Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

politika

Lemondott Pápa DK-s polgármestere egyéni képviselői mandátumáról – időközi választás jöhet közélet Lemondott Pápa DK-s polgármestere egyéni képviselői mandátumáról – időközi választás jöhet Grőber Attila, akit alig fél éve választottak meg Pápa polgármesterének és egyéni képviselőnek most úgy döntött, hogy lemond utóbbi tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy bár szeretett volna konszenzust teremteni a városban, de a helyi Fidesz-frakcióval nem tudott együttműködni. 2024. december 2. 10:22 Tábortűz hangulatú gyűlést tartott Magyar Péter Veszprémben Magyar Péter Tábortűz hangulatú gyűlést tartott Magyar Péter Veszprémben Orbán-idézettel kezdte és azzal is zárta veszprémi fellépését Magyar Péter csütörtök este az Óváros téren, ahol a magyar oktatástól kezdve az úrkuti buszmenetrendig mindenre mondott reformjavaslatot, igaz a hogyanokra csak részben tért ki a közel egyórás beszédében. A téren körülbelül annyi TISZA pártos szimpatizáns gyűlt össze, mint nyáron a Rozé Rizling Jazz Napok egy gyengébb hétköznapján, a tömegben viszont több ellentüntető is megjelent, akik a közelmúltban nyilvánosságra került hangfelvételeken elhangzottakkal szembesítették a magyar ellenzék aktuális élmenőjét. 2024. november 29. 11:18 A Kutyapárt is elindul az időközi választáson a Dózsavárosért időközi önkormányzati választás A Kutyapárt is elindul az időközi választáson a Dózsavárosért Havay Fannit indítja a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a január 19-ei időközi önkormányzati választáson Veszprémben. A jelölt megígérte, ha nyer, akkor nem fog német és francia migránsokat telepíteni a Szent István utcába. 2024. november 21. 15:54 A Momentum is megnevezte jelöltjét a veszprémi időközi önkormányzati választásra időközi önkormányzati választás A Momentum is megnevezte jelöltjét a veszprémi időközi önkormányzati választásra Csóri Pétert indítja a Momentum a veszprémi időközi önkormányzati választáson. 2024. november 21. 14:04 Kavalecz Gábort indítja a Fidesz-KDNP a Dózsavárosban időközi önkormányzati választás Kavalecz Gábort indítja a Fidesz-KDNP a Dózsavárosban Bejelentette a kormánypárt veszprémi szervezete, hogy kit indítanak a 12. számú választókerületben - Dózsaváros, Csererdő, Jutaspuszta - az időközi önkormányzati választáson Hegedűs Barbara megüresedő helyére. Kavalecz Gábor számára a közéleti szerepvállalás nem ismeretlen terület, ráadásul tősgyökeres dózsavárosiként a városrésszel sem most kell megismerkednie. 2024. november 21. 14:04 A Híd a Városért képviselői megfogalmazták elvárásaikat a következő önkormányzati ciklusra Híd a Városért A Híd a Városért képviselői megfogalmazták elvárásaikat a következő önkormányzati ciklusra A Híd a városért képviselőcsoport – Hartmann Ferenc, Katanics Sándor és Somfai Attila képviselő-  a veszprémi önkormányzati ciklusra vonatkozó terveit és elvárásait ismertette egy sajtótájékoztatón.  2024. november 21. 14:09 Varga József lesz az Együtt Veszprémért jelöltje időközi önkormányzati választás Varga József lesz az Együtt Veszprémért jelöltje Helyi vállalkozót indít az Együtt Veszprémért az időközi önkormányzati választáson január 19-én.  2024. november 19. 14:28 Mohácsy István lett a Fidelitas új elnöke Mohácsy István eddigi alelnököt választották meg a Fidelitas új elnökének a szervezet 21. tisztújító kongresszusán Debrecenben. 2024. november 17. 13:13 A DK mind a 106 egyéni választókerületben saját jelöltet állít 2026-ban közélet A DK mind a 106 egyéni választókerületben saját jelöltet állít 2026-ban A Demokratikus Koalíció (DK) mind a 106 egyéni választókerületben saját jelöltet állít a 2026-os országgyűlési választáson - erősítette meg a párt korábbi bejelentését keddi, online sajtótájékoztatóján a DK ügyvezető alelnöke. 2024. november 12. 14:00 Hegedűs Barbara: Manfred Weber és Ursula von der Leyen 'rossz vonatra szálltak' közélet Hegedűs Barbara: Manfred Weber és Ursula von der Leyen 'rossz vonatra szálltak' Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke "rossz vonatra szálltak", és ahelyett hogy visszafordulnának, robognak tovább a tévúton - mondta Hegedűs Barbara, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnapi Facebook-videójában. 2024. november 11. 8:45 Az idős fideszes szavazók halála kedvez a Tiszának a párt szakértője szerint közélet Az idős fideszes szavazók halála kedvez a Tiszának a párt szakértője szerint A Fidesz idős szavazóinak halálát vízionálja, mégpedig százezres nagyságrendben Raskó György. A Tisza Párt szakértő-támogatója egy posztban a fideszes szavazókról azt írta, a "Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan, százezres nagyságrendben kiesnek mint szavazók…" - közölte az M1 aktuális csatorna szombaton, megjegyezve, hogy a posztot időközben eltávolították. 2024. november 9. 15:55 EPC-csúcs - Orbán Viktor: egyetértettünk abban, hogy legyen minél hamarabb béke Európában közélet EPC-csúcs - Orbán Viktor: egyetértettünk abban, hogy legyen minél hamarabb béke Európában Az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki budapesti találkozóján egyetértettek abban, hogy legyen minél hamarabb béke Európában, és abban is, hogy reagálni kell az amerikai elnökválasztás eredményére - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a tanácskozást követő sajtótájékoztatón, amelyen arról is beszélt, nem hiszi, hogy meg tudják állítani a migrációt, ha nem lázadnak fel a most hatályos jogszabályok és bírói ítéletek ellen. 2024. november 8. 8:33 Újabb veszprémi képviselő ülhet be az Országgyűlésbe Hegedűs Barbara Újabb veszprémi képviselő ülhet be az Országgyűlésbe Hegedűs Barbara, Veszprém korábbi alpolgármestere és önkormányzati képviselője foglalhatja el Dömötör Csaba megüresedő helyét a Fidesz-KDNP frakciójában az Országgyűlésben. Ezzel együtt a jövő év elején a Dózsaváros időközi önkormányzati választásra készülhet. 2024. október 31. 19:15 Bevonná a civileket a döntéshozatalba az Együtt közélet Bevonná a civileket a döntéshozatalba az Együtt A civil szervezetek és a városi polgárok aktív részvételét szeretné erősíteni a döntéshozatalban az Együtt Veszprémért két önkormányzati képviselője, Adamecz Zoltán és Gerstmár Ferenc. 2024. október 18. 14:09
... 8 9 10 11 12 ...
közélet
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről.
sport
Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: Ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.