Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Veszprémben a Magyar Teátrumi Társaság

2014. május 12. 14:11
A Veszprémi Petőfi Színház ad otthont a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlésének ma 10 órától. A közgyűlés kiemelt témája a színészek életpálya modellje.

A Magyar Teátrumi Társaság öt és fél éves fennállásának tizenharmadik közgyűlésére kerül sor ma a Petőfi Színházban – a félévente megtartott találkozókra a színházak önként jelentkezhetnek házigazdának. Vidnyánszky Attila, a Társaság elnöke a közgyűlés előtt elmondta, nagyon szereti Veszprémet, mert nagy hangsúlyt fektetnek a produkciókra, ezt néhány évvel ezelőtt maga is megtapasztalhatta, amikor Bulgakov Álszentek összeesküvése című drámáját rendezte itt.

A közgyűlésen Porga Gyula polgármester köszöntötte a vendégeket, a színházak és a kulturális intézmények képviselőit. Az 53 tagot tömörítő társaságból több mint harminc képviselő jelent meg, többek között Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, Nemcsák Károly, a József Attila Színházból, Forgács Péter a Győri Nemzeti Színházból, Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója, Besenczi Áprpád, a zalaegerszegi teátrum igazgatója és Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház vezetője. A polgármester elmondta, rendkívül örül annak, hogy a Magyar Teátrumi Társaság idei első közgyűlésének helyszínéül a Veszprémi Petőfi Színházat választották, amelyet kora és a teátrumban folyó minőségi munka miatt is a magyarországi színjátszás egyik fontos bázisának nevezett.

Porga Gyula (b) és Vidnyánszky Attila (j)Porga Gyula (b) és Vidnyánszky Attila (j)

–Egy színház csak akkor tudja betölteni a közösségben a szerepét, ha nem csupán a város egyik kulturális intézménye, hanem szellemi otthon, a társasági és a művészeti élet központja, a város kulturális életének bázisa. A Petőfi Színházra kiemelten igazak ezek a megállapítások, mindez pedig a kiváló színházi vezetőknek, a közönségnek és a fenntartó intézmény, az önkormányzat és a színház közötti kiegyensúlyozott kapcsolatnak köszönhető – fogalmazott Porga Gyula, aki gondolatai zárásaként hasonló sikereket kívánt a jelenlévő színházak képviselőinek és kérte őket, máskor is látogassanak el városunkba.

Oberfrank PálOberfrank Pál

Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója és a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke kihangsúlyozta, nem szeretnék csak a színházra lekorlátozni tevékenységüket, annak falain túl is hatni akarnak, lelket adni a városnak és minél több szinten bekapcsolódni annak életébe. A közgyűlés kapcsán közölte, fontos, hogy megvitassák a szakma és a művészeti élet legfontosabb kérdéseit és kiemelt figyelmet fordítsanak a színészek életpálya modelljére, az előadóművészeti törvény felülvizsgálására.

A tagok két új színház csatlakozását szavazták megA tagok két új színház csatlakozását szavazták meg

A köszöntők után Szabó László, a MTT titkára megkezdte a közgyűlés levezénylését. A legfontosabb napirendi pontok között szerepel az alapszabály módosítása, a Magyar Teátrumi Társaság középtávú stratégiája, egyeztetés az idei POSZT-ról, a Magyar Teátrum újság aktuális helyzetének megvitatása és a 2014. évi tervek egyeztetése. Ekkor került sor az új tagok felvételére is: a rövid bemutatkozókat követően a társaság egyhangú szavazata alapján a Szabadtéri Színházak Szövetsége (vezető: Gedeon József) és a Zentai Magyar Kamaraszínház (igazgató: Vukosavljev Iván) csatlakozott, ezzel öt főre növelve a határontúli színházak számát a Társaságban.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.