Emlékszel arra, hogyan viszonyultál 2007-ben ahhoz, hogy megkaptad nagymama szerepét?
Még messzebbre kell visszamennünk az időben, hiszen már huszonnyolc évesen találkoztam ezzel a szereppel. Egy nap, délben felhívtak, hogy este hétkor én játszom a Mamókát, Demjén Gyöngyvér kolléganőmnek begyulladt a foga és Tordy Géza úgy gondolta, hogy én meg tudom csinálni. Ez még a Hegyeshalmi László-vezette Petőfi Színházban volt, akkor is Vándorfi László volt a rendező. Később bekerültem az előadásba, méghozzá a Kölyök szerepében. Majd ezután megint nagymama lettem, noha még akkor is csak a harmincas éveimben jártam.
A közönség imádja A padlást, belülről is ennyire szerethető?
Abszolút! Humora van, lírája van, sírni és nevetni is lehet rajta, és mindenkihez szól: “mi a dolgunk az életben, mi végre vagyunk itt a Földön?” Ezeket a kérdéseket is feszegeti, ezért a felnőttek számára is elgondolkodtató az előadás, a gyerekek pedig remekül bele tudnak helyezkedni a történetbe, drukkolnak a szellemeknek, átélik az izgalmakat.
Mamóka pedig egy igazi pozitív nő, valahogy az életben is ilyennek képzellek…
Magam is találok azonosságokat a személyem és a karakter között. Jó értelemben véve kicsit dilis vagyok, és ha szomorú is olykor, soha nem viszem be a színházba. Ha rossz kedvem van, nagyon ritkán veszik észre, olyankor meg is lepődnek. Mamóka is igyekszik mindenbe humort vinni, az én természetem is hasonló. Szeretem optimistán élni az életem, mert nincs idő búslakodni. Most leszek hatvanöt éves, nem szabad az időt negatív dolgokra fecsérelni, a rosszban is azt keresem, hogy mit tanultam belőle és nem panaszkodom. Nem csak most, mindig is így éltem az életem.
Jó korán megkaptad tehát Mamóka szerepét, hogyan emlékszel vissza arra az időszakra?
Nem pontosan emlékszem arra, milyen Mamóka lehettem, de az biztos, hogy kellettek az eszközök, amikkel „nagymamásabb” leszek: szemüveg, paróka, és a mozgásra is figyelnem kellett. Ma már egyébként is lassabb vagyok, szemüvegem is van, de a viccet félretéve, a gyerekeknek a mesebeli nagymama kell. Akinek ősz a haja…
Ma már nem feltétlenül olyan a nagymamákról alkotott képünk, mint egykor. Ma már alig látunk időseket fejkendőben, az ősz haj sem feltétlen az idősebbek sajátja.
Pontosan így látom, ezért is csalódnának, ha az én külsőmmel mennék a színpadra, pedig már nagymama korban vagyok. Az emberek sokat változtak, ahogy a hús-vér nagymamák is, hiszen sokkal fiatalosabbak. Én csak az egyik nagymamámat ismertem, ő fekete fejkendőt viselt. Ő volt az, aki templomba vitt, és miatta voltam elsőáldozó is. Jóban voltunk, de mivel édesanyám későn szült engem, kicsit inkább anyukámban láttam a nagymamát, a 16 évvel idősebb nővéremben pedig az anyukát. Kicsit összekeveredtek nálam a szerepek.
Segítettek könnyebben megtalálni Mamóka szerepét?
Talán igen, de inkább a mesékből, az idősebb kollégáktól lestem el a figurát. Nekem Tábori Nóra, aki a Vígszínházban játszotta a Mamókát, ő az örök Mamóka. Most, hogy idősebb vagyok, még hálásabb ezt a szerepet játszani. Most már nagyobb truváj, amikor a dalban, hirtelen a levegőbe repítem a lábamat.
Beszéltünk arról, hogy pozitív karakter vagy, de vajon még miben hasonlítotok?
Én is nagyon szeretem a fiatalokat, sőt, akit nem kedvel Mamóka, mint például a Témüllert, a házmestert, még vele is kedvesen szurkálódik, gonoszkodik. Akik a jelenlegi előadásban szerepelnek, még nagyon-nagyon fiatalok, és minden alkalommal meglepődöm, hogy mennyire sokat tudnak. Gimnazisták is játszanak benne, megemelem előttük a kalapom.
Van olyan kulisszatitok A padlás kapcsán, amit szívesen elmesélnél?
Nem szeretném lelőni a poént, de sokszor izgulok, hogy a szilvásgombócok nehogy leessenek a földre, mert akkor kiderülne, hogy valójában miből vannak. Nyilván előfordult, hogy előadás közben mégis leestek, pattogtak, ilyenkor mi is nehezen bírjuk ki nevetés nélkül. De olyan is előfordult, hogy összetört a kalitka, amiben a papagájom élt: gyorsan rögtönöztem valamit arra vonatkozóan, hogy miért nem repül el a madár…
Talán fontos elmondani, hogy Mamóka egy olyan nagymama, akinek egyébként nincsenek unokái…
Igen, gyakran azt gondolják, hogy a Rádiós az ő unokája, pedig ő csak a szomszédfiú. A darabban aztán kiderül, Mamóka mindenkire úgy tekint, mintha az unokái lennének, még a nézőkre is. Befogadna ő mindenkit, tele van szeretettel, ahogy az egész előadás is. Dramaturgiailag és minden értelemben ez egy örökérvényű történet, nem tudom elképzelni, hogy majd egyszer ne játsszák.
Az előadásról bővebben itt olvashat.
