Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 8. Medárd
Veszprém
24°C
2026. június 8. Medárd
Veszprém
24°C

„Tárt ajtóval” várták a filmet

2012. március 12. 22:53
Szabó István Az ajtó című magyar-német koprodukcióban készült filmjét közönségtalálkozóval egybekötve mutatták be hétfőn este a Cinema City Balaton Plazában.

– Megmutathattam, ahogy megszületik és megváltozik egy gondolat, vagy épp egy érzelem – mondta a film rendezője a bemutató vetítést követően a közel teltházas közönség előtt. Hozzátette, csak filmben lehet elérni és megmutatni azt az intimitást, ahogy egy ember szemében megjelenik a fény.


Háberman Jenő, Eperjes Károly és Szabó István

Szabó István rendező mellett a veszprémi bemutatóra eljött Háberman Jenő producer is, aki elmondta, a költségvetés több mint 60 százaléka Németországból származik, a teljes költségvetés pedig 6,5 millió euró volt.

A filmmel kapcsolatos élményeiről beszélt a közönség előtt a Tibor szerepében játszó Eperjes Károly, aki szerint az Oscar-díj sem elérhetetlen az alkotás számára, de az a legfontosabb, hogy eljusson az emberekhez.
 

Cseh Zoltán
vehir.hu
további cikkek
Gasztro, római villa, börtöntörténetek és japán varrás: ilyen lesz a Múzeumok Éjszakája Veszprémben kultúra Gasztro, római villa, börtöntörténetek és japán varrás: ilyen lesz a Múzeumok Éjszakája Veszprémben Június 20-án ismét késő estig nyitva maradnak a veszprémi múzeumok és kiállítóhelyek. A Múzeumok Éjszakája idén is az ország egyik legnagyobb nyári kulturális programsorozataként érkezik, Veszprémben pedig 25 programhelyszín, 30 kiállítás és 95 program várja az érdeklődőket. ma 12:07 Fenntarthatósági díjat nyert a Művészetek Völgye Fenntarthatósági díjat nyert a Művészetek Völgye A népszerű összművészeti fesztivál a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye zöld törekvéseit. ma 11:21 Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.