Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 8. Medárd
Veszprém
27°C
2026. június 8. Medárd
Veszprém
27°C

Diákok játsszák el a Bibliát

2011. december 14. 8:15 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Veszprém megye 12 oktatási intézményéből összesen 150 középiskolás diák csatlakozott az Ádámok és Évák ünnepe című kezdeményezéshez.

A diákok a Biblia történeteit mutatják be a Veszprémi Petőfi Színházban 2012. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján.

A szolnoki színházból indult programhoz két éve csatlakozott a Veszprémi Petőfi Színház. Ennek eredményeként az elmúlt évadban Az ember tragédiáját láthatták a nézők diákok előadásában, az idei évadban a Biblia jeleneteiből születik produkció középiskolások közreműködésével. Idén Veszprémből, Balatonalmádiból, Pápáról és Várpalotáról jelentkeztek iskolák a rendezvényre.

– Öröm volt látni a fiatalokat, ahogy Madách Imre művét színpadra vitték, nagy élményt jelentett mindannyiunk számára az előadás. Most újból meghívtuk a diákságot egy igazán méltó, nagy feladatra, s örülünk, hogy megint együtt ünnepelhetünk velük – mondta Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az intézményben tegnap tartott sajtótájékoztatón.

A diákok szabadon választhatják meg, hogy milyen stílusban és felfogásban dolgozzák fel az általuk kiválasztott bibliai történetet. Az előadásban majdnem egyforma arányban szerepelnek az Ó - és Újszövetségből kiválasztott jelenetek. Mindezekből Pataki András, a Forrás Színház igazgató-rendezője állít színpadra egységes produkciót.

– A sokszínű, egyéni, rendkívül nyitott felfogás mellett a zene lesz az, amelynek segítségével egységet teremtünk a jelenetek között. A csoportok egy színpadi térben dolgozhatnak, nincs idő átdíszítésekre, ezért minimális díszletmozgást tudunk garantálni, a jelmezeket is szabadon készíthetik el maguknak a szereplők. Nagyon bízom abban, hogy érdekes, izgalmas, értékteremtő előadás születik, és láthatjuk azt, a diákság miként gondolkodik ma a Bibliáról felekezeti hovatartozás nélkül – hangsúlyozta Pataki András.

A produkció jeleneteit átkötő muzsikát a veszprémi Dohányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola szereplői játsszák. A zenét Vörös Boglárka zenetanár szerzi, az iskola csoportját Szabóné Becker Hajnalka vezeti majd. Mint mondta, örömmel vállalták, hogy egy izgalmas produkcióban vegyenek részt, diákok, tanárok együtt készülnek az előadásra. Az

Ádámok és Évák Ünnepe kezdeményezéshez a következő iskolák csatlakoztak:

Veszprém:
Ipari Szakközépiskola és Gimnázium
Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium
Közgazdasági Szakközépiskola
Lovassy László Gimnázium
Medgyaszay István SZGKI
Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola
Séf Szakképző Iskola
Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola
Kozmutza Flóra Iskola

Balatonalmádi:
Magyar - Angol Kéttannyelvű Gimnázium

Pápa:
Petőfi Sándor Gimnázium

Várpalota:
Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola
 

vehir.hu
további cikkek
Gasztro, római villa, börtöntörténetek és japán varrás: ilyen lesz a Múzeumok Éjszakája Veszprémben kultúra Gasztro, római villa, börtöntörténetek és japán varrás: ilyen lesz a Múzeumok Éjszakája Veszprémben Június 20-án ismét késő estig nyitva maradnak a veszprémi múzeumok és kiállítóhelyek. A Múzeumok Éjszakája idén is az ország egyik legnagyobb nyári kulturális programsorozataként érkezik, Veszprémben pedig 25 programhelyszín, 30 kiállítás és 95 program várja az érdeklődőket. ma 12:07 Fenntarthatósági díjat nyert a Művészetek Völgye Fenntarthatósági díjat nyert a Művészetek Völgye A népszerű összművészeti fesztivál a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye zöld törekvéseit. ma 11:21 Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.