Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Galéria

CSEND galéria CSEND galéria Lelki nyugvópont húsvétkor. Fotók : Maczkó Erzsébet, Méhkas aula, Molnár László. 1. FC Veszprém – Bőny 4-0 1. FC Veszprém – Bőny 4-0 A Magyar Torna Szövetség utánpótlás szakmai igazgatója járt a VTC-nél A Magyar Torna Szövetség utánpótlás szakmai igazgatója járt a VTC-nél Lengyel-magyar kézilabdabarátok találkoztak Veszprémben Lengyel-magyar kézilabdabarátok találkoztak Veszprémben Szentmisén vett részt Áder János és Andrzej Duda Veszprémben Szentmisén vett részt Áder János és Andrzej Duda Veszprémben Erdő Péter érsek celebrált szentmisét szombat délelőtt a Szent Mihály Székesegyházban, amin a magyar és a lengyel köztársasági elnök is részt vett. A két államfő Varga Béla emléktábláját is megkoszorúzta a veszprémi várban. Galéria: Áder János és Andrzej Duda találkozója Veszprémben Galéria: Áder János és Andrzej Duda találkozója Veszprémben A magyar köztársasági elnök és a lengyel elnök pénteken érkezett meg Veszprémbe, hogy tárgyalásokat folytassanak és részt vegyenek a Magyar-Lengyel Barátság Napi rendezvényeken. Követtük őket, és összeállítottunk egy galériára valót. Katonai tiszteletadás, sajtótájékoztató és ünnepi rendezvény a képeken. Telekom Veszprém U20 – Veszprémi KKFT 30-34 Telekom Veszprém U20 – Veszprémi KKFT 30-34 Fáklyás felvonulás Fáklyás felvonulás Csütörtök este rendezték meg a hagyományos március 15-i fáklyás felvonulást Veszprém belvárosában. TEMETŐI SÉTA MÁRCIUS 15-ÉN TEMETŐI SÉTA MÁRCIUS 15-ÉN Emléksétát szerveztek március 15-én reggel az Alsóvárosi temetőbe, ahol a résztvevők felkeresték az 1848/49-es szabadságharc veszprémi hőseinek nyughelyeit. Telekom Veszprém – Balatonfüredi KSE 40-26 Telekom Veszprém – Balatonfüredi KSE 40-26
... 143 144 145 146 147 ...
közélet
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa XIV. Leó pápa 2026. november 5-én Excellenciás és Főtisztelendő Franco Coppola vindai címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki. Halmay Gábor: A jogállami garanciák védelme az ötvenhatos örökség része A hazaszeretet a múlt hőseinek tiszteletén túl a felelősséget jelenti a jelenért és a közösségeinkért, mondta Halmay Gábor, az IKSZ elnöke a veszprémi Várban tartott megemlékezésen, ahol az 1956-os forradalom leverésére és mártírjaira emlékeztek. Halmay hangsúlyozta, a szabadságot fenyegető módszerek más formában ma is megjelenhetnek, ezért 1956 tisztelete megköveteli tőlünk a határozott kiállást, ha valakinek a szabadsága vagy tisztességes eljáráshoz való joga kerül veszélybe. Több mint 1200 diákot vártak Veszprémbe, ahol ki is próbálhatták leendő szakmájukat (videó) Nem könnyű 14 évesen eldönteni, mivel szeretnénk foglalkozni a következő évtizedekben. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara éppen ebben próbált segíteni a fiataloknak a SzakmaStart pályaválasztási rendezvényen. A szerdai programra közel 1300 diákot regisztráltak a megye különböző településeiről. Az ActiCityben az érdeklődők nemcsak a középiskolák képzéseiről tájékozódhattak, hanem különböző szakmákat is kipróbálhattak. Mi is ott jártunk, ahol dr. Simon Attilát, a kamara elnökét kérdeztük a rendezvényről. Ügynökakták vagy áldozatlisták - sok a zavar a közzététel után Tovább dagad az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körüli zavar. Míg a kormányzat pszichológusokból álló munkacsoporttal próbálja enyhíteni a társadalmi traumát, egyre több érintett szólal meg. A történészek arra figyelmeztetnek: a jelenleg elérhető adatok töredékesek, és sokan ártatlanul vagy áldozatként kerültek a listára. Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.