Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
9°C
2026. március 19. József
Veszprém
9°C

véleménycikk

A veszprémi vendégnek mindig igaza van A veszprémi vendégnek mindig igaza van Mindenkinek volt már az életében olyan ismerős, aki nem úgy próbált előre haladni az életben, hogy keményebben dolgozott, vagy önerőből megváltotta a világot, hanem inkább - középiskolai hasonlattal élve - kiverte a menzán a tálcát a másik kezéből, és azt mondta, hogy a másik a szerencsétlen, nem ő a bunkó. 2023. június 17. 14:56 Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal! Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal! A legutóbbi városi közgyűlésen volt egy vita, majd egy szavazás, ami egységesíthette volna a kormánypárti és ellenzéki képviselőket, egyszóval egyöntetűen a veszprémi döntéshozókat. Fontos kérdésben ilyen utoljára az EKF pályázat benyújtásakor történt, de az ukrán háború ellen felszólaló békepárti nyilatkozat elfogadása nem ugrotta meg a szintet. Véleménycikk egy közgyűlési vita margójára. 2023. június 2. 14:01 Szent István nem lehet rocker? Szent István nem lehet rocker? Van a történelmünkben egy király, akinek a progresszív világlátása miatt lehet most magyar lakcímkártyánk. Neki köszönhetjük, hogy ezeréves épületek közt haladhatunk el a szentmisére igyekezvén, miközben magyarul szitkozódunk valamilyen aktualitáson. Szent István alakját és tetteit mai szemmel már úgy is nevezhetnénk, mint korabeli vagányság. Nevezhetnénk, de ábrázolni már nem szabad, mert különben blaszfémia vádjával küldenek máglyára Veszprém főterén. 2023. május 11. 16:25 Szürke Veszprém – térkövezés kontra zöldfelület Szürke Veszprém – térkövezés kontra zöldfelület Addig nem mondhatja magát senki igazi veszprémi polgárnak, amíg legalább egyszer nem ébred fel mélyálmából izzadságtól leverten, a rémülettől tágra nyílt szemekkel, mert éppen arról rémálmodott, hogy valahol, valamikor, valaki kivágott egy fát a térségben infrastrukturális fejlesztés felkiáltással. 2023. május 16. 16:28 Kivételek persze mindig vannak Kivételek persze mindig vannak Érzékeny téma, mert tíz emberből kilenc biztos azt mondja majd rá, hogy a szex a gyerek után, az ugyan olyan, sőt jobb, és izgalmasabb, meg a gyerek csak megerősítette azt a fantasztikus intim kapcsolódást kettőtök között, és mindenki alig várja, hogy a munkából hazaesve, a fociedzés, meg házifeladat írás és vacsorakészítés után vadul egymásnak essen a szülői pár. A szexben általában a legjobb, – van némi haszna is ugye, de általában nem azért csináljuk – hogy spontán. 2023. május 7. 21:45 A „túl hangos” zene városa A „túl hangos” zene városa A hungarikum a magyarság csúcsteljesítményét hivatott jelölni, de urbánosítva nekem hungarikum a párizsis szenyó, TV paprikával a MÁV-on, aminek jellegzetes szaga elől nem tudsz elmenekülni, mert a másik vagonban is érzed. Vagy a mamánál, amikor rárabolnál a sütis dobozra, de a keksz helyett egy komplett varróeszköz készletet találsz. Hol idegesítő, hol pedig a haza esszenciája, és annyira tipikus, hogy simán honvágyad lenne nélküle. 2023. május 2. 16:26 A lakótelepről kitaszított magaskultúra A lakótelepről kitaszított magaskultúra Arra, hogy egyéni szinten mit jelent a kultúra, nehéz választ találni, és hogy vajon a társadalmunk minden szintjébe bele van-e kódolva, az sem biztosan egyszerű eldöntendő kérdés. A kreatív törekvéseket nagyon könnyű csírájában elfojtani, ha az nem a megfelelő közönséget célozza meg. Mindenkivel jót tenni persze lehetetlen, de az átgondolatlanság egyértelműen elégedetlenséget szül, ahogy az pár éve a Haszkovón is történt. Szerencsére mára ide is megtalálta az EKF a helyes ajtó kulcsát. 2023. március 20. 