Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Petőfi összes - nagyobb szabadság a színházba járóknak

2015. szeptember 7. 21:36
Új bérlettel és nyílt nappal kezdi az új szezont a Veszprémi Petőfi Színház.

Szeptember 12-én délután háromtól újra megrendezi nyílt napját

a Veszprémi Petőfi Színház, amelyre színes programokkal várják a közönséget - tudtuk meg Oberfrank Pál igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes hétfői sajtótájékoztatóján. Ezen a napon 12 százalék kedvezménnyel kínálják a bérleteiket; színpadra állítják a színházi táborban bemutatott Madarat tolláról című előadást, amit jó idő esetén egy az intézmény előtt felállítandó szabadtéri színpadon láthat a közönség. A gyerekek kvízvetélkedőn vehetnek részt, majd ötpróbát hirdetnek, ahol a következő évad bemutatóival kapcsolatos kérédsekre kell válaszolni; mindeközben megismerkedhetnek a színházi háttérmunkákkal, betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé. Oberfrank Pál saját főzésű lecsójával vendégli meg a közönséget.

A hagyományos nyílt nap mellett egy új kezdeményezéssel is készült az új évadra a színház. „Petőfi összes” néven új bérletet vezetnek be. Ezt azoknak ajánlják, akik szívesen látogatnák a színházat, de a bérletek jelentette időbeli kötöttséget nem tudják vállalni.

A Petőfi összes bérlet 15 alkalomra szól, és bármely – akár vendég-, játékszíni vagy bérletszünetes – előadásra beváltható.

A bérlet tulajdonosát csupán a férőhelyek száma korlátozza az időpont kiválasztásában. Az előadásokon szabad helyekről az online jegyértékesítési rendszerben, illetve a jegyirodában is tájékozódhatnak. Lehetőség van arra is, hogy a szabadbérlet tulajdonosa előre lefoglalja helyét, erre legkorábban három nappal az előadás előtt van lehetőség.

A környező települések polgármestereivel egyeztetve a következő másfél-két hónapban a színház házhoz menő bérletárusítást végez, így egy-egy hétvégi alkalommal a kisebb településeken is lehetőség lesz a bérletvásárlásra.

A Petőfi Színház idei kínálatáról bővebben itt olvashat.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.