Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 9. Félix
Veszprém
20°C
2026. június 9. Félix
Veszprém
20°C

Egyedülálló jótékonysági produkció

2012. május 4. 12:16
Anyák napi koncertet rendeznek a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány javára Vastag Tamás és a Veszprémi Légierő Big Band közreműködésével május 5-én, szombaton 17 órakor a Lovassy tornacsarnokában.

A szervezők elmondása szerint szeretnének hagyományt teremteni ezzel a koncerttel, amelyen minden alkalommal más veszprémi kötődésű művész lépne fel, a bevételt pedig a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány javára ajánlják fel. – Törekvésünk minden esetben valamilyen érdekes produkció létrehozása is, hiszen Vastag Tamás nem szokott jazz sztenderdeket énekelni, ezt most teszi majd először a Légierő Big Band zenekarral, a produkció kizárólag ezen az eseményen lesz látható és hallható – mondta el érdeklődésünkre Kövi Szabolcs.

A Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány az Országos Koraszülött Mentő Alapítvánnyal, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt.-vel és az Országos Mentőszolgálattal együttműködve 2002 októbere óta szervezi és végzi a beteg újszülöttek és koraszülöttek mentését. Saját mentőautóval, speciális szakembergárdával és felszereléssel sietnek a kis betegek megsegítésére, mentésére Veszprém megye és Siófok területén. A megszületés utáni, a szállítás alatti és a további intenzív kezelés feltételeinek folyamatos biztosítása a záloga annak, hogy megyénk csecsemőhalálozási mutatója évek óta a legalacsonyabb országos érték egyike.

Az alapítvány kiemelt fontosságát, a koraszülött osztályon végzett mérhetetlen erőfeszítés gyermekéletekben mérhető sikerét Kövi Szabolcs is megtapasztalta, akinek gyermeke az osztályon dolgozó orvosok, nővérek szakszerű beavatkozása és a kiemelkedő műszerezettségnek köszönhetően maradt életben, ezért is tartja fontosnak Kövi Szabolcs a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány támogatását.
 

vehir.hu
további cikkek
Gasztro, római villa, börtöntörténetek és japán varrás: ilyen lesz a Múzeumok Éjszakája Veszprémben kultúra Gasztro, római villa, börtöntörténetek és japán varrás: ilyen lesz a Múzeumok Éjszakája Veszprémben Június 20-án ismét késő estig nyitva maradnak a veszprémi múzeumok és kiállítóhelyek. A Múzeumok Éjszakája idén is az ország egyik legnagyobb nyári kulturális programsorozataként érkezik, Veszprémben pedig 25 programhelyszín, 30 kiállítás és 95 program várja az érdeklődőket. tegnap 12:07 Fenntarthatósági díjat nyert a Művészetek Völgye Fenntarthatósági díjat nyert a Művészetek Völgye A népszerű összművészeti fesztivál a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye zöld törekvéseit. tegnap 11:21 Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.