21:01 Ha anya boldog, mindenki boldog életmód Ha anya boldog, mindenki boldog Amikor gyerek születik, azt valószínűleg mindenki máshogyan éli meg. A szerencsésebbek áldásnak és életük legszebb eseményeként könyvelik el. Én a szerencsésebbek közé tartozom, viszont teljes mértékben képes vagyok azonosulni azokkal a nőkkel, akik szerint a két legjobb dolog az életben: a gyerekünkkel lenni, és nem a gyerekünkkel lenni. Komplikáltan hangzik, és az is, mert nem sok ennyire összetett, a mindennapjainkat huszonnégy órában felölelő édes teher van még ezen kívül. 2023. március 7. 19:58 Parkolópályára került a mindennapi közlekedés Veszprémben? Parkolópályára került a mindennapi közlekedés Veszprémben? Az elmúlt hónapokban a sokadik gyalogost gázolós-hír és a körforgalom közepén álló autókról készült lesifotók után néha felmerül bennem, hogy Veszprémben az adok meg a kapok oldal is a „jól van az úgy” hozzáállás mentén létezik, ha a közlekedésről van szó. Édesanyám ,,kritizálni azt tudsz kislányom, de van jobb ötleted?” gondolatmenetét folytatva az egyszerű veszprémi átlagembernek nincs is válasza erre, de talán nem is nekik kell a megoldást keresniük, hanem kicsit feljebb, ott, ahol ez munkaköri leírásba van foglalva. 2023. március 3. 15:27 Autentikus japán est az Óvárosban Autentikus japán est az Óvárosban Személyes tapasztalatokkal felvértezve szubjektív véleménycikk Veszprém legújabb gasztroattrakciójáról, a Saiko no Sushi távol-keleti étteremről. 2023. február 8. 12:34 Téged meg ki kérdezett? – kulturált véleményformálás a Kulturális Fővárosról Téged meg ki kérdezett? – kulturált véleményformálás a Kulturális Fővárosról Megnyerni az Európa Kulturális Fővárosa címet, csak előnyökkel jár – infrastrukturális fejlesztések, beruházások, a megszokott helyek és események új színt kapnak, és sokkal több programlehetőség közül válogathatunk. A város szempontjából ezek az előnyök evidensek, de ahova nagy mennyiségű pénz áramlik be, ott megjelenik a – főleg - politikai narratíva is. A probléma itt egyrészt, hogy ez a narratíva nem a szakértők, és a program szempontjából releváns emberektől származnak, hanem a nép hangja – és haragja – kapott korlátok nélküli eszközt, és dühöngőt a helyi online felületeken. Másrészt a lényeg itt már nem az, hogy igazam legyen, hanem csak az, hogy ellent mondjak. A szólásszabadság tesz minket demokráciává, de csak a konstruktív párbeszéd edz minket társadalommá. 2023. január 18. 11:55 Veszprémiek – Szevasztok! – egy expresszós Bëlga-koncert margójára Veszprémiek – Szevasztok! – egy expresszós Bëlga-koncert margójára Expresszó és Bëlga-koncert szombat estére: mind a kettő már akkor ikonikus volt, amikor én még nagyjából pontot tettem a csattogós-lepke tologatós korszakom végére. Ennek ellenére, vagy éppen emiatt, huszonnyolc évesen megengedem magamnak azt, amit csak a nagyok szoktak csinálni - nosztalgikusan hangulatban tekintek a múltba. 2023. január 17. 16:06 Önkritikus és kritika nélküli politikus Önkritikus és kritika nélküli politikus A sztereotípiákból kiemeli, vagy inkább egy öngóllal a saját helyzetét nehezíti az a politikus, aki képes nyilvánosan az önkritikára? Karácsony Gergely és Porga Gyula közül az egyikük megtette ezt. Véleménycikk. 2023. január 9. 4:00 Nosztalgikus feljelentősdi Nosztalgikus feljelentősdi A szocializmus elmúlt, de a rákos sejtjei közül mindet nem sikerült mindet kiirtani. A feljelentgetések nosztalgikus érzete mai napig megvan, csak párttitkárok helyett a közösségi médiát használó tömegeknek szól. Véleménycikk. 2022. december 5. 4:00
... 4 5 6 7 8
közélet
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson.
sport
VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.