Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

szabadidősport

Balaton-átevezés július 27-én hetedszer szabadidősport Balaton-átevezés július 27-én hetedszer Július 27-én rendezik meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy sárkányhajóval is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc kilométeres útvonalat. 2024. június 4. 13:32 Ultrabalaton: több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra szabadidősport Ultrabalaton: több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25 ezer résztvevőt regisztráltak és rekordösszeg, majdnem 23 millió forint gyűlt össze karitatív célokra. 2024. május 5. 20:08 Ultrabalaton: rekordok várhatók a 211 km-es versenyen szabadidősport Ultrabalaton: rekordok várhatók a 211 km-es versenyen Több mint huszonötezren vesznek részt Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvényén, a 18. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg balatonfüredi versenyközponttal. 2024. április 30. 21:40 Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a téli Balaton-átúszáson szabadidősport Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a téli Balaton-átúszáson Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő téli Balaton-átúszás idei megmérettetésén három plusz egy távon is elindulhattak a versenyzők. 2024. március 2. 21:11 Szombaton téli Balaton-átúszás negyedik alkalommal szabadidősport Szombaton téli Balaton-átúszás negyedik alkalommal Szombaton negyedik alkalommal rendezik meg a téli Balaton-átúszást, amelynek központja a Tihanyrév lesz. 2024. március 1. 12:53 Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre szabadidősport Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre Megnyílt a nevezési lehetőség a Hervis Balaton-átevezésre, amelyet idén július 27-én rendez meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). 2024. február 1. 15:23 Átmenetileg bezárt az eplényi sípálya szabadidősport Átmenetileg bezárt az eplényi sípálya Átmenetileg bezárt az eplényi síközpont, mert a pályák nem alkalmasak síelésre és snowboardozásra - közölte a Síaréna Vibe Park a Facebook-oldalán hétfőn. 2024. január 1. 18:40 Megnyitott az eplényi sípálya szabadidősport Megnyitott az eplényi sípálya Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a Síaréna Vibe Park közösségi oldalán hétfőn. 2023. december 4. 14:14 Július 27-én lesz a 2024-es Hervis Balaton-átevezés szabadidősport Július 27-én lesz a 2024-es Hervis Balaton-átevezés A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) jövőre július 27-én rendezi meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelyre február elsejétől lehet majd nevezni. 2023. december 3. 21:56 Adventi tájfutás és adománygyűjtés szabadidősport Adventi tájfutás és adománygyűjtés A Veszprémi Honvéd SE december 3-án 10.30 és 12.00 között jótékonysági futást rendez a Veszprémi Családsegítő számára, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak. 2023. november 30. 22:39 Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban szabadidősport Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban A közel 4500 résztvevővel lezajlott Valeo-Rotary Futónap eredményei alapján 2 millió forint értékben adott át hasznos sporteszközöket a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém és a VEDAC november 28-án, a Városi Stadion futófolyosóján. Az októberben megrendezett, a VEB2023 által is támogatott „Fuss az Iskoládért!” programon a létszámarányosan legtöbb diákot megmozgató Veszprém vármegyei iskolákat díjazták. 2023. november 30. 22:30 Több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a Balatonnál szabadidősport Több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a Balatonnál A hideg és szeles időjárás ellenére több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a 20. Jysk Balaton Maraton és félmaratonon. 2023. november 19. 21:51 Az eső és a hideg sem szegte kedvüket szabadidősport Az eső és a hideg sem szegte kedvüket Nemesvámoson rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a mezei futó magyar liga második fordulóját, ahol az esős, őszi idő sem szegte kedvét a futóknak, és több százan vettek részt az eseményen. 2023. november 17. 13:43 Mezei futás Nemesvámoson szabadidősport Mezei futás Nemesvámoson Nemesvámos ad otthont a mezei futó magyar liga második fordulójának, mely egyben a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) idei utolsó nagy versenye. 2023. november 7. 15:42
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről.
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.