Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 8. Dénes
Veszprém
7°C
2026. április 8. Dénes
Veszprém
7°C

Sziveri-versmaraton a Hangvillában

2017. április 11. 12:12
Sziveri János verseit olvassák fel kedden a Hangvillában reggel tíztől este 9 óráig a hétfőn kezdődött Sziveri napok keretében. A felolvasások szünetében Likó Marcell Kovács Attila, Süle Zsolt és Nagy Csaba zenél.

Szakmai konferenciával és a Sziveri-díj átadásával kezdődtek meg az idei Sziveri napok hétfőn Veszprémben. A Sziveri János nevét viselő intézet minden évben megemlékezik a Délvidékről áttelepült költőre, az Új Symposion szerkesztőjére.

Krámer György, a Pannon Várszínház művészeti vezetőjének ötlete alapján kedd délelőtt kezdődött a versmaraton, melynek során a keletkezésük sorrendjében olvasnak fel Sziveri költeményeket a Hangvilla kávézójában. A koreográfus hangsúlyozta, nem olvasóversenyt rendeznek, „a lényeg, hogy együtt és a versekkel legyünk.”

Az olvasásba az idei Sziveri-díjas Sopotnik Zoltán mellett bekapcsolódott Porga Gyula, Reményi József Tamás, és az egyetem rektora, Gelencsér András is, de a szervezők elmondása szerint bárki, aki kedvet érez, csatlakozhat. A felolvasások szünetében Likó Marcell Kovács Attila, Süle Zsolt és Nagy Csaba zenél.

A városban 2012-ben kezdte meg működését a Sziveri János Intézet, melynek névadója szorosan kötődik Veszprémhez. Számos barátja, alkotó társa települt át Délvidékről városunkba.

Sziveri János

1954-ben született a jugoszláviai Bánátban. Az első verspublikáció a Képes Ifjúságban jelentek meg, majd később a Symposionban is, 1977-től lett tagja a legendás újvidéki Új Symposion szerkesztőbizottságának, majd három évvel később annak főszerkesztőjévé vált, munkáját a sajtó- és politikai felügyelet folyamatos és egyre fenyegetőbb kifogásai közepette végezte. 1982-ben váltották le, ezt követően verseit csak műfordításban közölték.1987-ben gyomorrákot diagnosztizáltak nála, amely három évvel később halálát is okozta. Családjával 1989-ben költözött Magyarországra, ahol az induló Magyar Napló szerkesztője lett, a Magyar Írók Szövetsége ugyanebben az évben vette fel tagjai közé. A Szépirodalmi Könyvkiadónál Mátis Lívia gondozásában jelent meg Bábel című verseskötete, amelynek korrektúráját még maga végezte.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? kultúra Ki gondolta volna, hogy egy tyúkért fogunk izgulni 2026 tavaszán? Akciójelenetek, szerelem, társadalmi kérdések, humor – a legszórakoztatóbb filmek mindezeket kínálják a nézőnek. De mit várhatunk akkor, amikor a főszereplő egy tyúk? 2026. április 5. 22:11 A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban húsvét A kereszt titka – nagypénteki liturgia a veszprémi székesegyházban Nagypéntek csendje és megrendítő mélysége töltötte be a Szent Mihály Főszékesegyház falait, ahol Dr. Udvardy György érsek atya vezetésével tartották meg az Úr szenvedésének és halálának liturgiáját. Az egyház egyik legcsendesebb, mégis legbeszédesebb napján nem mutatnak be szentmisét – a „csonka mise” egyszerűsége még inkább ráirányítja a figyelmet a kereszt titkára. 2026. április 4. 12:58 A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor kultúra A legnagyobb biológiai képzavar, avagy miért a nyúl hozza a tojásokat húsvétkor A húsvét közeledtével a boltok polcai menetrendszerűen megtelnek a csokoládényulakkal, ami elsőre egy hatalmas biológiai képzavarnak tűnik. A feltámadás legszentebb keresztény ünnepén egy apró emlősállat kerül a középpontba, aki a kertek bokrai alatt színes tojásokat dugdos a gyerekeknek. Ha a dolgok mögé nézünk, és meg akarjuk érteni ennek az abszurdnak tűnő szokásnak a hátterét, egy meglepően izgalmas történelmi és néprajzi nyomozásba csöppenünk. 2026. április 6. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.