A könyvbemutató elején Ovádi Péter országgyűlési képviselő méltatta a teátrumot, amiért a színházi előadások mellett rendszeresen befogadnak más társművészeteket, valamint társadalmi szerepvállalásuk országosan is büszkeségre ad okot, majd Oberfrank Pál igazgató faggatta köteteikről a szerzőket.
Bár a két könyv, Nádasdy Borbála A képzelet szárnyán és Jásdi István Táltos-hegy című regénye már időkezelésüknél és műfajuknál fogva is különböző – előbbi a múltba kalauzol és tulajdonképpen egy memoár, utóbbi a jövőt kutató disztópia –, akad bennük hasonlóság is. Az egyszerűbb, kevésbé pazarló lét, az élettel és a környezetünkkel szembeni alázat, a következő nemzedék terelgetése mindkét könyv üzenetében ott van.
Nádasdy Borbála ezt négy fiútestvére alakjának megidézésével teszi: nekik szeretett volna emléket állítani azzal, hogy elmeséli történetüket, a dunántúli kastélyba, előkelő családba született fiúk életét, akiknek aztán rengeteg viszontagsággal kellett szembenézniük, mikor négy évre a Szovjetunióba kerültek, majd mikor hazatérhettek, annyira kisemmizték őket, hogy ennivalóra se jutott. A testvérek mégis becsülettel, alázattal tűrték sorsukat, melyről a gyermek Nádasdy Borbála számol be, panaszkodás helyett életigenléssel. A grófnő ugyanis vallja, az élet igenis szép, a képzelet pedig sok nehézségen átsegíthet.
Jásdi István regénye 2030 szilveszterén, Párizsban kezdődik: a húszéves Anne-Sophie manzárdszobájában Arthur Rimbaud-t olvassa, a francia költőt, akinek versei arra buzdították, hogy hagyja ott jómódú, polgári környezetét, családját és Burgundia szőlősdombjait, s induljon el térben és időben is egy kalandos utazásra. Az út aztán a Szaharán és Bánffyhunyadon át egészen a Balaton-felvidékig, a Táltos-hegyig vezet, ahol Anne-Sophie végre megtalálja önmagát és helyét a világban.
Akárcsak Nádasdy Borbálának, Jásdi Istvánnak sem ez az első könyve. Korábban megírta felmenői és a birtok, valamint saját történetét, ezért időszerűnek látta, hogy a jövőbe is kitekintsen. Mint mondta, a mai folyamatokat próbálta kivetíteni a következő évtizedekre, a regény alakjait pedig sok esetben rokonokról, barátokról, ismerősökről mintázta, akik majd alakítani fogják a jövőt. Bár Jásdi saját bevallása szerint meglehetősen pesszimista képet fest, a végkicsengés mégis pozitív, s hisz abban, hogy az élet győzni fog és lesz ki továbbvigye az elődök munkáját.
Ilyen szempontból ő és Nádasy Borbála is remélik, hogy valamit tudnak adni a következő generációnak, hogy sikerül átmenteni az értékeket, s a világban egyre többen ismerik fel, hogy hálásnak kell lenni azért, ami megadatott, dolgozni kell és szeretni azt, amink van.
