség ugyanis ott kezdődik, ahol a politika véget ér.
